Békésen legelésző marhacsorda Magyarfenes határában
Fotó: Makkay József
Hatvan húsmarhát számláló farmjukkal a magyarfenesi Székely család a környék egyik legjelentősebb agrárvállalkozója. A szüleikkel együtt gazdálkodó kalotaszegi testvérpár az óvatos gazdák közé tartozik, akik önerőből építkeznek, ezért kerülik a túl kockázatos nagy pályázatokat. A Kolozsvártól 23 km-re fekvő állattelepen jártunk.
2020. november 15., 09:342020. november 15., 09:34
2020. november 16., 08:572020. november 16., 08:57
Jó kilométernyi távolságra a falutól a Székely család magyarfenesi tanyája jellegzetes erdélyi gazdatelep szarvasmarhákkal, disznókkal, pár lóval, házőrző kutyákkal, népes baromfiudvarral és használt mezőgépekből álló gépparkkal. A hatvan szarvasmarha villanypásztorral körbekerített legelőn tartózkodik egész évben, és a hideg időszakban is egy féleresz-szerű faistállóban melegedhetnek, ha éppen kedvük tartja. Legtöbbször azonban kinn kószálnak a legelőn.
A novemberre szépen kikerekedett pirostarka állatok egy része minden évben eladásra kerül. A két-három éves bikák ilyenkorra érik el az 500-600 kiló élősúlyt, és nagy alkudozások árán viszik el az állatkereskedők. Akiknek az az érdekük, hogy a gazdától olcsón vegyék meg, és jót nyerjenek rajta. Székely Ferenc szerint azonban sok múlik a gazdán is, hogy milyen árat tud kialkudni.
Addig alkudozunk, amíg megszületik a végső ár. Aki állattartással foglalkozik, tisztában van vele, mi rengeteg munka van a vágóállat felhizlalásával, ezért nem szabad elkótyavetyélni” – magyarázza a 41 éves gazda, aki testvérével, a 38 éves Székely György Istvánnal és szüleivel gazdálkodik közösen.
Őszi szántás. A parcellába abraktakarmány kerül
Fotó: Makkay József
Székelyék mintegy 25 hektár saját földdel rendelkeznek, amit a kezdeti öt hektáros szülői örökségről szaporítottak fel, a többit az emberektől bérlik. Magyarfenesen is – mint a dimbes-dombos Észak-Erdélyben bárhol – rengeteg a megdolgozatlan termőföld, így bőven akad szabad terület, amit szívesen odaadnak az emberek olyan gazdának, aki megdolgozza. Többen bérleti díjat sem kérnek érte, csak ne álljon gazba, mert van, akinek egy gazos, elhanyagolt föld szívfacsaró látvány.
Miközben a tanya épületeit veszem szemügyre, Ferenccel elballagunk az újonnan épülő istálló földgyaluval megformázott alapjához is. A fiatalembernek régi álma, hogy szarvasmarháit egy korszerű istállóba tartsa, de a beruházásra eddig nem volt elegendő pénze. Ódzkodnak a bankkölcsöntől, mert úgy véli, mezőgazdasági munkából nehéz kitermelni egy nagyobb hitel visszafizetését, ezért nem mentek bele egy nagyobb összegű uniós pályázatba, amelynek 30 százalékos önrésze is hatalmas összeg.
Ami szintén nem könnyű feladat, hiszen a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség által kezelt uniós területalapú támogatásokra nehéz alapozni. Idén például egyetlen banit sem utaltak át az egyéni vállalkozói engedéllyel rendelkező gazda számlájára, mert az ő gazdaságuk is beleesett a szúrópróba-ellenőrzésbe. A hivatal emberei részletesen felmérték a földterületeket és számba vették az állatállományt.
Székely Ferenc a leendő istálló helyét mutatja a tanyán
Fotó: Makkay József
A gazda számára ez nem jó hír, hiszen a rengeteg mezőgépészeti meg egyéb kiadást fedezni kell. Székely István szerint ilyenkor jól jön az üzemanyag-támogatás is, amit a megművelt termőterület és az állatlétszám alapján állapítanak meg.
Érdekes módon Székely Ferenc Kolozsváron született, ott is nőtt fel, és húszévesen döntötte el, hogy tanult szakmáját, az autószerelést felcseréli a gazdálkodásra és a mezőgépészetre. A nagyszülők kiöregedtek, szülei pedig nem akarták parlagon hagyni a családi örökséget, így előbb kétlaki életmódot folytatva kezdtek el az 1990-es években gazdálkodni, majd végleg kitelepedtek Magyarfenesre. Később a gyerekek is követték őket. „Döntésemben sokat számított, hogy előbb két, majd négy lóval kezdtük el a gazdálkodást, és akkoriban olyan nagy igény volt a faluban lókapázásra meg egyéb mezőgazdasági munkákra, amit igavonóval lehetett elvégezni, hogy reggeltől estig akadt bérmunkánk.
– magyarázza a kezdeti évek történetét a gazda. A lovakat idővel felcserélték használt 65 lóerős román traktorokra, amihez megvásároltak minden szükséges mezőgépet. A Székely fiúk elégedettek a hazai gyártmányú használt traktorokkal. Meg tudják javítani, kapnak hozzá alkatrész, így a három traktor közül kettő mindig működőképes. Lóval már ritkábban dolgoznak, így a négy-öt deres napestig békésen legelészik a tehenek szomszédságában.
Az időközben nyugdíjassá vált szülők erejükhöz mértem besegítenek a gazdálkodásba, a neheze azonban a két fiúra hárul. Akik a munkától soha nem futamodtak meg. Ferenc szerint ilyen méretű gazdálkodásból is csak úgy lehet megélni, ha az ember mindent elvállal. Amikor idejük engedi, bérmunkában szántanak, vetnek, vagy hazahozzák az emberek tűzifáját az erdőről. Amikor a mezőn és az állattelepen kevesebb tennivaló akad, erdőkitermelést vállalnak az erdészeti hivatalnál, egyszóval télen-nyáron akad tennivaló.
A gazda szeme hízlalja a jószágot
Fotó: Makkay József
A húsmarhatartással foglalkozó gazdacsalád szerint a mostani állatlétszám az a határérték, amikor a sokévi munka jövedelmezővé válik. Az állatállományt évről évre bővítik, az üszőborjakat folyamatosan bevonják tenyésztésbe, a bikaborjakat pedig pénzzé teszik. Székely Ferenc szerint megérné tejtermeléssel is foglalkozik – jelenleg csak egy-két tehenet fejnek családi szükségletre –, erre azonban nincs kapacitásuk. „Valamikor azt szerettem volna, ha egy modern, fejőstanddal ellátott tehenészetet építünk, de ezt túl nagy befektetésnek találtam, így nem vágtunk bele.
– magyarázza vendéglátóm.
A Székely testvérpár a magyarfenesi tanyán
Fotó: Makkay József
A tanyán szemügyre veszem a kis sertéstelepet és a kacsaúsztatóval ellátott szárnyas udvart is. Mintegy száz kacsát és libát értékesítettek idén, a pipéket egy magyarországi szárnyas telepről vásárolták. Vendéglátóm a több lábon állásban hisz, ahogyan az erdélyi gazdák mindig is elboldogultak.
Cikkünk eredetileg a Székelyhon napilap hetente megjelenő gasztronómiai kiadványában, az Erdélyi Gasztróban látott napvilágot november 11-én.
Torockó és környéke Erdély egyik felkapott turisztikai régiója. A Székelykő lábánál fekvő két magyar település vendéglátásból jelesre vizsgázik.
Reggel háromnegyed hatra érkeztünk a marosszentgyörgyi római katolikus templomba a hat órakor kezdődő roráté misére. Az emberek sorra léptek be a templomba, egyre többen érkeztek, kapcsolódtak be a rózsafüzér-imádságba.
Erdélyben sok savanyúságot fogyasztunk, és ennek jelentős része még mindig a családi konyhán készül el. Közkedvelt a savanyú káposzta és az uborka, de kis leleményességgel minden zöldségfélét biztonságosan savanyíthatunk.
Gyerekkorában Klán János az Érmihályfalva állatpiacának helyet adó fűben kezdte rúgni a labdát, majd 17 évesen már bemutatkozott a helyi, megyei bajnokságot nyerő felnőttcsapatban.
Általánosságban egyre kevesebben tartanak sertést, Gyergyó vidékén azonban még mindig vannak, akik a téli hónapokban disznót vágnak, hogy az állat szinte minden részét feldolgozva megrakják a mélyhűtőket, éléskamrákat.
Évtizedeken keresztül testi épségét kockáztatta a vendégcsapatnak az a futballistája, aki testcsellel, egy keményebb szereléssel vagy netán góllal merészelte megtréfálni valamelyik bányavidéki ellenfelét.
Kevés téma van, amiről annyit beszélünk, hallunk és olvasunk, mint az egészséges táplálkozás és a mindennapi étkezéssel összefüggő kiegyensúlyozott életmód.
Nem lesz könnyű a jövő esztendő, figyelmeztetnek a kiadványunknak nyilatkozó gazdasági és pénzügyi szakértők, akik szerint a háztartások, a vállalkozások és az állami költségvetés is komoly kihívásokkal néz szembe.
Kárpát-medencei versenyeken díjnyertes szörpöket és lekvárokat állít elő saját gyümölcsösében megtermett nyersanyagból a kebelei Cseh házaspár.
A Máltai Szeretetszolgálat háza táján egész évben zajlik az élet, de az advent időszaka különösen aktív Marosvásárhelyen és Csíkszeredában is.
szóljon hozzá!