– Mi történt azt követően? Mit sikerült elérnie a sportban és a magánéletben. Milyen akadályokkal kellett megküzdenie, mire büszke?

– Az utolsó sportolói évemben már egyetemre jártam, és ételkiszállítóként dolgoztam Csíkszeredában. Keményen dolgoztam és tanultam mindennap, hétvégén is. Sikerült elvégeznem azonos időben két főiskolai alapképzést 9 fölötti tanulmányi átlaggal, a szakedzői pályán most jelenleg Budapesten mesterképzésen vagyok hallgató. Budapesten alkalmi munkákkal kezdtem, építkezések, lakásfelújítások, filmforgatások stb.

– Hogyan került kapcsolatba a magyarországi gyorskorcsolyasporttal, az edzőséggel, a technikusi munkával?

– A magyar korcsolyaszövetség keresett meg, egy klubedzői és egy technikussegédi állással. Éltem ezzel a lehetőséggel az első perctől. Akkor a magyar csapat már olimpiai bajnok volt, mesteredzőkkel és technikusokkal.

– Kiktől tanulhatott?

– A közvetlen felettesem egy koreai szakember, akinek nevéhez Dél-Koreában, Kanadában, az Egyesült Államokban és már Magyarországon is olimpiai érmeket lehet kötni. Szakmai tudásom nagyon nagy részét neki köszönhetem, de már otthon is sokat tettem a technikusi tudásom gyarapításáért. Az alapképzésekben otthon jól teljesítettem, nem volt túlságosan nehéz dolgom a mesterképzési felvételin Budapesten.

– Az ön egyik fontos feladata a korcsolyapengék előkészítése, cseréje. Ez hogyan történik?

– A pengék előkészítése bonyolult és nehéz feladat, nagyon sok szerszámot igényel. Ívezőgéppel kapnak egy standard beállítást, ezt követően hajlításra kerülnek, majd élezésre. A pengék cseréje a futamok alatt akkor történik, ha törés vagy ütközés történt. Akkor egy csavarhúzógéppel másodpercek alatt kell minden csavart lazítani, kivenni a sérült pengét, majd egy előkészített, személyre szabott és beállítottat kell visszahelyezni és csavarozni. Ez kb. 1–1,5 perc alatt történik.

– Rengeteg befektetett munka van a magyar short track válogatottban. Erre az olimpiára hány hónapot, naponta vagy hetente hány órát készültek? Hányfős a stáb?

– Komoly szakmai stáb áll mögöttünk, és nagy részük itt van Pekingben. Általában a sportolók heti 6 napon át napi két alkalommal 2–3 órát edzenek.

 – Melyek az első napok élményei Kínában. Milyen az olimpiai falu, a biztonság, a versenyfeltételek, a pálya?

– Kemény szigor van itt, 24 óránként kötelező PCR-tesztet kell végezni, egy GPS-es applikációval pedig követnek minket. Nem mehetünk ki a városba, nem találkozhatunk idegen személyekkel. A faluban van rendőrségi és katonai ellenőrzés is. Nincsenek közös programok, kirándulások, bandázások, ismerkedések. Mindenki próbál vigyázni magára és a csapata egészségére. 

– Milyen feladatok várnak önre az edzéseken, a versenyeken?

– Fő feladatom a korcsolyák rendben tartása és minden futamra való felkészítése, a kerékpárok karbantartása a bemelegítő és levezető időszakokra, az ezekhez szükséges szerszámok szállítása. Jeges edzéseken általában köridőket mérek, és előkészítem a pályát a sorozatok között.

– Számos érdekesség, pozitív és negatív hatás éri az olimpiai faluban. Milyen az étkezde, a kaja? Van lehetőség szórakozásra?

– Az étkezés 0–24 órában lehetséges, számomra elegendő, és szerintem jó minőségű. Többször voltam már Kínában, már megszoktam.

– Követi a csíki sportot, szeretett sportágát? Kívülről jobban látja, hogy melyek a romániai korcsolyasport legnagyobb hiányosságai…

– Kevésbé követem már, minden nálam idősebb vagy velem egykorú fiatal már abbahagyta, és a világ más-más pontjain próbáltak és próbálnak megélni. Rossz érzés látni, hogy a valamikori magas szintről mennyire lecsúszott a romániai rövidpályás gyorskorcsolya. Visszatekintek itt például Kristó Katalinra vagy akár a velem egyidős korosztályra. Nem szeretnék a hiányosságokról nyilatkozni, van hogy miben kellene fejlődniük a sportélet és a sportolók megtartása tekintetében.