Egyre kisebb a hangsúly ugyanakkor – akár kommunikációban is – a szezonalitáson, a komolytalan, bár kétségtelenül szerethető tulajdonságokon. A rozé borokat már egész évben fogyasztják szerte a világon, és az elmúlt évtized egyik verhetetlen kedvence lett, illetve úgy tűnik, az is marad. Miért? Mert elérhető, friss, nagyon könnyen megkedvelhető és ezerarcú. Ez a rövid magyarázata a lassan két évtizede tartó rozéőrületnek.

Tévhitek és mítoszrombolás

Az egyik rozé borokkal kapcsolatos tévhit szerint egy bornak fehérnek vagy vörösnek kell lennie, a rozé határozatlan. Érdemes megjegyezni azonban, hogy a rozé bor egy stílus, nem egy szín. A rozék nagy része gyümölcsös, megnyerő, friss, játékos, könnyű ivású, könnyen megszerethető bor, feszes savakkal, tele energiával. Jobb fiatalon fogyasztani, mert hamar elveszíti feszességét.

Ez utóbbi kategóriát azonban nem az alsó polcos árfekvésben kell keresni. Ha közelíteni kell a fehér vagy a vörös kategóriához, ízvilágban mindenképpen a vöröshöz húz, mivel azonos szőlőfajtából készülnek, frissességben, üdeségben pedig a fehérekhez közelít. Ha másért nem, a változatosság kedvéért is fogyaszthatjuk és azért, mert rozét inni jó. Jó rozét inni jó.

Alkoholtartalma gyakran vetekszik a vörösborokéval, azaz akár a 13 fokot is meghaladhatja, tehát tud ártani, bár nem ezért szeretjük, sőt. Halvány színe a borkészítési eljárásból adódik: nem hagynak időt a szőlő héjában lévő színanyagoknak, hogy kiázzanak, azaz rövid macerációval készül, ahogy a fehérborok. Ezért halványabb a színe, könnyedebb az íze, ritkán csersavas. Ha tehát a rozé kontyalávaló, akkor a vöröseket is oda kell sorolni.

Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy a rózsaszínnek megannyi árnyalata létezik a melegebb lazacszíntől a lilásabb pinkes árnyalatig, a rozé borok pedig az elmúlt húsz évben, provance-i hatásra, egyre halványabb, szinte már fehér színűek, ezáltal egyszerre elegánsak, sikkesek és fényűzők.

Hogyan válasszunk rozé bort?

A rozé borok színe a nagyon halvány lazactól a mély pink árnyalatokig terjed, lehet nagyon halvány hagymahéj szín, élénk rózsaszín, narancssárgás árnyalat. A szín mélysége és árnyalata nem a minőség fokmérője, inkább a borkészítés módjáról, a borász preferenciáiról és nem utolsósorban a divatról árulkodik. Ízben a piros bogyós gyümölcsök, citrusok, virágos beütések a jellemzők.

Gyakran nem tüntetik fel a címkén, milyen fajtából készül, ebben az esetben valószínűleg több szőlőfajta házasításával van dolgunk, ami a legtöbb esetben a bor javára válik és komplexebb, gazdagabb ízélményt nyújt. Árban legtöbbször barátságos kategóriában mozognak, kivéve azt a néhány, fentebb említett tételt, ami hosszabb érlelést követően került a polcokra. Ha vörösborban szeretjük a merlot-t, kékfrankost, pinot noirt, válasszuk kedvenc fajtánkat rozéból is. Ízvilágban, aromákban biztosan felfedezzük majd a hasonlóságokat és természetesen a különbségeket is.

A pezsgők és gyöngyöző borok (nem ugyanaz a kettő) megérdemelnek egy külön anyagot, a rozékkal kapcsolatban annyit emelnénk ki, hogy a bor szénsavtartalma, ami minőségi bor esetében nem a hozzáadott szén-dioxidot jelent, mindazt a játékosságot, frissességet emeli ki, amiért szeretjük a rozét. A buborékok még élénkebbé teszik a bort ízben és illatban egyaránt. A saját erjedésből származó szén-dioxidot tartalmazó gyöngyöző borok ugyanakkor alacsonyabb alkoholtartalommal rendelkeznek, ami a nemzetközi trendekhez és az előttünk álló meleg évszakhoz egyaránt remekül illik.

Negele Enikő borszakértő