amikor a két évig tartó, lelkileg is megterhelő koronavírus-járvány után szusszanásnyi időt sem kaptunk, és máris elkezdődött a szomszédos országban egy háború. Ami nem meglepő módon anyagi bizonytalanságot, ezzel együtt pedig tartós szorongást hozott a családok, közösségek, az egész társadalom számára.

Súlyosbodó mentális zavarok

Dr. Domokos Lajos Csaba pszichiáter főorvos, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház Lelki Egészségközpontjának vezetője saját tapasztalatai alapján arról számolt be, hogy az elmúlt időszakban nem is feltétlenül az esetek száma, hanem a mentális betegségek intenzitása növekedett. Vagyis akiket korábban valamilyen egyszerűbb szorongásos zavarral kezeltek vagy éppen nem volt még szükségük kezelésre, azok most súlyosabb tünetekről számolnak be. Vagyis, mondjuk, akik számára eddig elégségesnek bizonyult az otthoni kezelés, azok kórházba kerültek vagy komolyabb gyógyszeres kezelésre szorultak.

Minden bizonnyal az átlagpopuláció körében is elterjedtebb lett a szorongás, de ezek az esetek nem kerültek hozzánk” – magyarázta a szakember.

„Nem hiszek abban, hogy külső okok idézik elő a pszichiátriai zavarokat. Ezek már a személyiségbe vannak ágyazódva, az ilyen krízishelyzetek, az átlagnál nehezebb periódusok pedig előhozzák ezeket. Az egészséges lelki berendezésű ember, nem lesz soha pszichotikus. Lehet szomorú, szoronghat, de nem lesz olyan intenzitású a szorongása, hogy az zavart okozzon” – hangsúlyozta.

Hogyan védekezhetünk?

A főorvos arról is beszélt, hogy a pszichiátriai eseteket nem lehet úgy megelőzni, mint például a cukorbetegséget. Ez utóbbi esetében ha a szülők cukorbetegek, akkor nagy valószínűséggel a gyermek is örökölte a hajlamot, de ha vigyáz az egészségére, csökkenti a cukorbevitelt, rendszeresen sportol, akkor jó eséllyel megelőzi a kórt. De a pszichiátriai betegségek esetében ez nem így működik, hiszen nem lehet úgy berendezni a világot, hogy ne legyen háború, pandémia, családi viszálykodás, szakmai nehézségek. A rejtett genetikai sérülékenység pedig előjön minden nagyobb változás esetén.

„Sokszor azt mondják, azért került valaki pszichiátriára, azért »bolondult meg«, mert bejutott az egyetemre és agyontanulta magát, vagy épp mert nem jutott be. Én azt mondom, van egy belső sérülékenység, és az élet eseményei ezt felszínre hozzák. És aki magában hordozza a genetikai sérülékenységet, annak a nagy öröm is ugyanolyan lelki megpróbáltatás, mint a bánat” – fogalmazott a szakember.

A főorvos úgy véli:

Nem illúzióba ringatni, hanem beszélni arról, hogy nehézségek, háborúk, járványok mindig is voltak és lesznek. Szerinte nem szabad védőburokban nevelni a gyermekeket. Ilyen megfontolásból dr. Domokos Lajos Csaba sajnálja, hogy nincs már kötelező sorkatonaság, és úgy véli, abban az illúzióban élünk, hogy Európa, Románia, Erdély egy biztonságos hely, pedig ez nem így van. „Az élet maga nem biztonságos” – összegezte.

Válságban a közösség

A mostanihoz hasonló terhelt időszak nemcsak lelkileg képes bomlasztani, hanem közösségi szinten is válságot idézhet elő. Gergely Orsolya csíkszeredai szociológus, a Sapientia EMTE adjunktusa rámutatott: a járványidőszak szétzilálta a közösségeket, eltávolította egymástól a munkatársakat, osztálytársakat, és ennek hosszú távon is komoly hatásai lesznek. Akik kénytelenek voltak otthonról dolgozni, azok elveszítették kapcsolatukat a világgal, elveszítették a motivációjukat. De az online oktatásban részt vevő diákok is eltávolodtak egymástól.

Romániában, Erdélyben ezek a korlátozások, az egyéni szabadságjogok megnyirbálása kicsit életre hívta az 1989 előtti negatív emlékeket, így érzékenyebben érintettek minket. A transzgenerációs traumák is felidéződtek, és ez komoly társadalmi visszafejlődést eredményezett, nyugtalanságot, elégedetlenséget okozott, ezért is kaphatott lábra a sokféle összeesküvés-elmélet” – magyarázta a szakember. A háború pedig ebben a lelkiállapotában érte el a közösséget.

Lesújtó a tehetetlenség érzése

Gergely Orsolya szerint gazdasági és társadalmi szinten is sokat rontott a helyzeten, hogy a járvány után nem volt egy szusszanásnyi idő, egy napsütéses időszak sem, hanem egyből elárasztottak minket a háborúval kapcsolatos hírek. „Dédszüleink megélték az első világháborút, nagyszüleink a második világháborút, az államosítást, a Trianon utáni időszakot. A szüleink generációja megélte a kommunizmust és annak minden árnyoldalát, és a következő generációnak, nekünk jutott a demokrácia és a nyugati típusú életmód. A nagyszüleink által meséltek alapján – de nem csak – úgy gondoltunk a háborúra, mint a világ legrosszabb dolgára, ami soha nem ismétlődhet meg. Azt tanultuk, mindent meg kell tenni, hogy az soha ne történjen meg újra. De most úgy tűnik, hogy ebből a szempontból megbuktunk, a demokrácia, a jogvédelem korszakában is a történelem korábbi hibáiba estünk. Persze mi egyénileg ebbe nem tudunk beleszólni, de a tehetetlenséget érezzük, hogy nem tudtuk ezt megakadályozni” – fejtette ki a szociológus.

Erdélyi magyarokként jobban érint minket a helyzet

A szakember úgy látja: ránk, erdélyi magyarokra a jelenlegi helyzetnek sokkal nagyobb hatása van, mint például a jóléti, nyugati társadalomban élőkre. Részben azért, mert jellemzően egy tartalék nélküli közösségben élünk, kiszolgáltatottabbak vagyunk a világ történéseinek, a világgazdaság eseményeinek. „Nem vagyunk egy önfenntartó társadalom, ezért még inkább megérint minden változás” – fogalmazott.

Gergely Orsolya szerint az is jól szemlélteti, hogy a járványidőszak és a háború mélyen megérintette a társadalmunkat, hogy sokan változtattak eddigi életmódjukon. Például elkezdtek sportolni, kirándulni, kertészkedni, de sokan igyekeztek segítséget nyújtani az időseknek, rászorulóknak, a menekülteknek. A társadalmi állapotok mutatója, az, hogy mennyire érinti meg egy-egy változás a társadalmat, a reakciókban mérhető leginkább. Ha érzelmileg megérint egy változás, akkor sokan cselekszünk, segítünk, és ezt a segítségnyújtást láthattuk a járványidőszak alatt és most, a háború kitörése után is.

„Az biztos, hogy nem fogunk visszatérni a régi életünkhöz. Fontos, hogy egyénileg és családilag is újraértelmezzük életünket, megnézzük, hogy mi a fontos, mi élvez prioritást. Újra kell értelmezni, hogy miért vagyunk a világon, milyen értékek mentén akarjuk újraépíteni az életünket a megváltozott körülmények között. Meg kell találnunk, hogy mi a megváltozott életünk mozgatórugója” – fogalmazott.

A viszonyulásunkon érdemes változtatni

A megváltozott körülményeket és a velük járó negatív változásokat Balla Imre római katolikus lelkész is tapasztalta, aki marosvásárhelyi segédlelkészként, iskolalelkészként és lelkigondozóként egyaránt sokat beszélgetett a közösség tagjaival.

„Családlátogatások alkalmával találkoztam orvosi segítségre szoruló 40 évesekkel is, akik az információk sokasága miatt elveszítették a biztonságérzetüket, szakemberhez kellett fordulniuk, gyógyszert kell szedniük. De nagyon sok idős emberen is eluralkodott a félelem, bezárkóztak, nem mertek kimozdulni, megszakították kapcsolataikat, és ez rossz hatással volt rájuk. De a járványidőszakban nagy nehézséget jelentett az is, hogy az emberek elveszítették szeretteiket és nem tudtak elbúcsúzni tőlük. Egyszer csak telefonáltak nekik a kórházból, hogy a hozzátartozójuk elhunyt, utána kell menni. Volt időszak, amikor a temetőbe sem lehetett kikísérni az elhunytat” – magyarázta a lelkész, hozzátéve, hogy komoly lelkigondozást igényelt, igényel mindennek a feldolgozása.

Balla Imre arra is kitért, sok családban látszik, hogy hozzászoktak az online kapcsolattartáshoz, melynek nyomán egyfajta kényelem uralkodott el az embereken – felnőtteken és gyermekeken egyaránt. Már nem keresik a közösséget, legyen szó baráti vagy egyházi közösségekről. Holott a kisebb és nagyobb közösségek segíteni tudnak átbillenni egy-egy nehézségen. A lelkész szerint nagyobb városokban különösen fontos, hogy közösséghez tartozzon az ember, hiszen ott tud segítséget kérni, meghallgatják, odafigyelnek rá. Balla Imre arról is beszélt, hogy bár a járványidőszak kezdetén sokan, köztük ő is azt gondolta, hogy a nehézségek Isten és az egyház felé fordítják az embereket, Isten igéjébe, ígéreteibe kapaszkodva próbálnak élni, abból erőt meríteni, erre nem került sor.

A római katolikus lelkész szerint

A tegnapot már magunk mögött hagytuk, a holnapunkról semmit nem tudunk, de ahogy az izraeli zarándoklaton az idegenvezető mondta nekik: a mai nap ajándék, életünk legszebb napja. „Ha a félelmet tápláljuk magunkban, akkor az fog gyarapodni, az veszi át életünk felett az uralmat. Ha a hitet, a fényt tápláljuk, akkor az gyarapodik. Fontos ezt megértenünk, és családként, közösségként, egyházi csoportként egymás támaszaként élnünk” – összegezte a lelkipásztor.