Heit Loránd lopóval. A bihardiószegi borász 3,5 hektárnyi szőlőt művel
A magyarországi Létavértesen és az erdélyi Bihardiószegen gazdálkodó Heit Loránd idejében rájött arra, hogy egy mezőgazdasági őstermelőnek a feldolgozás jelenti a jövőt. A kisvállalkozó a kezdeti pár száz üveg savanyúságtól eljutott az évi harmincezer palackig. A tormatermesztésből és borászatból megélő gazda öt éve vált meg tanári állásától.
2019. november 20., 13:412019. november 20., 13:41
2019. november 20., 15:302019. november 20., 15:30
A gazdák részéről egyre keményebb küzdelem folyik terményeik értékesítéséért. Míg sokan ki vannak szolgáltatva a nagybani felvásárlók és viszonteladók árainak, egyre többen túllépnek ezen, és maguk próbálkoznak helyi feldolgozással és értékesítéssel. Ami nem könnyű feladat, hiszen ennek elkezdéséhez rendszerint egy erős impulzusra vagy valamiféle kényszerítő erőre van szükség.
Ahogyan ez Heit Loránd esetében is történt, aki a román–magyar határ magyarországi részén fekvő Létavértesen termesztett tormát, mígnem 2012-ben olyan alacsony lett a felvásárlási ára, hogy nem érte meg a terményt értékesíteni.
Abban az évben mintegy 15–20 mázsa torma maradt a nyakukon, így a családban elkezdődött a régóta ismert receptek kipróbálása és finomítása. Őstermelőként beadták az igényt a feldolgozásra, és a helyszínen vizsgálódó ellenőröktől hosszú listát kaptak, hogy a háztáji kisüzemnek mire van szüksége a biztonságos üzemeltetéshez. „Mivel tőkénk nem volt, saját garázsomat alakítottam át az ellenőröktől kapott lista alapján EU-komform feldolgozó kisüzemmé. A kezdeti néhány száz vagy ezer üveg torma mostanra évi 30–35 ezerre nőtte ki magát, így váltanunk kell: nézelődünk, merre lépjünk, hova induljunk” – fogalmaz a gazda.
A feldolgozásra váró torma, ahogy a kertből kikerül
Fotó: Heit Lóránd
Az érmelléki Bihardiószegen született Heit Loránd a debreceni egyetem néprajz szakán végzett, majd doktorált, és itt ismerte meg létavértesi származású feleségét, Szilágyi Szilviát. Úgy döntöttek, elődeik szülőföldjére térnek haza, így kétlaki életmódot alakítottak ki a – vendéglátóm megfogalmazása szerint – „gúnyhatár” két oldalára került, egymástól 15 km-re fekvő falvakban.
A partiumi részen fekvő Diószegen szőlőtermesztésbe fogtak, és ma már 3,5 hektárnyi területet művelnek. A borospincében előállított boraikat nyári időszakban a Bihardiószegen működő borteraszon értékesítik turistacsoportoknak falusi turizmus keretében, előzetes bejelentkezés alapján. Ilyenkor 10–15 bormintát lehet megkóstolni, illetve a felszolgált ételeket elfogyasztani. Az étkek rendjén szerepel saját készítésű, prémium minőségű tormájuk is.
A két lábon állás pénzforrása a létavértesi tormafeldolgozó műhely is, amelyhez negyed hektáros kertjük biztosítja az alapanyagot, de a feldolgozott nyersanyag iránti igény növekedésével környékbeli gazdákkal is termeltetnek tormát. Ebben a kelet-magyarországi régióban sokan foglalkoznak e jellegzetes fűszernövénnyel.
A tormának itt régi hagyományai vannak: a Kádár-rendszerben a faluban helyi feldolgozó üzem működött, amit a rendszerváltás után lehetetlenítettek el, majd felszámoltak. Azóta a nagybani felvásárlók és viszonteladók elsősorban Nyugat-Európába szállítják a tormát.
Őrlés előtt vékony szeletekre vágják
Fotó: Heit Lóránd
A torma iránt egyre nagyobb az érdeklődés, hiszen nincs olyan élelmiszerbolt, amelynek polcain ne találkoznánk a jobb vagy gyengébb minőségű, üvegbe zárt, pépes termékkel. Heit Loránd szerint a multinacionális üzletláncok választéka Bukarest, Budapest, Pécs vagy München üzleteinek polcain mintegy kilencven százalékban a kelet-magyarországi tormát kínálja. Az más kérdés, hogy milyen minőségű az üvegenként pár lejbe kerülő nagyüzemi kínálat. Heit kisüzeme ezen kívánt változtatni, amikor 2012-es indulása óta adalék- és tartósítószer-mentesen hirdették meg termékeiket.
– magyarázza a vállalkozó, aki öt éve mondta fel tanári állását: családjával gazdálkodásból és terményfeldolgozásból él.
A torma egy erős fűszernövény, így a hagyományos ecetes felöntőlével két hónapig is élvezhető az ízvilága, nem kell hozzá tartósítószer. Egy idő után azonban megbarnul és elveszíti csípősségét, zamatát, de ez normális jelenség, magyarázza a szakember, aki szerint természetes ételről és nem mű élelmiszerről van szó.
A torma a régi parasztgazdaságok kiirthatatlan növénye volt, amely bárhol felbukkant. Ehhez képest
A napjainkra jórészt teljesen gépesíthető tormaföldek megfelelő agrotechnikával – mélyszántás, a tormagyökerek tavaszi dugványozása, bakhátak, ormok gépi készítése, megfelelő növényvédelem, majd az októberi, novemberi kiszántással történő betakarítás – kiváló minőségű és mennyiségű hozamot adnak.
A végtermék, a családi kisüzem címkéjével
Fotó: Heit Lóránd
Heit szerint a torma sok mindent kibír, még az augusztusi jégesőt is, ami a leveleit fodrosra szaggatja, de újrahajt. Ahhoz, hogy a gyökér nagy fejű, darabos és szépen fejlett legyen, megfelelő tápanyag-utánpótlásra és nyári nagy melegben árasztásos öntözésre van szüksége, mert a torma vízigényes növény, magyarázza Heit. A 28–30 centiméter hosszú kitermelt gyökér oldalágait levágják, ezekből lesz majd a tavaszi dugvány, a főgyökeret pedig feldolgozzák.
A létavértesi kisüzem a feldolgozás terén továbblépett: a haszonnövényből náluk semmi nem vész kárba.
Amennyiben pályázati lehetőséggel sikerülne új feldolgozó kisüzemet létesíteni, abban a biopermetszer-előállító technológia is helyet kapna.
Manapság napi 100–150 kg torma feldolgozására van kapacitásuk, amihez a családtagok mellett bedolgozó külsős munkatársakra is szükség van a faluból. A Heit család tisztában van azzal, hogy a jövő a fejlesztésben rejlik. Amihez sok százezer eurónyi tőke kellene korszerű gépsorokra és új épületre. A termékeikre van piac. Igaz, hogy ez a fajta prémiumtorma drágább, mint az olcsó nagyáruházi választék, de
Az agrárvállalkozó szerint a 3–4–5 lejjel többe kerülő üveg torma esetében a tudatos vásárlók érzékelik a minőségi különbséget, így mindig van kereslet kínálatukra. Mint általában az adalék- és tartósítószer-mentes élelmiszerek iránt.
Cikkünk eredetileg a Székelyhon napilap hetente megjelenő gasztronómiai kiadványában, az Erdélyi Gasztró legfrissebb számában látott napvilágot november 20-án.
Torockó és környéke Erdély egyik felkapott turisztikai régiója. A Székelykő lábánál fekvő két magyar település vendéglátásból jelesre vizsgázik.
Reggel háromnegyed hatra érkeztünk a marosszentgyörgyi római katolikus templomba a hat órakor kezdődő roráté misére. Az emberek sorra léptek be a templomba, egyre többen érkeztek, kapcsolódtak be a rózsafüzér-imádságba.
Erdélyben sok savanyúságot fogyasztunk, és ennek jelentős része még mindig a családi konyhán készül el. Közkedvelt a savanyú káposzta és az uborka, de kis leleményességgel minden zöldségfélét biztonságosan savanyíthatunk.
Gyerekkorában Klán János az Érmihályfalva állatpiacának helyet adó fűben kezdte rúgni a labdát, majd 17 évesen már bemutatkozott a helyi, megyei bajnokságot nyerő felnőttcsapatban.
Általánosságban egyre kevesebben tartanak sertést, Gyergyó vidékén azonban még mindig vannak, akik a téli hónapokban disznót vágnak, hogy az állat szinte minden részét feldolgozva megrakják a mélyhűtőket, éléskamrákat.
Évtizedeken keresztül testi épségét kockáztatta a vendégcsapatnak az a futballistája, aki testcsellel, egy keményebb szereléssel vagy netán góllal merészelte megtréfálni valamelyik bányavidéki ellenfelét.
Kevés téma van, amiről annyit beszélünk, hallunk és olvasunk, mint az egészséges táplálkozás és a mindennapi étkezéssel összefüggő kiegyensúlyozott életmód.
Nem lesz könnyű a jövő esztendő, figyelmeztetnek a kiadványunknak nyilatkozó gazdasági és pénzügyi szakértők, akik szerint a háztartások, a vállalkozások és az állami költségvetés is komoly kihívásokkal néz szembe.
Kárpát-medencei versenyeken díjnyertes szörpöket és lekvárokat állít elő saját gyümölcsösében megtermett nyersanyagból a kebelei Cseh házaspár.
A Máltai Szeretetszolgálat háza táján egész évben zajlik az élet, de az advent időszaka különösen aktív Marosvásárhelyen és Csíkszeredában is.
szóljon hozzá!