A kaptárak ellenőrzésével Bea asszony a tavaszi hordásra készíti elő méhállományát
Fotó: Makkay József
A száz család méhet tartó Țica Beatrice siteri méhészasszony a méhészeti termékek egyik legismertebb kiskereskedője Nagyváradon és környékén. A tanári diplomával rendelkező négygyerekes hölgy 17 éve gondolt egy merészet és nagyot, és belevágott a méhészetbe. Azt vallja, hogy ez volt élete egyik legjobb döntése.
2021. március 21., 20:292021. március 21., 20:29
2021. március 22., 08:362021. március 22., 08:36
Február utolsó hétvégéjén tartották meg az Érmelléki Gazdák Egyesületének (ÉGE) szervezésében az idei első Érmellék Ízei és Termékei nevű kirakodóvásárt Nagyváradon, a Rogériusz negyedi Magnólia parkban a kézműves termékeket, házi készítésű élelmiszereket, zöldséget és gyümölcsöt kínáló környékbeli kistermelők részvételével. A 2015-ben először megszervezett kistermelői vásár visszatérő árusa a Nagyváradtól 24 km-re fekvő magyar falu, Siter méhésze, Țica Beatrice, akit a vásárlók Bea asszonyként ismernek kiváló minőségű mézeiről és egyébb méhészeti termékeiről.
A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem filológia szakán román nyelvtanári diplomát szerzett Țica Beatrice egy ideig óvónőként, majd szerkesztőként dolgozott,
Az ipari alpinistaként dolgozó férje is támogatta felesége elképzelését abban, hogy hagyják hátra Nagyváradot, és telepedjenek ki falura. A méhészkedésbe kezdő Bea asszony előbb Nagyváradtól negyven kilométerre talált egy olyan helyet, ahol kaptárait biztonságban tudhatta, de a napi ingázás nem bizonyult jó elképzelésnek, ezért úgy döntöttek, hogy a Hegyköz vidékén található Siterbe költöznek. A 15 évvel ezelőtt meghozott döntés jó befektetésnek bizonyult: a mára százcsaládos méhállományá fejlődött gazdaság biztos lábakon áll, termékeit pedig elkapkodják a vevők.
A méhcsaládok első hordása helyben, a siteri akácos fái között történik
Fotó: Makkay József
Késő délután érkezem Siterbe, de még van annyi időnk, hogy napvilágnál Bea asszony terepjárójával kimenjünk az egyik méhtelepre. Összesen három van, amiből az egyik a ház mögötti telken meghúzódó kaptárak telephelye. A legoptimálisabb megoldás arra, hogy itthoni környezetben jól kihasználják a falu méhlegelőit. Siter határában szép akácos erdő húzódik, az első nagyobb mézhordás innen indul. Utána kezdődik el a vándoroltatás: az első állomás egy Kolozs megyei akácos, de Bea asszony arra törekszik, hogy lehetőleg a környék településeit ne hagyja el.
„A zsúfoltság számos méhbetegség terjedésének kedvez. Olyan veszély ez, mint nálunk, embereknél a koronavírus-járvány. Ha nem vigyázunk, hamar elkapjuk, és viseljük a következményeit. A méhész körültekintően kell döntsön, hogy hova vándorol és ki mellé telepszik le” – magyarázza. A szállításban és a kaptárak mozgatásában elsősorban férje segíti, de a két-három hetes vándorlás egyéb dolgait rendszerint egyedül végzi. A család viszi és hozza az utánfutós kaptárszállító járműveken, ő azonban így is örömmel vállalja a méhészkedés tucatnyi teendőit. Négy gyerekük közül három már kiröppent a családi fészekből, a legkisebbik, a 14 esztendős fiuk itthon van a szülőkkel.
Amikor arról faggatom, hogy a család mennyire tudna méhészetből megélni, Bea asszony elmagyarázza, hogy
„A méhészkedés legnagyobb gondja, hogy a gyors időjárásváltozás nem kedvez ezeknek az apró és szorgos bogaraknak. Csökken a méztermelés, túlterheltek a méhlegelők, amit csak úgy tudok ellensúlyozni, ha minden méhészeti terméket begyűjtök és forgalmazok. Arra törekszem, hogy évről évre új választékkal lépjek piacra” – meséli vendéglátóm.
A méhészet minden termékét, így a méhviaszt is feldolgozzák
Fotó: Makkay József
Az öndidakta módon elkezdett méhészkedés nem újdonság Erdélyben. Sokan a kisebb uniós vagy hazai pályázatok hatására hozták meg a döntést, mert úgy gondolták, ha például megnyerik az öt évig tartó, évi 1500 eurós bevételt, akkor megfogják a főnyereményt.
Bea asszony példája azt bizonyítja, hogy előképzettség nélkül, autodidakta módon is el lehet kezdeni a méhészkedést. Szakkönyvek átböngészése után méhcsaládjai körében gyűjtötte össze lépésről lépésre a szakmai tapasztalatokat. Megfizette a tanulópénzt is, hiszen egy-egy méhbetegség kései felismerése és kezelése miatt több méhcsaládja elpusztult, de a kezdeti nehézségeken túltette magát. Amikor már valamennyit értett a méhészkedéshez, egy nagyváradi méhésztanfolyamot is bevállalt, amiről viszont kiderült, hogy sokat nem ér: diplomát, és nem szaktudást kapott. Az egyetemet végzett ember azonban eleve igényesebb a szaktudás iránt, ezért második egyetemként elvégezte a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem mezőgazdasági mérnöki szakát.
– fogalmaz a siteri méhész.
Egy csokorra való a siteri Țica Beatrice méhészeti termékeiből
Fotó: Makkay József
Bea asszony szerint a méhészetet csak szenvedélyből érdemes elkezdeni, ahogyan ő is tette. 17 év alatt lépésről lépre építkezve jutott el a mostani szintre. Amikor egyedi feliratú üvegkannákban kínálja termékeit mintegy kétszáz törzsvásárlójának. A tudatos vásárlóknak számító ismerettségi köre telefonon vagy emailban rendel rendszeresen méhészeti termékeket. A rendeléseket összegyűjtve hetente egyszer vagy kétszer bemegy Nagyváradra, és házhoz szállítja az árut. Sokat segítenek a kistermelői vásárok is, ahol két nap alatt a megpakolt csomagtartó teljes választéka gazdát cserél.
– magyarázza mosolyogva Bea asszony. A siteri méhész szerint méhészetüket nem befolyásolja, hogy a kereskedőknél mennyivel csökken a méz nagybani felvásárlási ára. A nagybani mézeladást soha nem tartotta járható útnak, ez inkább a kényelmesebb méhészek értékesítési módja. Ehelyett arra törekedett, hogy kiépítse saját törzsvásárlói körét, akikre mindig számíthat. Țica Beatrice tapasztalatai szerint növekszik az elkötelezett vásárlók tábora, ami a kistermelő méhészeknek is kedvez.
Cikkünk eredetileg a Székelyhon napilap hetente megjelenő gasztronómiai kiadványában, az Erdélyi Gasztróban látott napvilágot március 17-én.
Torockó és környéke Erdély egyik felkapott turisztikai régiója. A Székelykő lábánál fekvő két magyar település vendéglátásból jelesre vizsgázik.
Reggel háromnegyed hatra érkeztünk a marosszentgyörgyi római katolikus templomba a hat órakor kezdődő roráté misére. Az emberek sorra léptek be a templomba, egyre többen érkeztek, kapcsolódtak be a rózsafüzér-imádságba.
Erdélyben sok savanyúságot fogyasztunk, és ennek jelentős része még mindig a családi konyhán készül el. Közkedvelt a savanyú káposzta és az uborka, de kis leleményességgel minden zöldségfélét biztonságosan savanyíthatunk.
Gyerekkorában Klán János az Érmihályfalva állatpiacának helyet adó fűben kezdte rúgni a labdát, majd 17 évesen már bemutatkozott a helyi, megyei bajnokságot nyerő felnőttcsapatban.
Általánosságban egyre kevesebben tartanak sertést, Gyergyó vidékén azonban még mindig vannak, akik a téli hónapokban disznót vágnak, hogy az állat szinte minden részét feldolgozva megrakják a mélyhűtőket, éléskamrákat.
Évtizedeken keresztül testi épségét kockáztatta a vendégcsapatnak az a futballistája, aki testcsellel, egy keményebb szereléssel vagy netán góllal merészelte megtréfálni valamelyik bányavidéki ellenfelét.
Kevés téma van, amiről annyit beszélünk, hallunk és olvasunk, mint az egészséges táplálkozás és a mindennapi étkezéssel összefüggő kiegyensúlyozott életmód.
Nem lesz könnyű a jövő esztendő, figyelmeztetnek a kiadványunknak nyilatkozó gazdasági és pénzügyi szakértők, akik szerint a háztartások, a vállalkozások és az állami költségvetés is komoly kihívásokkal néz szembe.
Kárpát-medencei versenyeken díjnyertes szörpöket és lekvárokat állít elő saját gyümölcsösében megtermett nyersanyagból a kebelei Cseh házaspár.
A Máltai Szeretetszolgálat háza táján egész évben zajlik az élet, de az advent időszaka különösen aktív Marosvásárhelyen és Csíkszeredában is.
szóljon hozzá!