Bivaly: erő, biztonság, létszemlélet – Fülöp Szabolcs székelydályai lelkipásztor a csordatartásról, a teremtés csodájáról

Ha voltak is a pirkadati indulásnál kétségeim, hogy meglelem-e a lelkipásztort a bivalytartó gazdaemberben, előbb a székelydályai templomban oszlottak el. Szinte felmérhetetlen az a néhány év alatt végbement változás, amit a Hargita megyei település istenházának belterében tapasztaltam.

Igaz, azzal hívták meg a városi lelkészt: „Tiszteletes, van birtok!”. S annak, hogy 2002 óta valóban „birtokba vette” a két egyházközség, az égei és a székelydályai 35 hektárnyi, állattenyésztésre alkalmas földterületét, lépésről lépesre mutatja meg hasznát – létmódban, látványban egyaránt.

Rigó, Dallos és a bivalycsalád

Idillikus a dagonyázó, buja füvet hersegtető avagy kérődző, tekintélyt parancsoló, termetes jószágok látványa. Rekegve szólongatják bivalybocsaikat a tejelők. Óvatosak és bizalmatlanok az idegennel, de amíg nem szegik le dacosan, öklelőn a fejüket, nem kell tartani a haragjuktól. Őfelsége, Dallos, a bika egyeduralmának biztonságában pilled, hűti feketeségét a dagonyában – ott még a medve is meghunyászkodva ballag tovább bocsaival.

A bivalycsorda őrzésére kutya nem kell, elég a villanypásztor. Három „olasz” fogadja az érkezőt, ha beváltják a hozzájuk fűzött reményeket, nagyobb lesz a tejhozamuk, mint „a székely bivalyoknak” – jegyzi meg a lelkész-gazda. Rigó volt az első bika, most Szenterzsébeten szolgál. Legutóbb úgy megismerte első gazdáját, hogy nehezen lehetett eltávolítani mellőle.

A tizennyolc hektárnyi legelőt három nagyobb és egy kisebb szakaszban használják. A tetőn van a vályú, most sok a víz, az az itatóhelyük. A pocsolyákat, amelyeket a bivalyok alakítottak ki maguknak, a későbbiekben mesterségesen mélyítik – tudtuk meg. A cél, hogy ideális környezetet alakítsanak ki a csorda számára. Odébb lovak legelésznek – a lelkész gyermekeinek hobbija a lovaglás. Télen ők is rendezik.

Aztán érkeznek a fejőhely tájékára a tejelők. Ahány jószág, annyi bivalysors – a Zsenié és Ajándéké érdekes, Zsuzsit kilóra cserélte a lelkész Tázlón.

Egy fontos tanulság: a bivalyt bármire meg lehet szoktatni, de akkor az maradjon is úgy.

Mivel kezdődik a sajtkészítés?

Szemlélődtünk a madárdalos reggeli csendben, míg Fülöp Szabolcs a fejéshez készülődött. Már fél hétkor hét ágra sütött a nap, és igazi mennyei béke honolt a tájékon. Megtapasztaltuk a tájalakító, teremtő békességet, ahol ember és állat együttműködik.

Fejés után órákig nyitva marad a tejcsatorna, ezért az első sugár tejet nem fogják fel. Aztán surrant-csurrant és habosan gyarapodott a fejőedényben. A bocsok békésen vártak sorukra  egy elkülönített részben – megszokták, hogy a reggeli első tej a gazdáé. Egyetlen esetben viszont cselhez kellett folyamodni. A bivalybocs késztette tejleadásra anyját: néhány szoppintás után eléje kötötték, így zavartalanul fejhető volt. Végül egy kis izgalmat okozott Zsuzsi. Mintha nem akart volna engedelmeskedni a jó szóra, és nem is akart hallgatni a gazda tejet esdeklő buzdítására, köszönetére. Néhány perc várakozás és szelíd csend után visszaállt a rend.

Szabolcsnak nem kellett sokat magyaráznia, mivel kezdődik a sajtkészítés: „tartsd az állatot természete szerint”. A parasztember, amíg megtehette, természetközeli életet élt – csodálatos dolgokra volt képes.

Utóbbi megjelenik a termékek ízében. (Mint érdekességet említette, hogy az olaszországi bivalyok nem legelnek.)

Igaz, reggel öttől este tízig folyamatos foglalatosságot jelentenek, de saját állatait feji, ebből készül a legfinomabb bivalymozzarella. Az a szeretet, öröm, amit a tudás mellett tesz hozzá, hozzájárul a termék ízéhez, a fogyasztás élményéhez. „Teremtésre vagyunk képesek” – vallja a lelkész.

Lelkipásztori hagyomány

Miután a négy fejős reggeli adománya leszűrve a kannába került és etetéshez kezdett a lelkész, megkérdeztem: nem szokványos lelkipásztori tett, amit hajnalonta végez. Megállt a sürgető teendők közepette, és gondolatban visszatértünk a vidéki lelkipásztorkodás múltjába.

A 20. század közepén még szántók, legelők, kaszálók, gyümölcsös képezte a lelkipásztorok létének alapját. Az erdélyi hagyományos lelkipásztor úgy vállalt részt az emberek életéből, hogy ugyanazt az életet élte, mint ők – át is tudta érezni a gondjaikat. Ez a szemlélet és életmód akkor változott meg, amikor a telógiai oktatást áthelyezték Nagyenyedről Kolozsvárra. Enyeden szőlősök voltak, amit a teológusok műveltek meg. Kolozsváron megérezték, milyen a kulturális vérkeringésben benne lenni, elidegenedtek a természetközeli életformától.

Nem szívesen megy vissza, ha azt érzi, hogy a lelkésznek szellemi munkásnak kell lennie. Fülöp Szabolcs úgy érzi, aki elszakad a földtől, elszakad önmaga lelkének művelésétől is.

A lelkész számára olyan értékű tapasztalat, mint az írott Igéé. A másik fontos életelve, hogy nem mindegy, milyen környezetben nőnek fel a gyermekei – szellemi fejlődésükhöz sokat tesz hozzá ez a környezet.

Öt gyermekük közül Annácska 16 éves lesz, Csaba 13, ő a zenész a családban. Attila 11 éves, Álmos 6, és Lehel 10 hónapos. A fiúk mind Dályában születtek, felesége, Anna békéscsabai. Szabolcs számára a gazdálkodás hagyományos lelkészi munka, amit szeret és a megélhetését is biztosítja.

Székelydályában az átlagéletkor 70 év, a 300 fős gyülekezetben alig vannak fiatalok. Tudatos tervezés eredménye, hogy hasznosítja, amit a föld ajándékoz, hiszen tudja, hogy előbb-utóbb nem tudja majd őt eltartani a gyülekezet, ő viszont odahonosodott, és földet is vásárolt. A bocsokkal együtt 23 bivaly és a csikókkal együtt 13 ló képezi az állatállományukat.

Akivel „szembejött a bivaly”

A Szatmárnémetiből származó Fülöp Szabolcs Székelyföldre költözésük előtt a Partiumban szolgált, és dolgozott a királyhágómelléki egyházkerület püspökségén is. Mint helyi lehetőség „a bivaly, szembejött” vele.

Ötéves korában nem merte kinyitni az állatos könyv azon lapját, amely a vízibivalyt ábrázolta – félt attól is. Aztán élte a városi életet. Szilágy megyében, kihelyezett teológusként bivalyos vidékre került, de nem érdekelték az állatok és a gazdálkodás sem. Dályában viszont elődjei mind gazdálkodtak.
Közben a szerves műveltséghez sokat tett hozzá Papp Gábor és Szabados József, akik „szépen beszéltek a témáról”.

2003-ban vásároltak egy tehenet, és ha az már volt, egy lovat is – kipróbálták a gazdálkodást. Két évig „billegett a dolog”, hiszen sok kötöttséggel járt, és ők szerettek menni.

Aki egy tömbház földszintjén nevelkedett, saját gyermekei által tapasztalta meg, hogy a gyermekeknek milyen meghatározó az állatokkal, a természettel való közelség – ösztönszerűen választják azt, ami emberi. Nem csoda, hogy minden betonrengetegben élő gyermeknek kell legyen bár egy falun lakó nagymamája. Világméretű kísérlet is bizonyítja, hogy a legélhetőbb környezetnek a kertet érzik az emberek. A bibliai édenkert emlékezete?

Aztán tovább mesélte a lelkész a bivalyos történetüket. Fülöp Szabolcs akkor sem érzett szimpátiát a nagytestű és ándungos állat iránt, amikor Rózsa Péter hortobágyi biogazda kérésére a Homoród mentén felvásárolt bivalycsorda exportálásában segített és megkóstolták a bivalytejet is. „Meggyötört a pakolás, és éreztem, ez az állat nem kell” – mondta mosolyogva.

Családjával Dályában képzelték el az életüket: először a templomra nyílt rá a szeme, aztán a tájra. Az első bivaly érkezése után évekig csak tanultak: kézzel kaszálni, szekérrel járni… Sokat dolgoztak, épp csak megéltek. A nyers tejből vajat köpültek.

Lelki igény a kreativitás

Fülöp Szabolcs ma úgy érzi, az ember azt teszi, amire a lelke ráviszi. Lelki igényükké vált a kreatívabb tejfeldolgozás. Megtanultak joghurtot készíteni, majd részt vettek a Kiss Ferenc és Sándor Tamás sajtmesterek által vezetett tanfolyamon. Felesége megtalálta a sajtkészítésben a kreativitását, díjnyertes sajtja és a fogyasztói visszajelzések ösztönözték. A várandósság és gyermekszülések idején a tiszteletes vette át a műhelyt. A közelmúltban beüzemelt tejhűtő szintén nagy minőségi ugrást jelent, hiszen például vasárnap nem kell sajtot készíteniük.

Míg megkóstoltuk a frissen fejt bivalytejet, Szabolcs elmesélte: sokat tanul az állataitól, természetes reakciójuk sok tanulsággal szolgál. Noha ritkán idézi az Ótestamentumot, itt kivételt tett egy ézsaiási igével: „még az ökör is ismeri gazdáját”… Tartósan a természet előtt élni szellemi, lelki, fizikai selejteződést jelent. Kiemelte azt az időt, amit gyermekeivel tölthet. Érzi ennek végességét, és minden percet igyekszik velük tölteni, akár úgy is, hogy együtt járnak el fejni.

Ízvilág és biztos jövő

A lelkipásztor úgy érzi, a falubeliek értékelik a sok munkát. A kézművessajt-készítő tanfolyamok nyomán ma 20–30 féle bivalytejterméket készítenek. A magas zsírtartalmú tejből joghurtot készítenek, a tejfölből vajat köpülnek. Termékeik között szerepelnek a frissen ízesített lágysajtok, amelyeket télen érlelnek is. A gomolyák mellett félkemény, ízesített és füstölt sajtok is jelen vannak, hasonlóképpen – bár kisebb mennyiségben – az érlelt félkemény és kemény sajtok. Utóbbiak a sajtmesterek kihívásai és büszkeségei is.

A Fülöp házaspár szeretné, legyen annyi tej, hogy tudjanak gazdálkodni belőle, és érlelni is – ez ad rangot a sajtkészítőnek. Hogy a teljes termékpalettájukat rendszeresen le tudják fedni, megfelelő mennyiségű tejre van szükségük. Ezért időszerűvé vált az állománybővítés.

Az ember lehetőségei lelki fejlődését szolgálják – hiszi a lelkipásztor. A lelki, szellemi, fizikai értékekhez egyet ő maga is igyekszik hozzáadni. Másik öröme, hogy maga kínálja termékeit a piacon. Amikor pedig jön egy csillogó szemű gyermek, aki megmutatja, „abból kérek”, és tudja, hogy olyan terméket adott, amit ugyanilyen csillogó szemmel kóstol meg a kicsi.

Mi úgy jöttünk el a székelydályai parókiáról, hogy Fülöp Szabolcs lelkipásztor nemcsak anyagilag, lelkileg is tud követhető példát mutatni. Otthonná tenni azt a földet, amelyet a Teremtőtől részesbe kaptunk, és amivel jól sáfárkodva, helytállva szolgálni tudjuk a teremtést és gyermekeink, unokáink szülőföldjét.