Azóta sem lettek bajnokok – Mi történt az ASA sikercsapatának játékosaival?

Azóta sem lettek bajnokok – Mi történt az ASA sikercsapatának játékosaival?

Öt évvel ezelőtt elszalasztották esélyüket, hogy történelmet írjanak a piros-kék mezes ASA-sok

Fotó: FACEBOOK

Közel öt éve annak, hogy a Marosvásárhelyi ASA labdarúgócsapata újoncként ezüstérmet szerzett az 1. Ligában, majd megnyerte a Szuperkupát. A történelmi bajnoki címhez közel állt együttes azóta megszűnt. Utánajártunk, az elmúlt öt évben mi történt a 2014–2015-ös szezonban kiválóan menetelt csapat játékosaival.

Horváth Bálint Ottó

2020. május 05., 12:152020. május 05., 12:15

Minden várakozást felülmúlt abban a szezonban a Marosvásárhelyi ASA, amely fantasztikus tavaszi idényt futott, és újonc csapatként, Liviu Ciobotariu vezetőedzővel a kispadon csodával határos módon közel került a bajnokság megnyeréséhez, de elszalasztotta esélyét, hogy történelmet írjon. Az utolsó fordulóban az ASA-nak hazai pályán mindenképpen győzelemre volt szüksége a bajnokságból már kiesett Galaci Oțelul ellen, de végül 2–1-es vereséget szenvedett, a közvetlen ellenfél, Bukaresti Steaua (mostani FCSB) pedig 0–0-s döntetlenjével a Jászvásári CSMS otthonában megszerezte a bajnoki trófeát.

A hihetetlen szezon után nagy változások következtek be, Liviu Ciobotariu távozott a csapat éléről, helyére Dan Petrescu került, aki azonban a klubnál elkezdődött súlyos anyagi gondok miatt nem kívánt a klubnál maradni. Előtte viszont egy mérkőzés erejéig leült az ASA kispadjára, és irányításával

az együttes 1–0-ra megnyerte a Szuperkupát a Steaua ellen, ezzel valamelyest visszavágott a bajnoki cím elvesztéséért.

A fizetésképtelenné vált együttes még két szezont töltött az élvonalban, illetve egy fél idényt a másodosztályban, de közben nagy adósságokat halmozott fel, csődvédelem alá került, hosszú huzavona után pedig 2018 elején a bíróságon véglegesen kimondták a csődjét.

Visszatérve az ominózus 2014–2015-ös szezonra, utánajártunk annak, mi történt azokkal a labdarúgókkal, akik abban a felejthetetlen bajnokságban az ASA keretét alkották. Összességében kijelenthető, hogy

azóta a játékosok közül senki nem lett bajnok az országban, vagy külföldön, hárman viszont kupagyőzelemig jutottak.

Korábbi bajnoki győzelemmel négyen, Gabriel Mureşan, Eduard Stăncioiu, Ioan Hora, illetve Silviu Ilie rendelkeztek, előbbi három a Kolozsvári CFR-rel, utóbbi a Galaci Oțelullal ért fel a csúcsra.

Eduard Stăncioiu (kapus, 39 éves): Az ASA egykori tapasztalt kapusa még egy teljes szezont töltött a csapatnál, majd a rivális FCSB-hez igazolt, ahol azonban nagyon kevés mérkőzésen játszott. Két idény után távozott, és végül tavaly nyáron visszavonult.

Marius Constantin (hátvéd, 35 éves): Miután a marosvásárhelyi csapattal megnyerte a Román Szuperkupát, fél évre Kínába szerződött a Jangszu Szuninghoz, amellyel kupagyőztes lett. Ezután visszatért az ASA-hoz, ahol még másfél idényt töltött, majd az FC Viitorulhoz igazolt. Jelenleg a Medgyesi Gaz Matan alapjátékosa.

Sergiu Hanca (hátvéd, 28 éves): Fél év után elhagyta az együttest és a Bukaresti Dinamóhoz igazolt, három évet játszott a fővárosban. 2019 elejétől a lengyel élvonalbeli KS Cracovia játékosa lett, egyértelmű kezdő a csapatban.

Ousmane N'Doye (szenegáli, középpályás, 42 éves): Megnyerte a Szuperkupát, majd még egy szezont játszott az ASA-nál. Később a harmadosztályban érdekelt Dévai Cetatéhoz került, ahol a csapat edző-játékosa volt.

Florin Bejan (hátvéd, 29 éves): 2016 elején hagyta el a csapatot a lengyel KS Cracovia kedvéért, itt egy évig szerepelt. Ezután a Concordia Chiajna, az Astra Giurgiu és a Bukaresti Dinamo játékosa volt, jelenleg pedig az Academica Clinceni-nél játszik.

Silviu Ilie (középpályás, 31 éves): Az ASA után alsóbb osztályú csapatok tagja lett, a Konstancai Farul, a Galaci Metalosport, a Dunărea Călărași és a Galaci Oțelul keretében volt.

Gabriel Mureşan (középpályás, 38 éves): Az egykori marosvásárhelyi csapatkapitány még két szezont töltött az élvonalban az ASA színeiben, majd sérülése miatt 2017 nyarán visszavonult.

Nicolas Gorobsov (argentin, középpályás, 30 éves): A Szuperkupa-győzelem után egy évig maradt a klubnál, majd Izraelbe a Hapoel Tel-Avivhoz szerződött. Fél év elteltével visszatért az ASA-hoz, majd az amerikai Miami United játékosa lett. Ezután ismét hazai 1. ligás csapatokhoz került, a Concordia Chiajnához, majd az FC Voluntari-hoz, ahol jelenleg is játszik.

Ioan Hora (támadó, 31 éves): Számos csapatnál megfordult. 2015-ben az ASA-tól a Zsilvásárhelyi Panduriihoz került, majd három török klubot, a Konyasport, az Ekhisarsport és az Elazigsport képviselte, előbbi kettővel pedig Török Kupát nyert. Az előző idény második felére visszatért a román élvonalba az FCSB-hez, jelenleg pedig a Medgyesi Gaz Metan labdarúgója.

Galéria

Fotó: FACEBOOK

Ivan Gonzalez (spanyol, hátvéd, 32 éves): Szuperkupa-győztesnek vallhatja magát az ASA-val, amelytől 2016-ban távozott. Ezután a spanyol másodosztályú Alcorcon és a 3. ligás Recreativo Huelva, valamint a lengyel Wisla Krakow játékosa volt.

Patrice Feussi (kameruni, hátvéd, 33 éves): 2015 nyarán a Bukaresti Dinamóhoz igazolt, ahol csupán egy fél szezont töltött, majd a Concordia Chiajnához került. Két éve viszont nincs csapata.

Sepsi László (hátvéd, 32 éves): Az ASA egyik volt alapembere a kiváló bajnoki menetelés után a német másodosztályú FC Nürnberghez igazolt, ahol három szezont töltött. Az előző idényre visszatért Romániába a 2. ligás Kolozsvári Universitateához, ebben a bajnokságban pedig nem volt csapata.

Ianis Zicu (középpályás, 36 éves): A bajnoki cím elvesztése után a Temesvári ACS Polihoz igazolt, de egy idény után visszatért az ASA-hoz, ahol aztán befejezte a pályafutását. Jelenleg a másodosztályú Konstancai Farul vezetőedzője.

Dorin Goga (támadó, 35 éves): A másodosztályban szereplő Kolozsvári Universitatea labdarúgója, ahol közel három éve játszik. Az ASA-t már a 2014–2015-ös szezon után elhagyta, amikor a Temesvári ACS Polihoz igazolt.

Claudiu Voiculeţ (középpályás, 34 éves): Kölcsönben szerepelt az ASA-nál, majd visszatért a Kolozsvári CFR-hez, amely később ismét a marosvásárhelyiekhez irányította. Alig egy fél szezon után azonban ismét távozott, a Zsilvásárhelyi Pandurii szerződtette.

Claudiu Bumba (középpályás, 26 éves): Jelenleg a magyar élvonalbeli Kisvárda játékosa. Az ASA-t már a bajnoki ezüstéremmel zárult szezon után elhagyta, az izraeli Hapoel Tel-Avivnál, a török Adanaspornál, a Bukaresti Dinamónál és a Concordia Chiajnánál is játszott.

Mircea Axente (támadó, 33 éves): 2016 elején távozott a csapattól, amikor az izraeli Maccabi Netanyához került. Ezután sorrendben a Medgyesi Gaz Metanál, a szaúd-arábiai Al-Fajszalinál, az FC Botoșani-nál, a Bukaresti Dinamónál és a Kolozsvári Universitateánál is megfordult. Jelenleg a 2. ligás Temesvári ASU Poli játékosa.

Ionuț Balaur (hátvéd, 30 éves): Jelenleg az FC Voluntari labdarúgója, amelyhez 2016 nyarán, az ASA-tól szerződött, az Ilfov megyei klubbal 2017-ben megnyerte a Román Kupát. Rövid ideig még a Dunărea Călărași-nál játszott.

Székely János (középpályás, 36 éves): Tavaly nyáron visszavonult. Miután 2015-ben elhagyta az ASA-t, az olasz negyedosztályban, a Seregno Calcio és a Lecco csapatainál játszott.

Javier Velayos (spanyol, hátvéd, 33 éves): Szuperkupa-győztes volt a csapattal, amelynél még egy szezonra maradt, majd a spanyol harmadosztályba, a Racing Ferrolhoz szerződött. A 2016–2017-es idény második részére visszatért Marosvásárhelyre, amikor kiestek az élvonalból.

Liviu Ciobotariu (edző, 49 éves): Miután elveszítették a bajnokságot, távozott a klubtól, és két szaúd-arábiai csapatot, előbb az Al-Fajszalit, majd az Al Taee-t irányította. A 2018–2019-es idényben ismét 1. ligás együttesnél, az FC Botoșani-nál vállalt munkát. Tavaly nyár óta Libanon nemzeti válogatottjának szövetségi kapitánya.

Cikkünk eredetileg a Székelyhon napilap hetente megjelenő sportkiadványában, az Erdélyi Sport legfrissebb számában látott napvilágot május 5-én.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2022. december 27., kedd

Hagyományok és vendéglátás: a Székelykő lábánál fekvő két magyar falut a román turisták is kedvelik

Torockó és környéke Erdély egyik felkapott turisztikai régiója. A Székelykő lábánál fekvő két magyar település vendéglátásból jelesre vizsgázik. 

Hagyományok és vendéglátás: a Székelykő lábánál fekvő két magyar falut a román turisták is kedvelik
2022. december 23., péntek

Ünnepi várakozás hajnali misével

Reggel háromnegyed hatra érkeztünk a marosszentgyörgyi római katolikus templomba a hat órakor kezdődő roráté misére. Az emberek sorra léptek be a templomba, egyre többen érkeztek, kapcsolódtak be a rózsafüzér-imádságba.

Ünnepi várakozás hajnali misével
Ünnepi várakozás hajnali misével
2022. december 23., péntek

Ünnepi várakozás hajnali misével

2022. december 18., vasárnap

Házi és ipari savanyúságok: az életmódváltással előtérbe kerülnek az üzletből vásárolt termékek

Erdélyben sok savanyúságot fogyasztunk, és ennek jelentős része még mindig a családi konyhán készül el. Közkedvelt a savanyú káposzta és az uborka, de kis leleményességgel minden zöldségfélét biztonságosan savanyíthatunk. 

Házi és ipari savanyúságok: az életmódváltással előtérbe kerülnek az üzletből vásárolt termékek
2022. december 17., szombat

Akit Bölöni a vállán cipelve ünnepelt: beszélgetés az érmihályfalvi Klán Jánossal, az ASA egykori középcsatárával

Gyerekkorában Klán János az Érmihályfalva állatpiacának helyet adó fűben kezdte rúgni a labdát, majd 17 évesen már bemutatkozott a helyi, megyei bajnokságot nyerő felnőttcsapatban. 

Akit Bölöni a vállán cipelve ünnepelt: beszélgetés az érmihályfalvi Klán Jánossal, az ASA egykori középcsatárával
2022. december 11., vasárnap

Disznóvágások idején: helyspecifikusan készül a véres, májas hurka és a kolbász

Általánosságban egyre kevesebben tartanak sertést, Gyergyó vidékén azonban még mindig vannak, akik a téli hónapokban disznót vágnak, hogy az állat szinte minden részét feldolgozva megrakják a mélyhűtőket, éléskamrákat. 

Disznóvágások idején: helyspecifikusan készül a véres, májas hurka és a kolbász
2022. december 10., szombat

A román labdarúgás sötét mélységei: visszaemlékezések a bányászcsapatok egykori hazai mérkőzéseire

Évtizedeken keresztül testi épségét kockáztatta a vendégcsapatnak az a futballistája, aki testcsellel, egy keményebb szereléssel vagy netán góllal merészelte megtréfálni valamelyik bányavidéki ellenfelét. 

A román labdarúgás sötét mélységei: visszaemlékezések a bányászcsapatok egykori hazai mérkőzéseire
2022. december 03., szombat

(L)ehetnénk jobban is: egyre több megbetegedést okoz a helytelen táplálkozás

Kevés téma van, amiről annyit beszélünk, hallunk és olvasunk, mint az egészséges táplálkozás és a mindennapi étkezéssel összefüggő kiegyensúlyozott életmód. 

(L)ehetnénk jobban is: egyre több megbetegedést okoz a helytelen táplálkozás
2022. december 01., csütörtök

Szorítsunk a nadrágszíjon: takarékosságra intenek a szakértők, 2024-re már optimistábban tekintenek

Nem lesz könnyű a jövő esztendő, figyelmeztetnek a kiadványunknak nyilatkozó gazdasági és pénzügyi szakértők, akik szerint a háztartások, a vállalkozások és az állami költségvetés is komoly kihívásokkal néz szembe. 

Szorítsunk a nadrágszíjon: takarékosságra intenek a szakértők, 2024-re már optimistábban tekintenek
2022. november 30., szerda

Saját termés, saját termékek: a kebelei kisüzemben tucatnyi gyümölcsfélét dolgoznak fel marosvásárhelyi üzleteknek

Kárpát-medencei versenyeken díjnyertes szörpöket és lekvárokat állít elő saját gyümölcsösében megtermett nyersanyagból a kebelei Cseh házaspár. 

Saját termés, saját termékek: a kebelei kisüzemben tucatnyi gyümölcsfélét dolgoznak fel marosvásárhelyi üzleteknek
2022. november 27., vasárnap

Advent a szeretetszolgálat jegyében: hogy az ajándék mellett Jézus is bekerüljön az otthonokba

A Máltai Szeretetszolgálat háza táján egész évben zajlik az élet, de az advent időszaka különösen aktív Marosvásárhelyen és Csíkszeredában is. 

Advent a szeretetszolgálat jegyében: hogy az ajándék mellett Jézus is bekerüljön az otthonokba