A vissza- és előretekintés ideje: őrségváltás a gyulafehérvári főegyházmegyei fiatalság pasztorációjában

– emlékezett vissza. Kiegészítette, hiányolta, hogy az adminisztrációs átadáson túl nem volt egy átadható munkacsoport, melynek élére állhatott volna, nem voltak letisztázott célok, prioritások. Örökségként azt a biztatást kapta az elődjétől, hogy meg kellett újulni és új utakra vezetni a fiatalokat. A Főpásztortól annyi eligazítást kapott, hogy azt kell tovább folytatnia, amit az elődje abbahagyott.

Együtt a Keresztirány Katolikus Ifjúsági Szolgálattal

„Az első évek a vívódással teltek, nem tudtuk, hogy mi a feladatunk. Nehezítette, hogy nem tudtam, hogy fogok majd megfelelni az elvárásoknak Fogarasból. Akkoriban én ott teljesítettem szolgálatot” – vallotta be Barni atya. A Keresztirány ifjúsági szervezettel való közös munka hozta meg az áttörést, a képzéseket elvégző fiatalokkal alakították ki az első csapatot. „Az első nagyobb rendezvényünk 2011-ben volt az Erdélyi Madrid, még Gyergyószentmiklóson. A következő évtől költöztünk át Csíksomlyóra” – mesélte.

A célkitűzéseik megfogalmazásában kiemelte Kerekes István szervezeti szakember segített sokat:

„Ahhoz, hogy a plébániákon aktív fiatalok lehessenek, rájöttünk, vezetőket kell képeznünk. A Csíksomlyói Ifjúsági Találkozók pedig ezeket az egyházmegyei csoportokat voltak hivatottak összefogni” – példázódott. Hozzátette, a képzések szervezését az éves találkozókkal tették teljessé. A Teljes Szívvel képzésük végül három területet is fel tudott karolni: plébániai ifjúsági vezetőket, zenecsoport-vezetőket képeztek, továbbá kispapok számára nyári egyetemet is tartottak.

Fiatalok a fiatalokért

Az elmúlt tizenegy évet Barni atya úgy aposztrofálta, hogy számára ez volt az igazi teológia.

– vonta párhuzamba. Kiemelte, nagyon sokat tanult a fiataloktól, nagyszerű munkatársai voltak, akiktől sok emberséget kapott. „Azt az elköteleződést látni, hogy önkéntesen másokért dolgoznak, nagyszerű volt megtapasztalni. Innen is jött a megnevezésünk, ami a mai napig mintegy vezérelv ott van előttünk: fiatalok a fiatalokért” – világosított fel. Úgy érzi, az egyik legszebb területét kapta a pasztorációnak azzal, hogy fiatalokkal dolgozhatott.

„Próbáltam alázatosan figyelni a Szentlélek vezetésére. Igyekeztem nyitott lenni a változásra, a tanulásra. A rendezvények által lett nyilvánvaló számunkra, hogy kellenek célok, ütemtervet kell kidolgozni, közösségben kell gondolkodni, és le kell osztani a feladatokat” – részletezte a teendőket, amelyek az évek során előrébb vitték az ifjúsági lelkészség munkáját.

Hála a lelki értékekért

Barni atya határozottan kijelentette, semmiképp sem fájó szívvel gondol vissza a több, mint tíz évre. „Úgy gondolok vissza, mint egy nagyon szép szakaszára az életemnek, az én papságomnak. Nagyon sok örömben és sikerben volt részem.

– pontosított. A lelki értékek terén kiemelte, meglepően nagy áldás volt megtapasztalni, hogy a fiatalok harcolnak azért, hogy tisztaságban éljék meg a jegyességet.

Öröm van a szívében, hiszen nem egy kényszerű döntés miatt vette most át Csíki Szabolcs az ifjúsági főlelkészi megbízatást: „Nem kellett elvegyék tőlem ezt a kinevezést. Én éreztem úgy, az én fáradságommal – mert őszintén szólva, elfáradtam egy kicsit ebben a munkában – nem lehetek akadálya a szervezetnek. Nem szerettem volna hátráltatni a megkezdett és jó táptalajban fejlődő munkát. Szerettem volna egy megújulást” – indokolta visszavonulást.

Imái is sokat segítettek abban, hogy új vezető kerüljön a FIF élére. Elmondta, sikerült felelősen átadni a szervezetet, hiszen már egy éve folyamatosan avatta be Szabolcs székelyföldi ifjúsági lelkészt a működésbe. „Hálás vagyok a munkatársaknak, hogy melléálltak és támogatták.

– zárta gondolatai Tamás Barna plébános.

Gyermekek részvétele az oltárszolgálatban

Tamás Huba 2012-ben vette át a főegyházmegyei ministránspasztoráció koordinálását. A kezdeti években jómagam is besegítettem a programok, táborok szervezésébe Huba atyának, így a kellemes emlékek által vezérelve beszélgettünk.

Mellette gyerekek, fiatal fiúk és lányok segédkeznek, hogy a liturgia a jó Istenhez méltó, felemelően szép legyen. Ebben mindenkinek megvan a maga feladata. Az együtt végzett szolgálat aztán közösséggé formálja a ministránsokat. Rendszerint egy életre meghatározó barátságok születnek a közösen végzett szolgálat és élmények hatására. Mint egyházmegyei ministránslelkésznek az a feladatom, hogy a plébániák ministránsvezetőit a szolgálat lelkületében megerősítsem, hogy egy ministránstáborból, egy papszentelésre szervezett ministránszarándoklatról, nemzetközi ministránstalálkozóról hazatérve újult lelkesedéssel, odaadással szervezzék, vezessék saját ministránscsapatukat” – magyarázta a ministránspasztoráció hátterét.

És ebben a szolgálatban a lelkipásztor nincs, nem lehet egyedül. A jó Isten mindenütt gondoskodik egy segítőkész tanító néniről, egy jó anyukáról, akinek a szívére helyezi ezt a szolgálatot. Egy pár napos nyári tábor, a közösen szerzett élmények csodákra képesek. Ha hozzátesszük a mi törékeny erőnket, lelkesedésünket, a többiről a Szentlélek gondoskodik.

Meglátása szerint a templom és szentély varázsa, amely meg tudja ragadni a gyereket, leginkább a családon múlik. „Egyáltalán nem elhanyagolandó, hogy milyen hamar viszik el a gyerekeket a templomba, akik így meg tudják tapasztalni többek között azt is, hogyan kell viselkedni egy liturgia alatt. Azt látom, hogy ezáltal hozzá tudnak nőni a ministrálás feladatához, és hűségesen tudják végig vinni a liturgia alatti szolgálatot” – mutatott rá, kiemelve a rendezett élet fontosságát az Isten-kapcsolat szempontjából. Elismerte, vannak, akiknél elsőáldozás környékén fellángol a szolgálat, de ez idővel el is múlik.

A hitnek is érlelődnie kell

„A gyermeki, jó értelemben véve naiv hitünknek egyszer éretté kell válnia. A hit formálódásában nagy segítség az oltár közelsége, az ott végzett szolgálatok által szerzett tapasztalatok.

– vallja Huba atya.

Eljött a váltás ideje

„Egyházmegyei szinten ezt a szolgálatot idén nyártól átadom egy fiatalabb paptestvérnek, Balla Imre atyának” – mondta a minisztránslelkész. –

Kezdetektől paptestvérekkel, kispapokkal, szerzetesnővérekkel és lelkes fiatalokkal közösen terveztük meg és viteleztük ki programjainkat. Nyaranta rendszerint közel egyhetes tábort szerveztünk külön-külön száz fiúnak és ötven lánynak. Minden évben valamelyik csoporttal, két autóbusznyi ministránssal részt vettünk a gyulafehérvári papszentelésen. Négyévente egy autóbusz ministránssal részt vettünk a Rómában szervezett nemzetközi ministránstalálkozón.

Örömforrás az is, hogy a programjainkon részt vett fiatalokat az Úr megszólítja és papi, szerzetesi pályára hívja. Istennek hála, többen mondtak már igent a jó Isten hívására.”

A visszalépő főegyházmegyei ministránslelkész egyértelmű választ adott arra, hogy mi fog a leginkább hiányozni: „A táborok, kétségkívül. És minden évben részt vettünk a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyházban a papszentelésen is. Összességében hála van a szívemben, hogy egy színesebb arcát láthattam meg az egyháznak. Számomra egy virágos rét látszatát keltette az elmúlt nyolc év tapasztalata. Jó érzés volt látni, hogy nagyon sok helyről érkeznek gyerekek, akik lelkesek és gazdag színfoltját hozzák a plébániájuknak. A ministránsok által Istennek a csodájára tudtam felfigyelni” – összegezte a lelki vezető.

Korpos Attila