Áll a bál a bihari megyeházán: nem szavazhattak a büdzséről a csütörtöki ülésen

Áll a bál a bihari megyeházán: nem szavazhattak a büdzséről a csütörtöki ülésen

Nem fogadhatta el idei költségvetését a Bihar megyei önkormányzat a liberális tanácsosok bojkottja miatt. Hétfőn újabb kísérletet tesznek a büdzsé és több fontos projekt jóváhagyására.

2018. február 15., csütörtök

Villáminterjú Gyurcsánnyal: a szavazati jog rettegésben tarthatja a románokat

Bármilyen messze el lehet menni az autonómiában, amit a többségi társadalommal való egyetértés még elbír – tudtuk meg Gyurcsány Ferenc volt kormányfő éppen aktuális véleményét a határon túliak önrendelkezési törekvéseiről.

Villáminterjú Gyurcsánnyal: a szavazati jog rettegésben tarthatja a románokat
2018. február 15., csütörtök

Szombaton vesznek végső búcsút Kallós Zoltántól Válaszúton, majd a Házsongárdban helyezik örök nyugalomra

Kallós Zoltán végső búcsúztatása február 17-én, szombaton 13 órától kezdődik a református egyház szertartása szerint a válaszúti Kallós Kúrián, majd a kolozsvári Házsongárdi temetőben helyezik örök nyugalomra.

Szombaton vesznek végső búcsút Kallós Zoltántól Válaszúton, majd a Házsongárdban helyezik örök nyugalomra
2018. február 15., csütörtök

„Megmutatják” a váradi királysírokat, egyelőre csak felülnézetből

Megjelölik a királysírokat és az egykori gótikus székesegyház helyét a nagyváradi vár fejedelmi palotájának udvarán, döntött az önkormányzat. Mihálka Nándor, a vármúzeum régésze a Krónikának elmondta: a valós feltárásra még évekig kell várni.

„Megmutatják” a váradi királysírokat, egyelőre csak felülnézetből
2018. február 15., csütörtök

Nem lesz fordítás az angol tantárgyversenyen

Egyenlő esélyekkel indulhatnak immár az angol tantárgyversenyen a magyar diákok, miután az oktatási minisztérium betartotta ígéretét. A pedagógusok azonban még mindig aggódnak.

Nem lesz fordítás az angol tantárgyversenyen
Nem lesz fordítás az angol tantárgyversenyen
2018. február 15., csütörtök

Nem lesz fordítás az angol tantárgyversenyen

2018. február 14., szerda

Tamás Sándor: haragudjon Gyurcsányra az ördög!

„Van nemzetközi spekuláns is, de Gyurcsány egy nemzeti spekuláns” – nyilatkozta a Krónikának Tamás Sándor háromszéki tanácselnök, aki szerint a volt szocialista miniszterelnök tönkretette Magyarországot és lezüllesztette a magyar nemzeteszmét.

Tamás Sándor: haragudjon Gyurcsányra az ördög!
2018. február 14., szerda

Törvénytelen gyógyszerügyletben is érintett lehet a sikkasztással gyanúsított kolozsvári sztárorvos

Bukaresti gyógyszergyártó és -forgalmazó cégeknél tartott házkutatást szerdán az ügyészség szervezett bűnözés és terrorizmus ellenes főosztálya (DIICOT), az ügyben a sikkasztással gyanúsított kolozsvári urológus, Mihai Lucan is érintett.

Törvénytelen gyógyszerügyletben is érintett lehet a sikkasztással gyanúsított kolozsvári sztárorvos
2018. február 14., szerda

Járatbeszüntetések: utánanéznek a vonatok kihasználtságának

Nem adott konkrét választ Lucian Şova közlekedésügyi miniszter azzal kapcsolatban, hogy a híreszteléseknek megfelelően március elsejétől valóban megszűnik-e közel 100 vonatjárat az országban.

Járatbeszüntetések: utánanéznek a vonatok kihasználtságának
2018. február 14., szerda

Módosítaná a kilencedikes felvételit az oktatási miniszter

Módosítaná a kilencedik osztályos felvételit Valentin Popa oktatási miniszter, aki a szülőket képviselő egyesületek szövetségének vezetőivel tartott megbeszélésen módosításokat javasolt.

Módosítaná a kilencedikes felvételit az oktatási miniszter
2018. február 14., szerda

Kevés a tűzoltó és a mentős: hiába költenek felszerelésre, ha nincs, aki használja

Több ezer alkalmazottra lenne szüksége az Országos Készenléti Felügyelőségnek, Raed Arafat azonban bizakodó.

Kevés a tűzoltó és a mentős: hiába költenek felszerelésre, ha nincs, aki használja
2018. február 14., szerda

Megmenekült a nagybányai magyar oktatás?

Elhárulni látszik a nagybányai Németh László Elméleti Líceum humán profilú 9. osztálya megszüntetésének veszélye, miután államtitkári szinten sikerült megakadályozni a tanfelügyelőségi döntést. Váradi Izabella igazgató félsikernek nevezte a történteket.

Megmenekült a nagybányai magyar oktatás?

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

2018. február 13., kedd

Vásárhelyi iskolaügy: a gyereklétszám miatt aggódnak a diákok szülei

Miközben javában tart a politikai szópárbaj a marosvásárhelyi római katolikus iskola újraalapításáról rendelkező jogszabály kapcsán, a diákok miatt aggódó szülők attól tartanak, az ügy újabb akadályokba ütközik. Az alkotmánybíróság március 7-én tárgyalja az ellenzék beadványait.

Vásárhelyi iskolaügy: a gyereklétszám miatt aggódnak a diákok szülei
2018. február 13., kedd

Kolozsvári költségvetés: kisegítik a rászorulókat

Elfogadta hétfői ülésén a kincses város 2018-as költségvetését a kolozsvári képviselő-testület, amely ugyanakkor a családon belüli erőszak áldozatait, illetve a rászorulók lakhatását is támogatja.

Kolozsvári költségvetés: kisegítik a rászorulókat
2018. február 13., kedd

Jelentős károkat okozott a tűz a válaszúti református templomban

Jelentős károkat okozott a kedd délelőtt keletkezett tűz a Kolozs megyei Válaszút református templomában, a balesetet rövidzárlat okozta.

Jelentős károkat okozott a tűz a válaszúti református templomban
2018. február 13., kedd

A „podgóriai” művelődési háznak gyűjt a nagyváradi RMDSZ

Helytelenül, magyarosítva ugyan, de románul használja Váradhegyalja (Podgoria) nevét a nagyváradi RMDSZ abban a tájékoztató kampányban, melyet a részvételi költségvetés keretében benyújtott projektjeinek támogatására indított.

A „podgóriai” művelődési háznak gyűjt a nagyváradi RMDSZ
2018. február 13., kedd

Kelemen Hunor az iskolaügyről: hibát követ el az alkotmánybírósághoz forduló liberális párt

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hibás döntésnek tartja, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alkotmánybírósági óvást akar emelni a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium létrehozásáról szóló törvény ellen.

Kelemen Hunor az iskolaügyről: hibát követ el az alkotmánybírósághoz forduló liberális párt
2018. február 13., kedd

Elkészülhet határidőre a Kolozsvár–Marosvásárhely-sztráda

A jövő év végére elkészülhet az észak-erdélyi autópálya Kolozsvár és Marosvásárhely közötti része a nagyberuházások alakulását figyelemmel kísérő Infrastruktúráért Egyesület szerint, amely légi felvételt készített az építőtelep egy részéről.

Elkészülhet határidőre a Kolozsvár–Marosvásárhely-sztráda
2018. február 13., kedd

Nem megoldás az előrehozott érettségi: számos kritika éri az ellentmondásos újítást

A nyári vizsgaidőszakot minden bizonnyal sikerült tehermentesíteni azzal, hogy most szervezik meg az érettségi szóbelit, ezzel viszont a hétfőn kezdődött második félév vált túlzsúfolttá. A módosítás ráadásul ellentmond a tanügyi törvénynek is.

Nem megoldás az előrehozott érettségi: számos kritika éri az ellentmondásos újítást