Járatbeszüntetések: utánanéznek a vonatok kihasználtságának

Járatbeszüntetések: utánanéznek a vonatok kihasználtságának

Fotó: Pinti Attila

Nem adott konkrét választ Lucian Şova közlekedésügyi miniszter azzal kapcsolatban, hogy a híreszteléseknek megfelelően március elsejétől valóban megszűnik-e közel 100 vonatjárat az országban.

Kőrössy Andrea

2018. február 14., 17:092018. február 14., 17:09

A tárcavezető kedd este a parlamentben szervezett szaktanácskozáson úgy fogalmazott: az ügyben azt követően hoz döntést, hogy újraértékelték a helyzetet – írja az Agerpres hírügynökség. „A helyi hatóságok szerint nem kellene bezárni ezeket a vonalakat, mert ezekre – szerintük – nagy igény van. A gond csak az, hogy ez az igény nem tükröződik a jegyeladásban.

Idézet
Le fogjuk ellenőrizni, hogy valóban kevés az utas, vagy inkább az jellemző, hogy sokan nem váltanak jegyet”

– magyarázta Lucian Şova. Véleménye szerint a döntést az eladott jegyek és bérletek számának függvényében kell meghozni.

Amint arról a Krónika is beszámolt, március elsejétől az állami vasúttársaság (CFR) 97 vonatjáratot szüntet meg teljesen, illetve von ki a forgalomból bizonyos napokon. A változások elsősorban az ingázókat érintik hátrányosan, a CFR ugyanis főként a nagyvárosok, többek között Kolozsvár, Temesvár és Brassó környéki, rövidtávon közlekedő járatokat szünteti meg.

korábban írtuk

Közel száz vonatjáratot szüntet meg márciustól a CFR
Közel száz vonatjáratot szüntet meg márciustól a CFR

Március elsejétől 97, a nagyvárosok környékén kisebb távon közlekedő vonatjáratot szüntet meg a CFR.

A vasúttársaság a Pro Tv-vel még február elején közölte: az intézkedés az anyagilag nem kifizetődő járatokat érinti, amelyeken az utasok száma jellemzően nem haladja meg a tízet. Az érintett szakszervezetek szerint viszont a CFR vezetősége és a közlekedésügyi minisztérium szándékosan tönkre akarják tenni a társaságot, a magán-vasúttársaságok pedig alig várják, hogy átvegyék a kieső járatok működtetését.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 08., hétfő

Székelyföldtől a Partiumig több település terelőutat kaphat idén

Terelőút tehermentesíthet idén több erdélyi települést: a szerencsés megyeszékhelyek, városok és községek közül Sepsiszentgyörgy, Temesvár, illetve a Bihar megyei Élesd, Belényes és Váradszentmárton is új útnak örülhet, ha minden jól megy.

Székelyföldtől a Partiumig több település terelőutat kaphat idén
2024. április 08., hétfő

Kinyílt a kincsesdoboz: 20 éve lett ismét önálló község az Arad megyei Kisiratos

A Kisiratos Kürtöstől való elszakadásáról tartott népszavazás eredményét megerősítő 2004. április 7-i kormányhatározat meghozatalának 20. évfordulóján ünnepség keretében emlékeztek meg az önálló községgé válásról vasárnap a helyi kultúrotthonban.

Kinyílt a kincsesdoboz: 20 éve lett ismét önálló község az Arad megyei Kisiratos
2024. április 08., hétfő

Harminckét éves álom valósult meg Kovásznán: felavatták a Csoma Emlékközpontot

Harminckét évvel az alapkőletétel után Kovásznán hétfőn felavatták a Kőrösi Csoma Sándor Emlékközpontot.

Harminckét éves álom valósult meg Kovásznán: felavatták a Csoma Emlékközpontot
2024. április 08., hétfő

Otthonról is megismerhetik az egyetemre készülő Kárpát-medencei fiatalok Kolozsvár felsőoktatási intézményeit

Otthonról is megismerhetik a Kárpát-medencei fiatalok a kincses város felsőoktatási intézményeit – közölte a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ).

Otthonról is megismerhetik az egyetemre készülő Kárpát-medencei fiatalok Kolozsvár felsőoktatási intézményeit
2024. április 08., hétfő

Országszerte meleg lesz a következő két hétben, esőzések csak április második felében várhatóak

A sokévi átlagnál melegebb lesz a következő két hétben országszerte, esőre csak elszórtan lehet számítani – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) április 8. és 21. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Országszerte meleg lesz a következő két hétben, esőzések csak április második felében várhatóak
2024. április 08., hétfő

A verespataki aranybányaprojekt meghiúsítói számolnak be eredményeikről Kolozsváron

Ki mentette meg Verespatakot? címmel szakemberek részvételével szervez kolozsvári fórumot április 11-én, Kolozsváron a Mathias Corvinus Collegium (MCC).

A verespataki aranybányaprojekt meghiúsítói számolnak be eredményeikről Kolozsváron
2024. április 08., hétfő

Nyakon szúrta élettársát, majd felgyújtotta magát egy férfi Temes megyében

A Temes megyei Mosnicán a rendőrség és a tűzoltóság beavatkozására volt szükség, miután egy nőt élettársa nyakon szúrt, a férfi pedig felgyújtotta magát egy melléképületben, a tűzoltók találták meg az elszenesedett holttestet.

Nyakon szúrta élettársát, majd felgyújtotta magát egy férfi Temes megyében
2024. április 08., hétfő

Viperaveszélyre figyelmeztetnek a hegyimentők

A Beszterce-Naszód megyei Salvamont hétfőn figyelmeztette a Kelemen-havasokba készülő turistákat, hogy a meleg idő miatt a Kis-Beszterce csúcs környékén már megjelentek a viperák.

Viperaveszélyre figyelmeztetnek a hegyimentők
2024. április 08., hétfő

Egy buli idején zuhant ki a nyolcadikról a brassói lány, gondatlanságból elkövetett emberölés miatt zajlik vizsgálat

A brassói bírósági ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított nyomozást, miután vasárnapra virradóra egy 15 éves lány lezuhant egy brassói tömbház nyolcadik emeletéről és meghalt – közölte hétfőn Radu Năstac ügyészségi szóvivő.

Egy buli idején zuhant ki a nyolcadikról a brassói lány, gondatlanságból elkövetett emberölés miatt zajlik vizsgálat
2024. április 08., hétfő

Új polgármestere lehet Gyergyószentmiklósnak, Székelyudvarhelyen is előválasztáson döntöttek az RMDSZ jelöltjéről

Két Hargita megyei városban, Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is előválasztást tartott vasárnap az RMDSZ, amelynek során eldőlt, hogy kit indít a szövetség a polgármesteri székért folyó küzdelemben.

Új polgármestere lehet Gyergyószentmiklósnak, Székelyudvarhelyen is előválasztáson döntöttek az RMDSZ jelöltjéről