Saját megoldásjavaslatokkal áll elő a temesvári fűtésproblémák hosszú távú orvoslása érdekében a helyi tanács PNL-frakciója. A kormánypárti politikusok hanyagsággal vádolják Dominic Fritz polgármestert.
A Nemzeti Választási Iroda honlapján szereplő, magyar idő szerint hétfőn 16 óra körül frissített adatok értelmében az addig feldolgozott, érvényes külhoni levélszavazatok 95,41 százalékában a Fidesz-KDNP-re voksoltak, szám szerint 41 194-en.
Gratulált a Fidesz-KDNP-nek az országgyűlési választáson elért eredményhez Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
A romániai magyar politikai-társadalmi szervezetek közül elsőként gratulált a Fidesz-KDNP választási győzelméhez az EMSZ és az EMNT.
A választási eljárási törvény Magyarország területére terjed ki, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) nem vizsgálhatja a Romániában szeméttelepen talált levélszavazatok ügyét – döntött az NVB vasárnap délutáni ülésén.
A Magyar Nemzeti Médiaszövetség elfogadhatatlannak, megengedhetetlennek és felháborítónak tartja azt a „hírhamisítást”, amit a különböző informatikai elemzések egyre világosabbá és egyre tagadhatatlanabbá tesznek.
Négyéves pereskedés után a szamosfalvi gyógyfürdő örökösének adott igazat az ítélőtábla a kolozsvári polgármesteri hivatallal folytatott perben. A kincses város híres sósfürdője újra benépesülhet.
Számottevő érdeklődés közepette zajlik az anyaországi országgyűlési választás Magyarország csíkszeredai és kolozsvári főkonzulátusán.
Jó, ha marketinges megfontolásból a városvezetés ötletes logót terveztet az adott településnek, viszont kár lenne, ha ez háttérbe szorítaná a több évszázados hagyományra visszatekintő címereket.
Az ilyenkor megszokottnál sokkal hidegebb időre figyelmeztető előrejelzést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Az erdélyi magyarok nyelvhasználatát érő román és angol hatásokról, a nyelvi változásokról kérdeztük Benő Attila kolozsvári nyelvészt, egyetemi tanárt, a BBTE Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszékének vezetőjét.
Illusztris társaságban mutatta be Por alatt parázs című, jeles személyiségekkel folytatott beszélgetéseit tartalmazó interjúkötetét Csinta Samu újságíró Kolozsvárt, ahol nem csupán az interjúkészítés fortélyait osztotta meg a közönséggel.
Rövid véleménycikk-sorozatban fejtette ki álláspontját a választások apropóján a magyarországi közéletről Bölöni László. A marosvásárhelyi származású világhírű edző, korábbi válogatott labdarúgó a Magyar Nemzetben megjelent legutó
A február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború első napjától fogva Szatmár-szerte különböző akciókat indítottak a szomszédos országból elmenekülők megsegítése, befogadása érdekében. A szállást biztosítók között van Szejke Judit is.
Lelőtte magát szolgálati fegyverével a munkahelyén az aradi börtön egyik alkalmazottja. A 32 éves férfi meghalt, az ügyészség vizsgálatot indított az ügyben.
Az ilyenkor megszokottnál sokkal hidegebb lesz szombattól a központi, a nyugati, az északi és az északkeleti országrészben – figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Olyan világos, mint a nap, hogy a magyarországi ellenzék ezt az uszítást szánta a legutolsó mozgósító üzenetnek – mondta a Krónikának Portik Vilmos, Marosvásárhely alpolgármestere. Úgy véli, újra az erdélyi magyarokat találták meg kampánytémának.
Állást foglalt a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) a következő tanév szerkezetéről, a szervezet a közoktatás átfogó reformjának szükségességét fogalmazta meg.