„Pungamagyarok” és a nyelvi önazonosság arcai – Benő Attila az erdélyi magyarok nyelvhasználatáról

– Nyelvmagyarító versenyt szerveztek nemrég kolozsvári magyar középiskolások: olyan angol, sokszor általuk is használt szavakat igyekeztek magyarosítani, mint a crush vagy a vibe. Az erdélyi magyar fiatal generációt is erős nyelvi hatás éri a román és az angol nyelv oldaláról is. Hogyan alakítja ez a kettős hatás a nyelvhasználatot, vizsgálják-e ezt a jelenséget a bölcsészkaron?

– A nyelvek érintkezése bizonyos értelemben szükségszerűnek mondható: minden nyelv kölcsönzött és kölcsönöz szavakat más nyelvekből. A nyelvek és a beszélőinek nyitottsága az idegen nyelvi elemek befogadására azonban különböző lehet. Ismert, hogy az olyan nyelvek, mint magyar vagy a finn – a nyelvi hagyományokat követve – megpróbálja lefordítani, új szót alkotni, vagy természetesebbnek érzett nyelvi elemmel helyettesíteni az idegen szót. Az angol hatás szempontjából a magyar és a román nyelv vonatkozásában bizonyos fogalomköröknél jól látszik ez a különbség.

Az e-mail vagy a mobil helyettesítésére javasolták a villanyposta, elektronikus posta, drótposta, illetve a maroktelefon vagy hordozható telefon megnevezést, de ebben a két esetben a javasolt, magyarosabbnak érzett változatok nem lett olyan gyakoriak, mint a kölcsönszóval történő megnevezés, mivel a beszélőknek nemcsak a szó „magyaros” jellege számít, hanem a szó alakja, „hosszúsága” is. Ez azért van, mert a nyelvben a nyelvhasználati gazdaságosság is fontos szempont: az a törekvés, hogy minél egyszerűbb, „rövidebb” jelekkel minél több információt tudjunk átadni. Tehát a nyelvben mindkét szókincsbővítő eljárás természetes, és évszázadok óta érvényesül: a belső elemekkel történő szóalkotás és az idegen szavak meghonosítása. Hangalaki módosulás, meghonosodás eredményeként az idegen szavak fokozatosan elveszíthetik idegen jellegüket. Bizonyára sok magyar beszélő nem is sejti, hogy az asztal, málna szavunk szláv eredetű, vagy hogy az alma megnevezés török nyelvből származik, és természetes magyar szóként alkalmazza őket, mivel azzá váltak az évszázadok folyamán.

Ugyanakkor egy időben is használatos lehet egy fogalomnak kétféle megnevezése: egy, átvétellel elterjedt és egy, belső szóalkotással keletkezett szó egyaránt használatos lehet ugyanannak a fogalomnak a megnevezésére. Hogy időszerű példával éljek, úgy is megnevezhető a 2020 március óta tartó „szükségállapot”, hogy pandémia, és úgy is, hogy világjárvány. Beszélhetünk a vakcina vagy az oltás hatékonyságáról, és mindkét megnevezés elfogadottá vált. Mindenki nyelvérzéke szerint használhatja bármelyiket ezek közül.

A BBTE Bölcsészettudományi Karának Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszékén évtizedek óta vizsgálják nyelvtörténeti és mai jelenségként a magyar nyelvet ért hatásokat. Doktori és mesteri értekezések, szakdolgozatok születtek ebben a témában. Legutóbb Péntek János professzorral írt kötetünkben (A magyar nyelv Romániában [Erdélyben]) több fejezetben ismertettünk a két- vagy többnyelvűségből fakadó jelenségeket.

– Sokan káros jelenségnek tartják az idegen szavak használatát, mivel úgy gondolják, hogy az érzékelhetően más nyelvből származó szavak „szennyezik”, „rontják” a nyelvet, és hosszú távon pedig a nyelv fennmaradását veszélyeztetik. Jóllehet kisebbségi helyzetben a nyelv fennmaradását nem az újabb átvételek veszélyeztetik, hanem olyan „külső” társadalmi tényezők, mint az anyanyelven való tanulás lehetősége, az intézményekben, munkahelyen, általában a kultúrában és gazdaságban való jelenléte, és nem mellékes a családban való használata, gyakorisága, különösen hogyha kétnyelvű családról van szó.

A mobil vagy internet bizonyára magyar szóvá lett az elmúlt évtizedekben. De mit szóljunk a winchester vagy a hardware szakkifejezéshez? Az informatikusok és a számítógéppel foglalkozók magyar beszédében ezek mindennapi szavaknak tekinthetők. Javaslatokat lehet tenni, magyarítási kísérletekkel lehet próbálkozni, hiszen ezek akár sikeresek is lehetnek, mint a magyar sportszaknyelv magyarítása a 20. század első felében. E sportnyelvi mozgalomnak köszönhetően nálunk a fociban rendszerint a les, szöglet, bedobás használatos, és nem az ofszájd, korner, taccs (bár ez utóbbiak is megjelenhetnek).

Tudjuk, hogy a nyelvújítás korában számos új szóalkotással gyarapodott a szókincsünk, de az is köztudott, hogy sok mesterkélt szó, „szócsinálmány” nem terjedt el, a beszélők nehézkességük, terjengősségük miatt nem érezték magukénak. Ilyen, például, a pénzcsűrnök vagy pénzkereskedő a bankár megnevezésére, hangbetűzet a kotta helyett, vagy íráshártya a papír fogalmára.

A határok a nyelv esetében is problematikusak, hiszen a nyelv belsőleg is sokszínű, kis- és nagycsoportok által használt nyelvváltozatok, stílusárnyalatok változó sokasága adja a nyelv egészét. Az orvosi szaknyelvbe, például, beépültek olyan latinizmusok vagy idegen elemekből alkotott szakkifejezések, amelyek a magyar orvosi szaknyelv természetes elemei, de amelyek esetleg az átlagbeszélő számára érthetetlenül „idegenek” (l. abdominalis, basilaris). Tehát, hogy a beszélő mit érez idegennek, és mit nem, az nyelvi ismereteinek, szaktudásának, egy-, két- vagy többnyelvűségének is függvénye. Ezért szükség van nyelvi toleranciára a nyelvi jelenségek megítélésében, hogy ne kérjünk számon a beszélőtől olyan ismeretet, amilyennel ő – szociális helyzeténél fogva – eddig még nem találkozott.

Amikor elhamarkodottan, felszínesen nyelvi formákat gúnyolunk ki, akkor azokat sértjük meg, akik azokat a nyelvi jeleket használják. Ez pedig odavezethet, hogy a nyelvi formák alapján kétségbe vonjuk egy adott beszélő etnikai önazonosságát, „pungamagyarnak” gúnyolva őt, amint erre – sajnos – volt példa az erdélyi magyar sajtóban.

– Úgy látom, ez a jelenség nem annyira a politikai nyelvhasználat, mint inkább a reklám területén érvényesül hatáskeltés céljából a köznyelvi megnyilatkozásokban szokatlannak tűnő kölcsönszók alkalmazásával. Érthető, hogy az erdélyi magyar értelmiségiek általában nagyon érzékenyek a nyilvános közlésben jelentkező közvetlen román hatásra. (A közvetett ráhatás, mint a tükörfordítással keletkezett kifejezések, kevésbé feltűnőek, hiszen nem tartalmaznak idegen elemet. Ilyen például a nemzeti út használata országút jelentésben a román drum național mintájára). Ez az érzékenység egyfajta védekezést jelez az államnyelvi hatással szemben, amit mindenképpen figyelembe kell venni a közéleti megnyilatkozásokban.

A többség nyelvéből származó szavak helyénvalóságát a közlési helyzet határozza meg. Ami a társalgási nyelvben vagy az internetes írott „beszédben” esetleg elfogadható, mivel valami többletet hordozhat (sajátos stílushatást, iróniát), az lehet, hogy a sajtónyelvi szövegben vagy a közbeszédben stílustörésként értelmeződik.

A nyelv életképességét, erejét az idegenszerűségek önmagukban nem veszélyeztetik, hiszen a magyar nyelvet évszázadok óta érik különböző nyelvi hatások. Amint fentebb jeleztem, a nyelv jövőjére nézve a beszélőkre ható gazdasági és társadalmi jelenségek a meghatározóak, és mindenekelőtt az anyanyelvi beszélők értékelő viszonyulása a nyelvhez, amely annak megőrzését és a következő nemzedékekre való átörökítését támogatja.