A romániai népszámlálás úgynevezett önkitöltős szakasza első két hetének tapasztalatairól beszélgettek a Krónika Live e heti műsorában, amelynek meghívottja Barna Gergő szociológus volt.
Nagy érdeklődés övezi az anyaországi országgyűlési választást a magyar állampolgársággal is rendelkező erdélyi magyarok körében, akik közül sokan juttatják el levélszavazatukat a főkonzulátusokra, valamint a partnerszervezetekhez.
A magyar állam támogatásával felújított három óvodát avattak kedden Arad megyében.
A népszámláláson való részvétel állampolgári kötelesség, kimaradni nem is lehet belőle, de amennyiben mégis megtennénk, nem rögzülnek az olyan, önbevallásra épülő adatok, mint az anyanyelv, a nemzetiség és a vallás.
Akár egy évig terjedő börtönbüntetést is kaphat az a Bihar megyei férfi, aki januárban elpusztította a szomszédja kutyáját, miután az állat az udvarára tévedt.
Közösen kell megoldásokat találni a fogyatékkal élők széles körű támogatására, foglalkoztatásukat elő kell segíteni. A munkaadóknak rugalmasaknak, empatikusaknak kell lenniük – mondta el a Krónikának Makkai Péter munkaügyi államtitkár.
Közel 400 méter vasúti sín ellopásával gyanúsít öt férfit a vasúti rendőrség. A 390 méternyi sín több mint 23 tonnát nyomot.
Több mint 250 Hargita megyei gazda esik el a területalapú támogatástól, mivel felgyújtották a növényzetet földjeiken – jelentette be a kifizetési ügynökség (APIA) megyei vezetője.
A magyar állam támogatásával épült, magyar ajkú roma gyermekeknek szánt óvodát avattak hétfőn a partiumi Székelyhídon.
Fekete füstfelhő terjengett Kolozsvár belvárosa felett, miután hétfőn kora délután kigyulladt egy nádas terület a Tóköz negyedben. A közelben több újonnan épült tömbház, parkoló és játszótér is van.
Szilágysomlyón eredeti változatában állították fel újra az első világháborúban elesett hősök turulmadaras emlékművét.
Egy tasnádi szállodában vesztette életét egy ukrajnai menekült. Az első információk szerint az 56 éves nő belefulladhatott a hotel medencéjébe. A halál oka egyelőre nem ismert, egyedül volt a vízben.
Tizenkét magyar állami kitüntetést, Magyar Ezüst és Arany Érdemrend Kereszteket, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje és a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetéseket adták át péntek délután a kolozsvári Vallásszabadság Házában.
Egész Hargita megyében ellenőrzésekbe kezdenek a tűzoltók a gyakorivá vált, noha szigorúan tiltott tarlóégetés miatt.
A három székelyföldi megyében, valamint Brassó, Szeben és Fehér megyében egyetlen év alatt 1,2 milliárd lejes kárt okoztak az országos közútkezelő társaságnak a tolvajok, valamint a balesetező gépkocsivezetők.
Az Érmelléki Gazdák Egyesületének közreműködésével juttatták el az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezeteinek felhívása eredményeképpen összegyűlt adományokat, a Beregszászi járásban található Bene községbe.
Megvonják a területalapú támogatást azoktól a gazdáktól, akik tarlóégetéssel tisztítják le földjeiket – közölték a Hargita megyei hatóságok. Hasonló eljárást terveznek Kolozs megyében is.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szerint Márki-Zay Péter Erdélyben nem szívesen látott vendég.