A címer az érték, a logó a trendi: hódít a települések új keletű jelképe, de a régit is tiszteletben kellene tartani

Fontos, hogy egy 21. századi városnak legyen vizuális identitása, ez a tendencia és ez az elvárás is – így adta hírül február közepén Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere, hogy egy zilahi tervezőcég segítségével új jelképet rajzoltatott a városnak.

A bejelentést követő időszakban a logó kapcsán rengetegen nyilvánítottak véleményt: a városháza és új jelképe kapott hideget, meleget. Egyesek üdvözölték, fiatalosnak, modernnek nevezve, mások fölösleges, amatőr rajznak tartották, ugyanakkor a város hagyományos címerének holtvágányra helyezését vélték felfedezni benne.

Nem csak a hozzászólók, a városvezetők is feltették a kérdést: szüksége van-e Marosvásárhelynek a logóra?

Ők ezt határozott igennel válaszolták meg, és részletesen meg is indokolták. Egyértelmű, hogy ez a trend, és számos, a Székelyföld egykori fővárosánál rangosabb település is rajzoltatott magának jelképet.

Mi több, egyes világvárosok – mint például Bécs, Lisszabon vagy Helsinki – már a második generációs logónál tartanak, miután az évek teltével a bonyolultnak vélt elsőt sallangmentesítették. Ugyanakkor akadnak városok, amelyek arculatukat még mindig a több száz éves címerükkel próbálják erősíteni, és meg sem próbálják azt leegyszerűsített rajzra cserélni, vagy akár pótolni.

Felmerül tehát a kérdés: címer vagy logó? Az erdélyi városcímerekről legfőképpen azt kell tudni, hogy középkori eredetű jelképek, amelyek rendkívül kötött formában azt foglalják össze, amit az adott település el szeretne mondani magáról.

Ezzel szemben az egyre divatosabb logók nem csak vizualitásról vagy szépségről szólnak; megrendelőik és tervezőik ezeket a jelképeket elsősorban marketingfogásnak szánják. Egy város logójába a lehető leglényegesebb, legvonzóbb adatot kell „kódolni”.

Azt is látni és tapasztalni, hogy míg számos magyar többségű település hosszú évek óta szélmalomharcot vív a román bürokráciával a történelmi hagyományokat megörökítő címer és zászló hivatalosításáért, azok „engedik el” saját jelképeiket, akik ilyen gondokkal nem küszködnek.

 – magyarázza Porcsalmi Balázs, a számos erdélyi önkormányzatnak dolgozó zilahi cég vezetője. A szakember úgy véli, fontos szempont, hogy az új vizuális identitás rugalmas, bármilyen felületen használható legyen, funkcionalitása megmaradjon.

„A grafikai rendszer segít bizalmat és erősebb kapcsolatot kiépíteni az önkormányzat és városlakók között” – nyomatékosítja Porcsalmi. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy egy jó logó általában a címerből ihletődik – a tervezők ezt az utat próbálták követni Marosvásárhely esetében is.

Pál-Antal Sándor marosvásárhelyi történész szerint sem elítélendő a logó használata, hiszen „az idők változnak, és lépést kell tartani velük”. Abban is egyetért a rajzolókkal, hogy egy logó akkor jó, ha valamit átment a címerből.

Mint mondja, a címernek valamikor jól körülhatárolt szerepe volt, amely sajnálatos módon mára eléggé elhalványult. „Valamikor a jelkép által mutatták be az országok, a települések vagy a nemesi családok, hogy kit és mit képvisel a címer. Ma már sokan csak vállat vonnak erre” – jellemezi az idők változását a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett szakember.

A lapunk által megszólaltatott Pál-Antal Sándor bevallotta, ő sokkal inkább a címerhasználat híve, mintsem a logóké.

Főleg nem az olyanoké, amelyekről nehéz kideríteni, mit jelképeznek. Bár első pillanattól leszögezi, hogy a címertan nem tartozik kutatási szakterületéhez, és ezt inkább a heraldikusokra kellene bízni, mintsem történészekre vagy polgármesterekre, Garda Dezső gyergyószentmiklósi történész nem ért egyet a városi logók térhódításával.

„A történelmi hagyomány az történelmi hagyomány, amelyhez ragaszkodnunk kellene” – fejtegeti a számos tudományos kötet szerzője, hozzátéve, hogy a mai vezetők közül egyesek a múlt megmásításával próbálnak politikai tőkét kovácsolni.

A Krónika egy fiatalabb szakember véleményét is kikérte; Gergely Balázs, aki Pál-Antalhoz és Gardához hasonlóan szintén történész, nem tartja a címert és a logót összeférhetetlen jelképeknek. „Manapság, amikor a marketingszempontok határozzák meg a kommunikációs trendeket, a modernizálódó települések elkezdtek különböző korszerű arculatokat kitalálni maguknak.

Ezeknek megvan a helyük minden település életében. Aki viszont rendelkezik egy középkori címerrel, és nem használja, szegényebbé válik. A hagyományos címereket használni kell, hiszen azok az identitásunk részei” – állítja a Pro Cultura Hungarica díjjal kitüntetett történész.

Egy hasonlattal élve, Gergely úgy véli, a címer olyan, mint a polgári nevünk, a logó meg a becenevünk. „De még csak nem is a külvilág által ránk aggatott becenév, hanem az, amit mi adunk önmagunknak” – fűzi hozzá. Véleménye szerint Kolozsvár 14. századi címerénél találóbb logót valószínűleg egyetlen formatervező sem tudna rajzolni.

A címertan doktora, a sepsiszentgyörgyi Szekeres Attila szerint is tudomásul kell venni, hogy a logók felé „mozdul a világ”. Mint mondja, ezek ugyanazt a szerepet töltik be, akár a címerek.

„Csakhogy a címer több évszázados hagyományról tesz tanúbizonyságot, míg logót rajzoltathat magának bárki” – fejtegeti, hangsúlyozván, hogy egy ügyes formatervező egy múlt nélküli kis, poros településnek is képes ötletes jelképet rajzolni.

 – teszi hozzá. Szerinte logóból is kétféle van: jó és rossz. „Amennyiben hasonlít a címerhez, mint például a Gyergyószentmiklósé, akkor azt mondom, hogy nincs gond. De ha olyan, mint Kézdivásárhelyé, akkor nagyon nincs rendben” – hoz fel két ellentétes példát az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnöke.

Kitérve a marosvásárhelyi esetre, elárulja, hogy a logót készítő szilágysági cég képviselői kikérték a véleményét, amelyet „részben betartottak, részben nem”. „Nem mondhatni, hogy nagy katasztrófa a marosvásárhelyi logó.

Ezzel szemben én amondó vagyok, hogy ha lehet címer és logó között választani, válasszuk a címert, főként, ha 1616-ból, Bethlen Gábor fejedelemtől származik” – ad hangot véleményének a nemzetközileg elismert szakember.

Kolozsvár Anjou-kori címerét nem egy újszerű logó szorította ki. Románia még 1948-ban betiltotta a címerhasználatot, majd az 1968-as közigazgatási reform után afféle szocialista címereket készíttetett minden egyes megyének és városnak.

A rendszerváltást követően a város magyarfaló polgármestere, Gheorghe Funar új címer gyanánt egy minden heraldikai szabályt mellőző giccset rajzoltatott egy középiskolás diáklánnyal. A szélsőséges városatya utódja, Emil Boc számos felszólítás ellenére sem volt eddig hajlandó visszatérni a 14. századi háromtornyos jelkép használatára.

Marosvásárhely történelmi címere más körülmények között került a „süllyesztőbe”.

A korábbi polgármester, Dorin Florea mandátuma első éveiben, a 2000-es esztendők elején mellőzte, mondván, hogy az átszúrt medvefej miatt szégyelli idegeneknek mutogatni. Miután történészek tanácsára hallgatva megkedvelte, egyre több helyen és helyzetben használta.

A 2010-es évek végén Magyary Előd RMDSZ-es tanácsos kezdeményezésére, akárcsak Európa történelmi nagyvárosaiban, már az új aknatetőkre is rákerült a régi címer. Miután Soós Zoltán polgármester rendelésére a zilahi Rubicom Kft. elkészítette és bemutatta a sajtónak a címerből ihletődött logót,

a 2020 őszén megválasztott elöljáró február 16-án a nyilvánosság előtt megígérte, hogy az új jelkép nem fogja kiszorítani a címert.

Másnap, február 17-én a város főteréről több mint negyven címeres padot távolítottak el és cseréltek ki más típusúakra.