Erdély aranykorára hivatott emlékeztetni Bethlen Gábor fejedelemnek a gyulafehérvári várban felállítandó egész alakos szobra, melyhez megvannak már az engedélyek. Az emlékművel a nagy államférfi által alapított kollégium 400 éves fennállását ünneplik.
A moinești-i bíróság csütörtöki végzésében megállapította, hogy területileg nem illetékes a 2019 június 6-i erőszakos temetőfoglalás során elkövetett egyik bántalmazási ügyben, és a csíkszeredai bíróságra ruházta át az ügy érdemi tárgyalását.
Az Országos Statisztikai Intézet adatai szerint magas a magyar részvétel a népszámlálás három hete kezdődött, önkitöltős szakaszában. Ennek dacára a lakosság nincs mindenütt tisztában azzal, hogy milyen céllal zajlik a cenzus.
Jóváhagyták az országos helyreállítási terv részét képező 12 turisztikai-kulturális útvonalon szereplő műemlékek listáját, amely öt UNESCO világörökségi helyszínt is tartalmaz.
Hét házkutatást végzett szerdán Gorj és Hunyad megyében a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) egy bűnbanda tagjainál, amely bérgyilkosságokra vonatkozó megrendeléseket közvetítő titkosított weboldalakat kezelt.
Tőkés László szerint a nemzeti oldal magyarországi választási győzelme után az erdélyi magyarságnak ideje újrafogalmaznia azokat a programpontjait, amelyekben stratégiai partneri támogatást vár a felelős magyar kormánytól.
Közel 13 millió lej értékben támogatja idén a román állam a magyar történelmi egyházakat – tájékoztat az RMDSZ.
Rálőttek és megsebesítették a vadászok a rájuk támadó medvét Balánbányán, jelenleg is zajlik a sérült, elmenekült állat keresése.
A Máramaros-hegységben, több mint 1900 méteres magasságban rekedt több ukrán férfi, akik Romániába próbáltak átjutni Ukrajna területéről, egyikük meg is halt. A csoport keresésére egy SMURD-helikoptert is bevetettek szerda reggel a román hatóságok.
Aláírták a kivitelezési szerződéseket a tasnádi református templom felújítására, valamint egy sportcsarnok felépítésére Szentegyházán – derül ki az RMDSZ szerdai közleményéből.
Az újabb kétharmados Fidesz–KDNP-győzelem mindenképpen azt is jelenti, hogy töretlenül folytatódni fog az elmúlt tizenkét évben megszokott nemzetpolitika a külhoni magyar közösségek felkarolásával – hangzott el a Krónika Live kedd esti műsorában.
Már áprilisban elkezdődik az előkészítése annak a Szamos-parti beruházásnak, melyet civil szervezetek kértek a kolozsvári és környékbeli önkormányzatoktól. A több településen átvonuló folyóparti kerékpárút a leghosszabb lesz az országban.
Ukrán nyelvű óvodai csoport indult a kolozsvári unitárius bölcsődében, ahol ukrán pedagógusok intézményes formában foglalkoznak a háború sújtotta országból elmenekülő családok gyermekeivel.
Sokak meglepetésére nemhogy nem volt veszélyben a Fidesz–KDNP győzelme az április 3-ai országgyűlési választásokon, hanem sorozatban negyedszer ismét kétharmados többséggel kormányozhatja Magyarországot a jobboldali koalíció.
Bármennyibe is kerül, mindenképp meg fogja vásárolni az egykori New York Szállót (későbbi Continental) a kolozsvári önkormányzat – mondja Emil Boc polgármester.
Három hét alatt Románia lakosságának 12,3 százaléka „számolta meg magát”, a magyar részvételt is hasonló mértékűre becsülik, Erdélyben Brassó és Bihar megye viszi a prímet.
Egy tizennégy évvel ezelőtti, múlt héten „újratöltött” forgatókönyv szerint került nyilvánosságra a Marosvásárhely mellett „felfedezett” úgymond választási csalási kísérlet, amelyet az anyaországi balliberális oldal vizionált.
Belehalt sérüléseibe az a négyéves kisgyerek, aki egy vegyszerrel megtöltött gödörbe esett Brassó megyében.