A metró és a körgyűrű megépítése hozhat lényeges változást Kolozsvár számára

A metró és a körgyűrű megépítése hozhat lényeges változást Kolozsvár számára

Minden idők legnagyobb infrastrukturális beruházásai előtt áll Kolozsvár a 42 km-es körgyűrű és a metró építésének előkészületevel. Rácz Béla Gergely közgazdásszal, helyi tanácsossal jártuk körül a főbb kolozsvári infrastrukturális beruházások menetét.

2023. április 13., csütörtök

A magyar határig „terjesztené ki” Szilágyországot, feledtetné a megyére aggatott szegény jelzőt a tanácselnök

Többek között a közúti infrastruktúra, az egészségügy, a turizmus terén eszközölt beruházásokkal, ipari park létesítésével kívánja megszabadítani Szilágy megyét a „szegény” megbélyegzéstől a megyei önkormányzat elnöke.

A magyar határig „terjesztené ki” Szilágyországot, feledtetné a megyére aggatott szegény jelzőt a tanácselnök
2023. április 13., csütörtök

Újabb lopás és randalírozás miatt szigorítani kell a kolozsvári Szent Mihály-templom felügyeletét

Szigorítja a kolozsvári Szent Mihály-templom felügyeletét a római katolikus egyház, miután a napokban újabb lopás történt, és a látogatók nem viselkednek megfelelően a frissen restaurált műemlék épületben.

Újabb lopás és randalírozás miatt szigorítani kell a kolozsvári Szent Mihály-templom felügyeletét
2023. április 13., csütörtök

Mintegy kétszáz programot kínál idén a kéthetesre bővülő Festum Varadinum

Kéthetesre bővül a nagyváradi Festum Varadinum rendezvénysorozat, amelyet idén május 7–21. között tartanak – jelentették be a szervezők csütörtökön sajtótájékoztatón, Nagyváradon.

Mintegy kétszáz programot kínál idén a kéthetesre bővülő Festum Varadinum
2023. április 13., csütörtök

Pszichiátrián kezelt fiatal nőt erőszakolt meg a gyanú szerint egy asszisztens a nagyváradi kórházban

Vizsgálatot indított a rendőrség és az ügyészség a nagyváradi megyei kórház pszichiátriai osztályának 52 éves asszisztense ellen, aki a gyanú szerint nemi erőszakot követett el egy 18 éves, pszichiátriai betegséggel kezelt nő ellen a kórházban.

Pszichiátrián kezelt fiatal nőt erőszakolt meg a gyanú szerint egy asszisztens a nagyváradi kórházban
2023. április 13., csütörtök

Veszélyes és nagyon veszélyes drogokkal kereskedő dílereket vett őrizetbe a DIICOT Kolozs megyei kirendeltsége

Kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt vett őrizetbe nyolc személyt a Szervezettbűnözés- és Terrorelleni Ügyosztály (DIICOT) Kolozs megyei kirendeltsége.

Veszélyes és nagyon veszélyes drogokkal kereskedő dílereket vett őrizetbe a DIICOT Kolozs megyei kirendeltsége
2023. április 13., csütörtök

Marosvásárhely ad otthont az OTDK informatikatudományi szekcióülésének

Magyarország határain túl tartják idén az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) egyik szekcióülését, az informatikatudományi szekció bemutatóit április 16–19. között Marosvásárhelyen rendezik meg.

Marosvásárhely ad otthont az OTDK informatikatudományi szekcióülésének
2023. április 13., csütörtök

Egyelőre ködbe vész a határon át ingázók életét megkönnyítő külön sáv

Hiába az új jogszabály, az országhatáron át ingázók egyelőre nem számíthatnak a mindennapjaikat megkönnyítő külön sávra a határátkelőkön – ez a következtetés vonható le a belügyminisztérium sajtóosztályához elküldött kérdésekre érkezett válaszokból.

Egyelőre ködbe vész a határon át ingázók életét megkönnyítő külön sáv
2023. április 12., szerda

Novák Katalin a nagykárolyi Kölcsey-szobor avatásán: a közös jövőnkért és a közös múltunkért is ki kell állnunk

Mi, magyarok határon innen és túl, egymásra mindenkor számíthatunk – jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök Kölcsey Ferenc szobrának avatásán szerdán a partiumi Nagykárolyban.

Novák Katalin a nagykárolyi Kölcsey-szobor avatásán: a közös jövőnkért és a közös múltunkért is ki kell állnunk
2023. április 12., szerda

„Egyvalami örök: Erdély román föld!” – Kifütyülték a magyar államfőt a román tüntetők Nagykárolyban

Ellenségesen fogadta többtucat román tüntető Novák Katalint szerdán Nagykárolyban, ahol Magyarország köztársasági elnöke részt vett Kölcsey Ferenc költő szobrának ünnepélyes felavatásán.

„Egyvalami örök: Erdély román föld!” – Kifütyülték a magyar államfőt a román tüntetők Nagykárolyban
2023. április 12., szerda

Szülőföldön magyarul: csütörtöktől utalják a múlt tanévre szóló támogatást

Az OTP Bank Románia április 13-án, csütörtökön elkezdi a Szülőföldön magyarul program részeként nyújtott támogatások ütemezett kifizetését – tájékoztatta szerkesztőségünket szerdán a pénzintézet.

Szülőföldön magyarul: csütörtöktől utalják a múlt tanévre szóló támogatást

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

2023. április 11., kedd

Provokációra készülnek román nacionalisták Novák Katalin nagykárolyi látogatásán

Tiltakozó akciót harangozott be szerdára Nagykárolyban a Nemzet Útja (Calea neamului) szélsőségesen magyarellenes szervezet abból az alkalomból, hogy Novák Katalin köztársasági elnök részvételével Kölcsey-szobrot avatnak a partiumi városban.

Provokációra készülnek román nacionalisták Novák Katalin nagykárolyi látogatásán
2023. április 11., kedd

Aláírták a Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal villamosítását-korszerűsítését célzó utolsó szerződéseket

Aláírták az utolsó két szerződést is, melyek a Kolozsvár és Biharpüspöki közötti vasútvonal villamosítását-korszerűsítését célozzák. A nagyberuházást összesen 7,75 milliárd lejből valósítják meg a 166,2 kilométeres szakaszon.

Aláírták a Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal villamosítását-korszerűsítését célzó utolsó szerződéseket
2023. április 11., kedd

Emberre támadt a medve Szovátán, egy esztena közelében

Emberre támadt a medve kedden Szovátán – tájékoztatott a Maros megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Emberre támadt a medve Szovátán, egy esztena közelében
2023. április 11., kedd

Nagy fogás: hatvanöt migráns próbált egy kamionban rejtőzködve átjutni Magyarországra

Több mint 70 ázsiai és afrikai bevándorlót tartóztattak fel kedden a román hatóságok a nagylaki autópálya-határátkelőn – közölte a határrendészet nagyváradi területi felügyelősége.

Nagy fogás: hatvanöt migráns próbált egy kamionban rejtőzködve átjutni Magyarországra
2023. április 11., kedd

Befogtak két, a Somostetőn kószáló medvét és elszállították őket Marosvásárhely mellől

Befogtak két, a Somostetőn kószáló medvét és elszállították őket Marosvásárhelye mellől egy mindenki számára biztonságos helyre – közölte Facebook-oldalán Soós Zoltán, a város polgármestere kedden délelőtt.

Befogtak két, a Somostetőn kószáló medvét és elszállították őket Marosvásárhely mellől
2023. április 11., kedd

Az ország nagyobb városaiban, iskolások, egyetemisták körében drogot terjesztő bűnbanda tagjait állították elő

Az iskolások és egyetemisták körében kábítószereket terjesztő bűnbanda tagjainál tartott házkutatásokat hétfőn a Szervezettbűnözés- és Terrorelleni Ügyosztály (DIICOT) öt megyében és a fővárosban.

Az ország nagyobb városaiban, iskolások, egyetemisták körében drogot terjesztő bűnbanda tagjait állították elő
2023. április 10., hétfő

Bővíteni kell az egyre nagyobb forgalmat lebonyolító kolozsvári légikikötőt

Bővítik a kolozsvári nemzetközi repülőtér utasterminálját, illetve a repülőgépek parkolóját az utasok nagy száma és a bővülő járatok miatt – közölte a Kolozsvári Avram Iancu Nemzetközi Repülőtér vezetősége hétfőn közleményben.

Bővíteni kell az egyre nagyobb forgalmat lebonyolító kolozsvári légikikötőt