Fotó: Szent Mihály Plébánia
Szigorítja a kolozsvári Szent Mihály-templom felügyeletét a római katolikus egyház, miután a napokban újabb lopás történt, és a látogatók nem viselkednek megfelelően a frissen restaurált műemlék épületben – mondta el az MTI-nek László Attila főesperes, plébános.
2023. április 13., 18:482023. április 13., 18:48
2023. április 13., 18:492023. április 13., 18:49
A Kolozsvár jelképének is számító főtéri templomban a napokban újabb lopás történt:
– mondta el a plébános, aki húsvéthétfőn vette észre a hiányt. Elmondta: visszanézték a biztonsági kamerák felvételeit, és jelentették az esetet a rendőrségnek.
A főesperes szerint az újabb lopás után kénytelenek szigorítani a templomi látogatásokat, növelni a biztonsági emberek számát, illetve korlátozni a nyitvatartást.
– fogalmazott László Attila, aki szerint a plébániának nagyon negatív tapasztalatai vannak a látogatók viselkedése kapcsán.
Fotó: Jakab Mónika
Hangsúlyozta: a legjobbat szeretnék kihozni a templom felújításából, de ehhez több felügyelőre és „emberként viselkedő” látogatókra van szükség. Jelenleg két felügyelő tartja szemmel a turistákat, de ez nem elegendő, ezért templomőrt is keresnek, és ha nem találnak, biztonsági céghez fordulnak – mondta a főesperes.
Hozzátette: a nyitvatartás szigorúbb szabályozására azért is szükség van, mivel jövő héten a templom tornya is látogathatóvá válik, aminek most zajlik az előkészítése. Ide is felügyelőt állítanak, mivel nagyobb, legfeljebb 20 fős csoportok mehetnek fel egyszerre. László Attila elmondta: terveik szerint a templom és a tornya délelőtt és délután lesz látogatható néhány órára, a szentmisék alatt és ebédidőben bezárják a turisták előtt.
Az Európai Unió, valamint a magyar és a román állam támogatásával felújított Szent Mihály-plébániatemplomot augusztus 13-án szentelték meg. Két hétre rá ismeretlenek betörtek és elvittek egy perselyt, másnap vasrúddal megrongálták az egyik festett üvegablakot. A gótikus templom építése a 14. század második felében kezdődött, és a 15. század első felében fejeződött be. Jelenlegi, neogótikus tornya 1837 és 1859 között épült, ez a legmagasabb templomtorony Erdélyben.
Elkészült, helyére került a kolozsvári Szent Mihály-templomban az augusztusban vandál módon összetört festett ólomüveg ablak – közölte Facebook-oldalán a Szent Mihály Római Katolikus Plébánia.
Befejeződött a kolozsvári Szent Mihály-templom toronyórájának felújítása, március 14-én déli 12 órakor működésbe helyezték – közölte Facebook-oldalán a Szent Mihály Római Katolikus Plébánia.
Kigyulladt szerdán este egy Élesd és Nagyvárad között közlekedő személyvonat mozdonya a bihari megyeszékhely közelében.
Hamarosan befejeződnek a fugyivásárhelyi körgyűrű építési munkálatai: a kivitelezők a körforgalmakat és az útpadkákat alakítják ki, felszerelik a szalagkorlátokat, és mellékutakat építenek – tájékoztatta a Krónikát a Bihar Megyei Tanács sajtóosztálya.
Precedenst teremthet a nagyváradi törvényszék egy nemrég meghozott döntése, amelynek értelmében nem adható az eredetinél kisebb osztályzat egy megfellebbezett érettségi dolgozatra. Az ítélet azonban még nem jogerős.
A kánikula okozhat napszúrást, hőgutát és vízmérgezést is, és bizony érdemes ezeket megelőzni – hívta fel a figyelmet Turóczi Ildikó, a többek közt a Brassó megyei Barcarozsnyó ügyeletközpontjában dolgozó háziorvos főorvos.
Több mint 400 szálláshelyet biztosít a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a felvételire jelentkező diákok számára a kincses városi Hașdeu (Kőkert) utcai diáknegyedben működő egyetemi bentlakásokban.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország területének mintegy felére.
A múlt héten leégett szatmárnémeti hulladéktároló központnak nem volt tűzvédelmi engedélye, és nem is kezdeményezte ennek megszerzését; a hatóságok 50 000 lejre bírságolták meg – adta hírül szerdán az Agerpres hírügynökség.
A katonai tűzoltókat 2220 sürgősségi helyzethez riasztották az elmúlt 24 órában, az esetek 70 százalékában elsősegélynyújtásra volt szükség.
Betöltötte 100. életévét a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett sepsiszentgyörgyi Bartha Mihály úzvölgyi veterán katona.
Tehergépkocsi ütközött össze egy utasszállító kisbusszal szerda reggel Szatmár megyében, a hatóságok úgynevezett vörös beavatkozási tervet léptettek életbe.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)