Nagyvárad – Biró Rozália szerint az egyház mai tüntetése gátolja a sportpálya visszaszerzését.
A sportpálya visszaszerzéséért utcai demonstrációt hirdetett Nagyváradon a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK). A tervek szerint a tiltakozók ma délben háromnegyed egykor a várad-olaszi templomnál gyülekeznek, rövid áhítat után a prefektúra előtti térre, majd a városháza elé vonulnak. A tüntetés a 2006 decemberében Sándor Lajos...
Nagyvárad – A hagyományokhoz híven a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöki székházában idén is megemlékeztek a kommunizmus erdélyi magyar áldozatairól. A vasárnap esti rendezvény fővédnöke Jakó Zsigmond akadémikus volt.
Csíkszereda – Sógor Csaba kifogásolja a rendőrség eljárását.
Méltatlannak tartja Sógor Csaba RMDSZ-szenátor azt az agresszív eljárást, amelynek során két, plakátokat ragasztó fiatalt bekísértek a csíkszeredai rendőrségre. Szombat délelőtt az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI)megbízásából ügyködő fiatalemberek kihallgatása három órát tartott, és a fiatalok szerint a rendőrök megpróbálták megfélemlíteni őket.
A Székelyföldre vezényelné az Irakban és Afganisztánban állomásozó, több mint ezer fős román kontingenst Gheorghe Funar. A Nagy-Románia Párt főtitkára Kolozsváron bejelentette: alakulata ma nyújtja be erre vonatkozó javaslatát a parlamentben.
„Még el sem kezdődött az Európai Parlament (EP) képviselői mandátumainak megszerzését célzó kampány, és máris példátlan indulatok szabadultak el” – figyelmeztet Antal Árpád. A háromszéki RMDSZ-képviselő arra kéri a politikusokat, próbálják elfelejteni a sérelmeket, és keressenek megoldást a romániai magyarság körében kialakult feszültség feloldására.
Ellenzik a brassói mamutcég alkalmazottjai a vállalat önfelszámolását.
Szélsőséges megnyilvánulásokat sem tart kizártnak Gheorghe Apostu, a brassói Traktorgyár szakszervezeti vezetője azon a tüntetésen, amelyet a traktorgyáriak, a brassói Gördülőcsapágygyár (Rulmentul) és a fogarasi Nitramonia állásukat féltő alkalmazottjai mára terveznek a brassói prefektúra épülete előtt. A tiltakozásnak az ad különös aktualitást, hogy mintegy kétezer...
Újabb erdélyi egyház támogatja a független európai parlamenti jelöltet.
Az Unitárius Lelkészek Országos Szövetségének (ULOSZ) választmánya felhívással fordul az Erdélyi Unitárius Egyház lelkészeihez és híveihez, hogy aláírásukkal támogassák Tőkés László EP-választási jelölését, majd szavazzanak rá a választáson. „Meggyőződésünk, hogy általa az erdélyi magyarságnak méltó képviselője lesz az Európai Parlamentben” – áll a...
Bűnszervezet támogatása gyanújával indult bűnvádi eljárás a kolozsvári üzletember ellen a Gazeta-ügyben.
Bűnvádi eljárást indítottak a Gazeta sajtótröszt ügyében Pászkány Árpád Zoltán kolozsvári üzletember ellen a szervezettbűnözés- és terrorizmusellenes igazgatóság (DIICOT) ügyészei. A vizsgálatok azt próbálják kideríteni, hogy a kolozsvári üzletember milyen kapcsolatot ápolt a lapcsoport zsarolással, szervezett bűnözéssel és számos más...
Háromszék – Külföldön a lakosság harmada.
A tervezettnél hosszabb ideig tart Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) nem hivatalos autonómia-népszavazása. A kevés önkéntes miatt ugyanis a város túl nagy falatnak bizonyult a szervezők számára. Ferencz Csaba, az SZNT tájékoztatási alelnöke (képünkön) közölte, az eredetileg február 25-ére tervezett urnazárás határidejét Kovászna megye székhelyén 10 nappal hosszabbították meg.
Szatmárnémeti – Ellenzi az Erdélyi Kárpát-Egyesület az ágak levágásának módszerét.
Láncfűrészekkel és kézifűrészekkel „felfegyverkezett” munkások nyírták meg Szatmárnémeti zöldövezeteit az elmúlt napokban; a művelet után a parkok fái szinte felismerhetetlenné váltak. „Olyanok lettek, mint a villanyoszlopok” – vonta le a következtetést Márk-Nagy János, az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) szatmárnémeti elnöke.
Bihar megye – A helyhiány és az átszervezés akadályozza az idős- és gyermekotthonok működését.
A gondozásra szoruló, magatehetetlen beteg vagy súlyos fogyatékkal élő gyermekek és idősek gondozóközpontokban, öregotthonokban való elhelyezése egyelőre lehetetlennek tűnik Bihar megyében. A férőhelyek száma eddig is szűkös volt, a civil szervezetek által működtetett intézmények beteltek. A gondot tetézi, hogy a közpénzekből finanszírozott négy...
Temes megye – Mérlegelik Tőkés László tagfelvételét.
Az RMDSZ Temes megyei szervezetének elnöksége elhalasztotta annak a megvitatását, hogy fogadják-e a szervezet tagjai közé Tőkés Lászlót. Amint megtudtuk, az eredetileg csütörtök estére tervezett gyűlést várhatóan hétfőn tartják meg.
Gyergyószentmiklós – A gyergyószentmiklósi önkormányzati testület elkülönítette a költségvetési alapból azt a tízezer lejt, ami a lakossági tanácsadó iroda Phare kiírásán való részvételhez szükséges. A testület egyébként maratoni gyűlésen fogadta el a 2007-es év beruházási programját.
A magyar diákok nem szenvedtek hátrányos megkülönböztetésben amiért az érettségi és kisérettségi vizsgatételek két hónappal korábban jelentek meg román nyelven, mint magyarul, állítja az Oktatási és Kutatási Minisztérium.
Felavatták a nyolcadik e-Magyar pontot Kovászna megyében: Kisbaconban csütörtökön nyílt meg a kis informatikai központ. A 650 lakosú településen Nagy Zsolt informatikai és távközlési miniszter avatta fel a létesítményt, amelyet a lakosság díjmentesen használhat. „Kisbacon lakóinak táplálkozniuk kell értékes múltjukból, azonban a gyarapodáshoz szükségük van a jövőt jelentő új technológiákra” – fogalmazta meg Nagy Zsolt.
Árvízveszély három megyében
Beszterce-Naszód, Máramaros és Szatmár megye prefektúráját arról értesítette az országos vízügyi hatóság, hogy pénteken jelentős vízszintemelkedés lesz tapasztalható a Visó, Túr, Iza és Szamos folyók egyes szakaszain. A figyelmeztetés szerint a várható csapadékmennyiség miatt a folyók helyenként akár a veszélyességi szintet is elérhetik.
Brassó megye
Kigyulladt egy mozdony
Üzemanyagot szállító tehervonat mozdonya gyulladt ki tegnap reggel a Brassó megyei Keresztényfalva vasútállomásának közelében. „A szerelvény nyolc kocsija gázolajat, négy pedig benzint szállított, ezért nagy volt a robbanás kockázata, de szerencsére ez nem következett be” – mondta Costicã Grasu. A zernyesti forgalmi osztály vezetője szerint a füstölő mozdonyt azonnal lekapcsolták a szerelvényről, és...
Szatmár megye – Ellenségesek az állatorvosokkal a gazdák.
Egyre több Szatmár megyei településen nem engedik az állatorvosnak a lovasgazdák, hogy vérmintát vegyen az állatoktól, egyes helyeken még a kötelező oltásokat sem engedik beadni. A gazdák ugyanis attól tartanak, kiderül: az ő lovuk is fertőző fehérvérűségben szenved, és vágóhídra kell vinni.