Használnak vagy ártanak?

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Nagyvárad – Biró Rozália szerint az egyház mai tüntetése gátolja a sportpálya visszaszerzését. A sportpálya visszaszerzéséért utcai demonstrációt hirdetett Nagyváradon a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK). A tervek szerint a tiltakozók ma délben háromnegyed egykor a várad-olaszi templomnál gyülekeznek, rövid áhítat után a prefektúra előtti térre, majd a városháza elé vonulnak. A tüntetés a 2006 decemberében Sándor Lajos tiszteletes éhségsztrájkjával kezdődött békés polgári engedetlenségi akciósorozat részét képezi, amellyel a helyi önkormányzat által az ortodox egyháznak adományozott sportpályát szeretnék visszaszerezni a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium számára.

2007. február 26., 00:002007. február 26., 00:00

Tőkés László, aKREK püspöke felkérte azokat a nagyváradimagyarokat, akik fontosnak tartják a reformátusgimnáziumot ért sérelem orvoslását,hogy jelenlétükkel támogassák afelvonulókat.
Biró Rozália nagyváradialpolgármester (képünkön) szerint azonbanelőfordulhat, hogy a KREK által szervezett utcai demonstrációtovább bonyolítja majd a sportpályaügyet. Avárosi tanács RMDSZ-es frakciója ugyanis atestület február 28-i üléséneknapirendjére tűzte a témára vonatkozójavaslatát: olyan megoldást kínálnak,amellyel a református iskola és az ortodox egyházis megelégedhetne. Mivel a sportpálya szomszédságábana városnak van még közterülete, a pályát90 fokkal elfordítanák, majd a gimnázium, avárad-olaszi templom, valamint az ortodoxSzentháromság-templom közötti résztújraparcelláznák úgy, hogy a gimnáziumnakis megmaradna a sportpályához szükségesfelület, és az ortodox egyháznak is jutna egy résza területből. Ahhoz, hogy ezt a javaslatot elfogadja a 27 tagúnagyváradi tanács, a 7 tagú RMDSZ, a 10 tagúdemokrata-párti frakció, valamint egy szociáldemokratatag szavazatára lenne szükség. Biró Rozáliaalpolgármester lapunknak elmondta: lobbijuk jó útonhalad, és a KREK által meghirdetett utcaidemonstrációig úgy tűnt, hogy a megoldásijavaslatot el tudják majd fogadtatni az önkormányzatitisztségviselőkkel, és végre pontot tehetnek akét éve húzódó etnikai ésvallási üggyé vált sportpályavitavégére. „A mai demonstrációt ademokrata párti Petru Filip polgármester engedélyezte,a jóváhagyás után pedig azt mondta, hogykapóra jön nekik ez a tüntetés, amellyel areformátus egyház tálcán kínáljaa kifogást. Így a demokrata párti tanácsosoknaklesz mivel érvelniük a tanácsülésen azRMDSZ javaslata ellen” – mondta Biró Rozália. TőkésLászló a Krónika kérdéséreelmondta: fontolóra veszik az utcai demonstrációlemondását is, hiszen ezt – ha úgy látjákjónak – bármelyik pillanatban megtehetik.
Az RMDSZ-frakció szerint az ügymegoldásában az is segíthet, hogy SofronieDrincek volt gyulai ortodox püspök személyébenúj vezetője van a nagyváradi, a bihari és aszilágysági ortodox egyháznak. A nyolc nyelvet –köztük a magyart – beszélő egyházfőttegnap iktatták tisztségébe. Sofronie Drincek azeseményre Várszegi Asztrik pannonhalmi főapátonkívül a nagyváradi magyar történelmiegyházak püspökeit is meghívta. Mivel TőkésLászlónak egy korábban egyeztetett rendezvényenkellett jelen lennie, a református egyházat CsűryIstván püspökhelyettes képviselte.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 19., csütörtök

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat

Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat
2025. június 19., csütörtök

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során

Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során
2025. június 19., csütörtök

Sószennyezés a Maroson: immár tilos itatásra vagy öntözésre használni a folyó vizét Arad megyében

Eddig csak javasolták az Arad megyei gazdáknak, hogy se itatásra, se öntözésre ne használják a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett Maros vizét, csütörtök délután azonban a megyei vészhelyzeti bizottság egyenesen megtiltotta ezt.

Sószennyezés a Maroson: immár tilos itatásra vagy öntözésre használni a folyó vizét Arad megyében
2025. június 19., csütörtök

Beszakadások miatt tovább nőtt a Korond patak sótartalma, pusztulnak a hódok is a Kis-Küküllőben

Nincsenek élő halak a parajdi bányakatasztrófa miatt megnövekedett sótartalmú Kis-Küküllő szennyezett szakaszán, és hódelhullást is tapasztaltak az elmúlt napokban.

Beszakadások miatt tovább nőtt a Korond patak sótartalma, pusztulnak a hódok is a Kis-Küküllőben
2025. június 19., csütörtök

Egyszerű tippeket ajánlanak a rendőrök lakásbetörés ellen

Minden június 18-án a Lakásbetörések Megelőzésének Európai Napja alkalmából a rendőrség különféle rendezvényekkel hívja fel a lakosság figyelmét az éberségre, és javainak védelmére. Háromszéken szórólapokat osztogattak a rendőrök.

Egyszerű tippeket ajánlanak a rendőrök lakásbetörés ellen
2025. június 19., csütörtök

Alvászavarok enyhítését célzó ingyenes pszichológiai kezelést lehet igényelni Kolozsváron

A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) pszichológia tanszéke meghirdette, hogy kutatási programjuk keretében ingyenes pszichológiai kezelést vehetnek igénybe az alvászavarokkal, álmatlansággal küzdők.

Alvászavarok enyhítését célzó ingyenes pszichológiai kezelést lehet igényelni Kolozsváron
2025. június 19., csütörtök

Kijelölték az új román–magyar határátkelő helyét

A Temes megyei Óbéb és a Csongrád-Csanád vármegyei Kübekháza között épül meg hamarosan a legújabb román–magyar határátkelőhely. Ez lesz a 23. román–magyar közúti határátlépő hely.

Kijelölték az új román–magyar határátkelő helyét
2025. június 19., csütörtök

Parajd: a vízbetörés óta nem észleltek hirtelen elmozdulást a magyar kutatók

Csekély mértékű, évi néhány milliméteres felszínmozgásokat mutatnak a Parajd térségére vonatkozó mozgásvizsgálatok – derül ki a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet kutatóinak legfrissebb jelentéséből.

Parajd: a vízbetörés óta nem észleltek hirtelen elmozdulást a magyar kutatók
2025. június 19., csütörtök

„Nem akarunk betegek exportőrei lenni” – Magyar–román közegészségügyi együttműködés

A daganatos megbetegedések korai felismerésére és kezelésére, a prevencióra és a közegészségügyi infrastruktúra fejlesztésére irányuló magyar–román együttműködést ültet gyakorlatba Békés és Arad megyei európai uniós támogatással.

„Nem akarunk betegek exportőrei lenni” – Magyar–román közegészségügyi együttműködés
2025. június 18., szerda

Máramarosnak törvényben rögzített napja lett augusztus 15-e

Máramarosnak törvényben rögzített hivatalos napja van szerdától.

Máramarosnak törvényben rögzített napja lett augusztus 15-e