Csíkszereda – Sem a szülők, sem a rendőrség nem mondott le arról, hogy megtalálják a 14 hónapja eltűnt, csíkszeredai Andreea Simona Simont, aki holnap lesz tizenegy éves. A kislányt 2005. december 15-én látták utoljára, azóta nem sikerült nyomára bukkanni.
Kolozsvár – Az üzletember állítja, alaptalanul vádolják.
Megfélemlítés a célja annak a bűnvádi eljárásnak, amelyet politikai és gazdasági érdekcsoportok lejáratásának vádjával indítottak ellenem – állítja Pászkány Árpád Zoltán kolozsvári üzletember, a CFR labdarúgóklub és az épülő Polus City Center tulajdonosa. A szervezett bűnözés elleni Igazgatóság (DIICOT) korábbi közleménye szerint a bűnvádi eljárás azért indult ellene,...
Háromszék – Április 12-én kezdődik a kampány.
„Május 13-án mindenképpen európai parlamenti választások lesznek Romániában” – utalt Vasile Blaga belügyminiszter kijelentésére György Ervin. Kovászna megye prefektusa közölte: a kormány 585 ezer lejt utalt ki a megyének az EP-választások megszervezésére, amelyre országos szinten 80 millió lejt költenek.
Nagyvárad – Az egyetem szenátusa nem szavazta meg Teodor Traian Maghiar leváltását.
Nem szavazta meg a Nagyváradi Egyetem szenátusa tegnapi ülésén Teodor Traian Maghiar jelenlegi rektor (képünkön) tisztségéből való eltávolítását. A rektort és édesapját, Teodor Maghiart – aki korábban több mint egy évtizeden át töltötte be ugyanezt a tisztséget – 25 millió euró sikkasztásával vádolja a korrupcióellenes ügyosztály (DNA).
Marosvásárhely – Béres-adomány a színművészetinek.
A tervezett képzőművészeti szak beindítását jelentősen segítő adományt vehetett át kedd este a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem vezetősége a magyarországi Béres Alapítványtól. A húsz korszerű számítógépet Béres Klára (balra), az alapítvány elnöke, a Béres Rt. kommunikációs vezetője személyesen adta át, mondván, hogy a gazdasági tevékenység mellett fontosnak tartják a...
Hunyad megye
Külföldi befektetők a Zsil völgyében
Az elmúlt hónapokban több külföldi befektető érdeklődött a korábban bezárt Zsil-völgyi bányák területei iránt: a helyi önkormányzatokat felkereső üzletemberek vállalkozásuk számára területet szeretnének bérelni azon a vidéken. „A héten megtartott helyi tanácsülésen újabb két, összesen mintegy 10 ezer négyzetméteres területre vonatkozó bérlési igénylést hagytunk jóvá. A befektetők egy...
Nagyvárad – Kedvezően döntött a Lorántffy-gimnázium ügyében a tanács.
Megoldódott Nagyváradon a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium sportpályájának hosszú idő óta húzódó ügye. A városi önkormányzat tegnap délutáni ülésén a 27 tanácsos hozzászólások nélkül, egyhangúlag elfogadta az RMDSZ-frakció által javasolt határozattervezetet. Eszerint a városi főépítész feladata lesz, hogy a terület átrajzolásával minden felet kielégítő...
Kolozsvár – Az uniós termelőkkel szembeni hátránytól tartanak a gazdák.
Az ország minden megyéjéből érkeztek állattenyésztők és kistermelők a gazdák tegnap, Kolozsváron szervezett tiltakozó felvonulására. A több mint 300 tüntetőt a mezőgazdasági igazgatóság székhelyétől egy járomba fogott gazda vezette a városközpont felé. A tiltakozó felvonulásban húsz traktorral is részt vettek.
Háromszék – Dobollópatak elszigetelődhet a külvilágtól.
Földcsuszamlás miatt az a veszély fenyegeti a dobollópataki lakosokat, hogy településük elszigetelődik a külvilágtól. A 350 lakos egyetlen kapcsolata a külvilággal a 15-ös országút, amelyet tegnap reggel óta több tonna föld borít.
Riport
Sem az önkormányzatok, sem a kormány képviselői nem tudják, hova költöznek majd a visszaszolgáltatott ingatlanok bérlői.
Sem a kormány, sem a helyi önkormányzatok nem rendelkeznek határozott elképzeléssel arról, hogy miként lehetne megoldani azoknak a családoknak a helyzetét, amelyek jelenleg az egykor államosított, majd tulajdonosaik által visszaperelt lakásokban élnek. A 2002/10-es számú restitúciós törvény arra kötelezte a régi-új...
Szatmár megye – Újraegyesítik az Ung–Tisza–Túr menti történelmi régiót.
Négy ország kistérségeinek kezdeményezésére közös, határon átnyúló fejlesztési régió alakult, melynek célja Magyarország, Románia, Szlovákia és Ukrajna határ menti területeinek öszszehangolt fejlesztése. Az új csoportosulás az Ung, a Tisza és a Túr vonzáskörzetének 216 települését foglalja magában.
Gyergyószentmiklós – Tanúk kihallgatásával folytatódott tegnap az a rágalmazási per, amelyet Bíró Emese, a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal főkönyvelője indított Pap József polgármester ellen. A főkönyvelő tavaly benyújtott keresetében tízezer lejes kártérítést követel, mivel a polgármester nem vonta vissza, de be sem bizonyította egy sajtótájákoztatón tett kijelentéseit, miszerint a felperes „31 feljelentést fogalmazott”...
Székelyudvarhely – Március 25-én tartják az önkormányzati választásokat a városban.
Egységesen kell alkalmazni a választási törvény előírásait, szögezi le a nemrég hozott, 9-es számú sürgősségi kormányhatározat: az RMDSZ értelmezésében ez azt jelenti, hogy egy nem parlamenti párt vagy szövetség csak akkor indulhat a helyhatósági választásokon, ha országos szinten öszszegyűjtötte az induláshoz szükséges aláírásokat.
Maros megye – Tette elévülése után is bezárnák Barabás Ernőt.
Tette elévülése után egy hónappal nemzetközi letartóztatási parancsot bocsátott ki a Maros megyei törvényszék Barabás Ernő ellen. A marosvásárhelyi, 1990. márciusi véres események egyik résztvevőjeként nyilvántartott Barabás 1992 óta Magyarországon él, politikai menekültként. A szomszéd állam eddig több alkalommal is megtagadta a tízéves szabadságvesztésre ítélt férfi kiadását.
Bihar megye – Ioan Seracin cégénél kellett elkölteni az általa jóváhagyott állami támogatást.
Saját cégének javára használta fel állami tisztségét a Bihar Megyei Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság vezetője, ezért az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály vádemelést kért Ioan Seracin ellen. Az ügyészek szerint Seracin igazgatói tisztsége öszszeférhetetlen volt a saját cégében végzett tevékenységgel, és helyzetét kihasználva...
Szatmár megye
Hazatelepítettek egy hét hónapos csecsemőt
Egy Magyarországon dolgozó anya elhagyott hét hónapos gyermekét adta át tegnap Ioan Fodoreanu gyulai főkonzul a Szatmár Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság munkatársainak. A gyermek anyja, miután tavaly az árvíz martalékává vált Hargita megyei gazdasága, Magyarországon keresett munkát. Anyagi gondokra hivatkozva a nyíregyházi kórházban hagyta gyermekét, akinek a helyi hatóságok ideiglenes...
Sepsiszentgyörgy – Tőkés László szerint EP-jelölése nem megosztó.
„Nem az RMDSZ ellen, hanem a szövetség vezetőinek kizáró jellegű politikája miatt indulok az európai parlamenti választásokon” – hangsúlyozta tegnap Sepsiszentgyörgyön tartott sajtótájékoztatóján Tőkés László királyhágómelléki református püspök, európai parlamenti képviselőjelölt. Tőkés László leszögezte, hogy nem független, hanem egyéni jelöltként...
Hunyad megye – Felakasztotta magát egy nyolcéves urikányi kisfiú hétfőn este, mert hiányzott neki Németországban dolgozó édesanyja. A kisfiút nővére találta meg holtan a szobájában.