Roma lesz a tenkei pap?

Romává nyilváníttatná magát a Bihar megyei Tenke református lelkipásztora, mert az egyháza által működtetett öregotthon évek óta egy bani támogatást nem kap a román államtól. A 4300 lakosú (ebből 886 magyar, 750 pedig roma nemzetiségű) községközpontban tizenöt éve tart fenn idősek, mozgássérültek gondozását ellátó otthont a helyi egyházközség, a hatóságok azonban mindeddig elmulasztották folyósítani a jogszabály alapján járó állami hozzájárulást.

Rostás Szabolcs

2009. június 29., 09:452009. június 29., 09:45

Berke Sándor lelkész a Krónikának elmondta: évek óta kilincsel azért, hogy az intézmény megkapja az 1998 óta hatályos törvény biztosította fejpénzt, ám miközben valamennyi illetékes állami intézmény elismeri igénye jogosságát, a helyi és megyei önkormányzat, valamint a szociális igazgatóság elhárítja magától a pénzkiutalás felelősségét.

„A romák minden hónapban napra pontosan megkapják a szociális segélyt a román államtól, azzal aztán már a kutya sem törődik, hogy a segélyosztást követő napokban tele van a település központja a részegekkel. Végső kétségbeesésünkben arra az elhatározásra jutottunk, hogy az otthon 23 lakójával együtt cigánynak nyilvánítattjuk magunkat, így remélhetőleg mi is részesülünk állami támogatásban. Vagyis ahogy Pál apostol mondta: a zsidóknak zsidó, a görögöknek görög vagyok” – nyilatkozta lapunknak a tenkei tiszteletes.

A Fekete-Körös mentén fekvő község református lelkésze diszkriminációnak tartja azt is, hogy miközben az állami öregotthonok lakói havonta 1600 lejes fejpénzt kapnak, az egyház által működtetett intézmény gondozottjai mindössze 250 lejt; a tenkeiek esetében azonban ez is csak papíron szerepel. Berke Sándor számításai szerint a román állam tizenegy évre visszamenőleg mintegy hatmilliárd lejjel tartozik az egyház szociális intézményének, amely eddig önerőből és külföldi segélyekből tartotta fenn magát.

A lelkész felidézte: évekkel ezelőtt 70 millió régi lejt fizetett az egyház a szeretetotthon engedélyeztetésére, a több mint hetven láttamozás beszerzésére, ahhoz, hogy kiderüljön: a jóváhagyással nem jár automatikusan a finanszírozás kiutalása is. A lelkipásztor leszögezte: gesztusát figyelemkeltő felhívásnak szánja, felháborítónak tartja ugyanis a 15 év alatt több mint száz, magyar és román nemzetiségű idős gondozását ellátó egyházi intézmény jogfosztottságát.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Halálra gázolt a vonat egy nőt a Szeben megyei Mikeszászán

Halálra gázolt a vonat kedd este egy 67 éves nőt a Szeben megyei Mikeszászán (Micăsasa) – közölte a megyei rendőrség.

Halálra gázolt a vonat egy nőt a Szeben megyei Mikeszászán
2025. július 29., kedd

Nyáron is elolvadhatunk a Bánsági-hegyvidéken tervezett síparadicsomtól

Igazi síparadicsom épülhet a Bánságban az ország jelenlegi leghosszabb sípályája mentén, amelyet már lesiklásra alkalmassá tettek a Szemenik-hegységben, viszont a java csak ezután jön a 40 millió eurót felemésztő nagyberuházásnak köszönhetően.

Nyáron is elolvadhatunk a Bánsági-hegyvidéken tervezett síparadicsomtól
2025. július 29., kedd

Tűz ütött ki a temesvári megyei kórházban

Tűz ütött ki kedd reggel a temesvári megyei kórház egyik kórtermében. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, és a szomszédos kórteremből két személy önként evakuálta magát.

Tűz ütött ki a temesvári megyei kórházban
2025. július 29., kedd

Volt, aki vaddisznó elől menekült: több ukrán állampolgár is a máramarosi hegyimentők segítségére szorult

Enyhe hipotermiás állapotban hoztak le a Máramarosi-havasokból egy ukrán férfit a hegyimentők és a határrendészek keddre virradóra.

Volt, aki vaddisznó elől menekült: több ukrán állampolgár is a máramarosi hegyimentők segítségére szorult
2025. július 28., hétfő

Beépíteni a népi kultúrát az iskolai oktatásba – ősztől akkreditált képzés indul pedagógusoknak

Akkreditált, a román oktatási minisztérium által elismert képzést indít ősztől pedagógusoknak az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány.

Beépíteni a népi kultúrát az iskolai oktatásba – ősztől akkreditált képzés indul pedagógusoknak
2025. július 28., hétfő

Stabilizálták a rónaszéki bányaomlás kráterének széleit, hogy ne keletkezzen újabb süllyedés

Zahoránszki Brigitta Máramaros megyei parlamenti képviselő a Krónikának elmondta: a szakemberek által javasolt megoldás láttán a rónaszékiek érzik, hogy a hatóságok nem közömbösek a helyzetük iránt.

Stabilizálták a rónaszéki bányaomlás kráterének széleit, hogy ne keletkezzen újabb süllyedés
2025. július 28., hétfő

Csőbe húzták a parajdi sóbányát elárasztó Korond-patakot

Bevezették hétfőn az elárasztott parajdi sóbánya fölött kígyózó Korond-patak vizét az ebből a célból épített csőrendszerbe, és ezzel végéhez közelednek a bányánál zajló sürgősségi munkálatok az illetékesek szerint.

Csőbe húzták a parajdi sóbányát elárasztó Korond-patakot
2025. július 28., hétfő

Változékony időjárással érkezik az augusztus

Románia régióinak nagy részén ingadozó lesz a hőmérséklet a következő két hétben, és esőzésekre is számítani lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) július 28. és augusztus 10. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Változékony időjárással érkezik az augusztus
2025. július 28., hétfő

Közel húszezer lejnyi bírságot eredményezett a tiltás ellenére megtartott nagyváradi Pride-felvonulás

Összesen 19 800 lej értékű bírságot „Osztott szét” a csendőrség a Nagyváradon szombaton az önkormányzat tiltása ellenére megtartott Pride-felvonulás kapcsán.

Közel húszezer lejnyi bírságot eredményezett a tiltás ellenére megtartott nagyváradi Pride-felvonulás
2025. július 27., vasárnap

Kettészakad az ország: egyik felében felhőszakadások, a másikban kánikula tombol

Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztás van érvényben vasárnap estig az ország nyugati felén. Az ország keleti felében ugyanakkor harmadfokú, vörös jelzésű riasztást adtak ki kánikula miatt.

Kettészakad az ország: egyik felében felhőszakadások, a másikban kánikula tombol