2010. június 21., 08:462010. június 21., 08:46
Ilie Bolojan polgármester úgy véli, a különböző méretű és formájú, gyakran igen rossz állapotban lévő építmények rontják a városképet, ráadásul koldusokat, zsebtolvajokat és hajléktalanokat vonzanak, akik miatt a járókelők nincsenek biztonságban.
Februári ülésén a helyi tanács újfajta bódétípusokat jelölt ki – a jövőben csakis ilyenekben árulhatják termékeiket a kiskereskedők. A kioszkok előállítására hamarosan tendert írnak ki. Ha készen lesznek, a bódétulajdonosok öt-tíz évre bérbe vehetik majd őket. Azok, akik az azóta lebontott építményeket működtették, és most ugyanazon a helyen szeretnék folytatni tevékenységüket, előnyt élveznek a bérlési jog odaítélésében. Azt azonban, hogy az új modellek mikor lesznek készen, még nem lehet tudni.
A február végén elfogadott szabályzat értelmében a belváros közterein álló kioszkokban kizárólag könyvet és sajtótermékeket, illetve virágokat lehet majd árulni. Petri Csilla sajtószóvivő ezzel szemben arról tájékoztatta a Krónikát, hogy az Ezredévi Emléktér kivételt képez, mivel parknak számít, így ott kisebb terasz elhelyezésére is lehetőség lesz a bódék mellett, és továbbra is megengedett lesz az élelmiszer, kávé, tea és üdítő árusítása. A három bódé lebontása azért volt sürgős, mert a sétányon hamarosan csatornázási munkálatok kezdődnek, és épp a kioszkok alá fektetnek csöveket. Az önkormányzat egyébként a múlt héten újabb közmeghallgatást szervezett a témában, de arra tíznél is kevesebb bódétulajdonos látogatott el.
A parajdi bányaszerencsétlenség óta nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a helyi turizmusban dolgozók szerint. Nemes Árpád, a tordai sóbánya volt idegenvezetője a Krónikának elmondta, a parajdi katasztrófa új lehetőségeket nyit a tordai létesítmény előtt.
Másodízben szervezte meg az Arad Megyei Tanfelügyelőség a tantárgyversenyeken helyezéseket elérő magyar diákok közös díjkiosztó ünnepségét.
A családon belüli erőszak esetén igénybe vehető hatósági intézkedésekről nyújtott részletes tájékoztatót a rendőrség. A hatóság szerint az áldozaton múlik, hogy erőszak esetén időben igénybe veszi-e a segítséget.
Nehézségeik ellenére kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak, a 6600 eurós adományt Nagy Ferenc, a Nagydobronyi kistérség polgármestere vitte el szerdán Háromszékre.
Legkésőbb július elsején újra megnyit a parajdi sósfürdő, melytől a helyi turizmus fellendülését remélik.
Újabb elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki a nagy hőség miatt szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia területének nagy részére.
A vezető népbetegségnek számító szív-érrendszeri betegségek még mindig a legtöbb áldozatot szedik a romániai lakosság körében. Dr. Frigy Attila marosvásárhelyi kardiológus főorvossal készült videós riportunkban járjuk körül a témát.
Pontosan 291 273 lej folyt be egy hét alatt az RMDSZ által népszerűsített és támogatott adománygyűjtésekből és jótékonysági koncertekből – tájékoztatott szerdán a szövetség sajtóirodája.
Három norvég turista kedd este megrongálta a Szamos folyó jobb partján létesített, nemrég átadott új sétányon lévő játszóteret Szatmárnémetiben. A 19 és 20 éves fiatalok több kültéri elemet széttörtek, egyes darabokat a folyóba dobtak.
Pokolinak látta a lemondása óta eltelt másfél évet Novák Katalin, Magyarország korábbi köztársasági elnöke, de önkénteskedett, és az Istenbe vetett hite átsegítette a nehézségeken.