Győzelem első fokon a Guşă-szobor ellen

A Maros megyei törvényszék csütörtökön megsemmisítette azt a tanácsi határozatot, melynek értelmében a marosvásárhelyi önkormányzat Ştefan Guşának állított volna szobrot. A bírói testület ezzel helyt adott Tőkés László EP-képviselő keresetének és Hamar Alpár Benjámin forradalmár beavatkozási kérésének. Az ügyet képviselő Kincses Előd szerint a törvényszék döntése megerősíti az ügyészség korábbi álláspontját, miszerint az 1994-ben elhunyt generális – Victor Stănculescu és Mihai Chiţac tábornokok mellett – egyike volt azoknak, akik az 1989-es temesvári forradalom vérbe fojtását rendelte el, majd néhány nap múlva az otopeni-i mészárlást irányította.

Szucher Ervin

2010. június 17., 12:402010. június 17., 12:40

„A törvényszék döntése ugyanakkor összhangban van az Európai Parlamentnek azzal a határozatával, amely felszólítja a volt szocialista országokat, hogy hagyjanak fel a kommunista, elnyomó rendszer hőseinek a kultuszával” – értékelte a Krónikának a csütörtökön meghozott, megfellebbezhető ítéletet Kincses.

A Ştefan Guşă elleni ügyészségi vádirat mellett a neves marosvásárhelyi jogász bemutatta a bíráknak azt a Szovjet Kommunista Párt Központi Bizottságának 2006-ban nyilvánosságra került jegyzőkönyvét, miszerint a nagyhatalom elitje már 1986-ban eldöntötte: többé nem avatkozik a szocialista országok belügyeibe. Ştefan Guşă védelmezői ugyanis azt próbálták elhitetni a törvényszékkel és a közvéleménnyel, hogy a tábornok volt az, aki 1989 decemberében megfékezte az oroszok behatolását Romániába. A Brezsnyev-doktrínával való szakítása viszont tisztán kimondta, hogy a Szovjetuniónak esze ágában sem volt megakadályozni Ceauşescu és az általa képviselt elnyomó rendszer megbuktatását, vagy annak következtében elfoglalni az országot.

Mint ismeretes, a gyilkossággal vádolt tábornok szobrának felállítását Guşă családja kezdeményezte. A szándékot a többnyire nyugdíjas rendőr- és katonatiszteket tömörítő Cultul Eroilor szervezet, valamint Marosvásárhely önkormányzata is felkarolta.

A tavaly benyújtott határozattervezetet az RMDSZ tanácsosai is, Benedek István akkori frakcióvezető javaslatára megszavazták. A sajtó, majd a vásárhelyi magyarság nyomására a szövetség képviselői visszakoztak. A magyar orvos-politikus néhány hónappal ezelőtt még elítélően nyilatkozott a Tőkés László által benyújtott bírósági keresetről, és olyan ügyvédnek nevezte Kincses Elődöt, aki nem képes megnyerni egyetlen pert sem. Benedek akkori álláspontja szerint az ügyet politikai alkuval is el lehetett volna simítani.

Mint utólag azonban kiderült: a marosvásárhelyi önkormányzat román tagjai nem voltak hajlandóak elfogadni a határozat visszavonását. Mi több Dorin Florea polgármester, aki megígérte Tőkés Lászlónak, hogy Guşă szobra nem fog állni a Vársétányon, a tanácsosi testület segítségével Vasile Ghere személyében sztárügyvédet fogadott.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 18., szerda

Kiskorú bűnözőket fogtak el Brassóban: autót törtek fel, kábítószer volt náluk

Két kiskorút fogott el a brassói csendőrség: a fiatalok feltörtek egy elhagyott autót, a hatóságok kábítószert is találtak náluk.

Kiskorú bűnözőket fogtak el Brassóban: autót törtek fel, kábítószer volt náluk
2025. június 18., szerda

Szakértők szerint nagy valószínűséggel kipusztult a halfauna a Kis-Küküllőben

A Kis-Küküllő teljes hosszában majdnem teljes mértékben kipusztult a halfauna a Korond-patakba, majd onnan a folyóba került magas sótartalom miatt – állapította meg a sajtónak szerdán szétküldött tanulmányában egy független szakemberekből álló csoport.

Szakértők szerint nagy valószínűséggel kipusztult a halfauna a Kis-Küküllőben
2025. június 18., szerda

Nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a parajdi katasztrófa óta

A parajdi bányaszerencsétlenség óta nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a helyi turizmusban dolgozók szerint. Nemes Árpád, a tordai sóbánya volt idegenvezetője a Krónikának elmondta, a parajdi katasztrófa új lehetőségeket nyit a tordai létesítmény előtt.

Nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a parajdi katasztrófa óta
2025. június 18., szerda

Tanulni érdemes, a tudás érték – közösségként jutalmazta a tantárgyversenyek aradi magyar díjazottjait a tanfelügyelőség

Másodízben szervezte meg az Arad Megyei Tanfelügyelőség a tantárgyversenyeken helyezéseket elérő magyar diákok közös díjkiosztó ünnepségét.

Tanulni érdemes, a tudás érték – közösségként jutalmazta a tantárgyversenyek aradi magyar díjazottjait a tanfelügyelőség
2025. június 18., szerda

Hogyan kezelhető a családon belüli erőszak? – Rendőrségi tájékoztató a segítségnyújtásról

A családon belüli erőszak esetén igénybe vehető hatósági intézkedésekről nyújtott részletes tájékoztatót a rendőrség. A hatóság szerint az áldozaton múlik, hogy erőszak esetén időben igénybe veszi-e a segítséget.

Hogyan kezelhető a családon belüli erőszak? – Rendőrségi tájékoztató a segítségnyújtásról
2025. június 18., szerda

Kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak

Nehézségeik ellenére kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak, a 6600 eurós adományt Nagy Ferenc, a Nagydobronyi kistérség polgármestere vitte el szerdán Háromszékre.

Kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak
2025. június 18., szerda

A parajdi turizmus fellendülését remélik a hamarosan újranyíló sósfürdőtől

Legkésőbb július elsején újra megnyit a parajdi sósfürdő, melytől a helyi turizmus fellendülését remélik.

A parajdi turizmus fellendülését remélik a hamarosan újranyíló sósfürdőtől
2025. június 18., szerda

A Bánságban és a Partiumban is kánikula várható

Újabb elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki a nagy hőség miatt szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia területének nagy részére.

A Bánságban és a Partiumban is kánikula várható
2025. június 18., szerda

Már csaknem 300 ezer lej folyt be közösségi adakozásból a parajdiak és a háromszéki árvízkárosultak javára

Pontosan 291 273 lej folyt be egy hét alatt az RMDSZ által népszerűsített és támogatott adománygyűjtésekből és jótékonysági koncertekből – tájékoztatott szerdán a szövetség sajtóirodája.

Már csaknem 300 ezer lej folyt be közösségi adakozásból a parajdiak és a háromszéki árvízkárosultak javára
2025. június 18., szerda

Nesze neked turistacsalogatás: norvég suhancok rongáltak

Három norvég turista kedd este megrongálta a Szamos folyó jobb partján létesített, nemrég átadott új sétányon lévő játszóteret Szatmárnémetiben. A 19 és 20 éves fiatalok több kültéri elemet széttörtek, egyes darabokat a folyóba dobtak.

Nesze neked turistacsalogatás: norvég suhancok rongáltak