2007. június 11., 00:002007. június 11., 00:00
Mild Zoltán főfelügyelő a találkozón elmondta, megítélésük szerint harminc sepsiszentgyörgyi tömbház nem biztonságos földrengés esetén.
A műszaki felmérés, amely alapján a szakemberek veszélyeztetettségi szempontból osztályozhatnák az épületeket, még nem készült el. A szakértők azt állítják, hogy az 1977-es földrengés előtt, illetve a közvetlen utána épült toronyházak a legkevésbé biztonságosak, mert akkoriban nem követelték meg a biztonsági előírások betartását. A tanácskozás résztvevői megállapították, a Domb utcában a négy lépcsőházas tömbház, a Múzsák sétányon az úgynevezett „mamutblokk” négy lépcsőháza, valamint a Vasile Goldiº utcai 12-es, 21-es és 24-es tömbház egy-egy lépcsőháza annyira rossz állapotban van, hogy azonnal el kell kezdeni a megerősítésüket. A tervek szerint idén elkészítik a műszaki felmérést, valamint a felújítási terveket, hogy jövőre hozzáláthassanak az állagjavítási munkálatokhoz. Becslések szerint egy tömbház állagfelmérése 40 ezer lejbe kerül. Ezt és a tervek elkészítését a kormány fedezi, de a munkálatok költségének harmadát a lakástulajdonosoknak kell kifizetniük. A találkozón jelen levő lakók elmondták, nem örülnek a kiadásoknak, de szükség van a felújításokra.
Kovács Zsolt
A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.
Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.
Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.
Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.
Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.
Huszonnégy órára őrizetbe vették vasárnap reggel az egyik temesvári szavazókör elnökét, a gyanú szerint kiskorút környékezett meg szexuális együttlét céljával – közölte a Temes megyei rendőrség.
Sorsfordító, történelemfordító időket élünk Romániában, Szatmárban, a Partiumban és Erdélyben, de a Vatikánban, a Szentszéknél is – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Csanáloson.
Mi magyarok együvé tartozunk, itt Európa szívében, a Kárpát-medencében – jelentette ki Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter szombaton a partiumi Székelyhídon a határon átívelő, Álmosdra vezető zarándoklat kiindulópontjánál.
,,Mozgalmas” majálisuk volt a Fehér megyei rendőröknek: több részeg sofőrt is vérmintavételre szállítottak kórházba, és volt, aki kocsilopás közben bukott le.
Hosszúra nyúlt felújítási munkálatok után megnyitja kapuit a látogatók előtt a szászkézdi parasztvár. A történelmi Királyföld szélén található településen május 3-ától várják a látogatókat. A hétvégén tartják továbbá a településen a hagyományoss&a