Veszélybe kerül a mezei pacsirta

•  Fotó: David Iliff/Wikimedia

Fotó: David Iliff/Wikimedia

Tiltakoznak a madárvédelmi egyesületek a vadászati törvény módosítása ellen, mely lehetővé teszi a tömegesen vonuló madarak kilövését.

Simon Virág

2015. május 06., 12:512015. május 06., 12:51

Nem hivatalos adatok szerint Romániában évente több ezer pacsirtát lőnek ki az orvvadászok, az énekesmadarakat olaszországi vendéglőknek adják el, ahol ínyencségnek számít. A képviselőház már elfogadta a törvény módosítását, a környezetvédők petíciót indítottak Állítsuk meg a mészárlást. Mentsük meg a pacsirtát elnevezéssel.

Papp Tamás, a Milvus Madártani és Természetvédelmi Egyesület elnöke lapunknak elmondta, hogy a törvénynek több olyan előírása is van, amely veszélyezteti a madárállományokat. 18 madárfaj esetében meghosszabbítaná a vadászidényt, így lehetővé tenné, hogy a tavaszi vonulás idején is kilőjék a madarakat. Rámutatott, az uniós madárvédelmi irányelv kimondja, hogy az érzékeny időszakban nem szabad a madarakra vadászni, azonban ennek ellenére elfogadták a jogszabályt.

A módosítások megkönnyítenék a külföldi, főként olasz vadászok romániai garázdálkodását, hívta fel a figyelmet. A Milvus-csoport a vonuló fajok kilövési kvótáit is megkérdőjelezi, szerintük nehéz tudományosan alátámasztani ezek állománynagyságát.

„Az új vadászati törvénytől elvártuk volna, hogy felelős gondolkodással, hosszú távra biztosítsa a vadászható fajok állományát, de sajnos inkább bizonyos érdekcsoportok rövid távon nagyobb profitot hozó elképzeléseit képviseli. Nincs valós elkötelezettség az ország természeti értékei iránt, így bizonyos fajok el is tűnhetnek Románia faunájából” – hangsúlyozta Papp.

Hozzátette, az Európai Unióban csak hat országban engedélyezett a mezei pacsirta vadászata, hazánkban nincs hagyománya, kifejezetten külföldi, főleg olasz vadászok gyakorolják. Mértékét jól szemlélteti, hogy 2011-ben a magyarországi vámosok 11 ezer lelőtt énekesmadarat tartalmazó orvvadászszállítmányra bukkantak. 2013-ban Ialomiţa megyében egy olaszországi vadásznál 5400 pacsirtát találtak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 16., hétfő

Csökken a Korond-patak sótartalma, de Dicsőszentmártonban ismét leáll a vízmű

Csökken a Korond-patak sótartalma – közölte Luci Ervin román vízügyi igazgató. Ez annak köszönhető, hogy kiszivattyúzzák a vizet a parajdi sóbánya omladozó régi részlege fölött, és csak a veszélyeztetett terület alatt engedik vissza a mederbe.

Csökken a Korond-patak sótartalma, de Dicsőszentmártonban ismét leáll a vízmű
2025. június 16., hétfő

Gondolkodást igényeltek, nem bemagolt válaszokat – pedagógus értékelte a magyar érettségi tételeket

A 2025-ös romániai magyar nyelv és irodalom érettségi vizsga tételsora jól strukturált, követelmény-alapú volt, ugyanakkor méltó kihívás elé állította azokat a diákokat, akik valóban elmélyültek az irodalomban.

Gondolkodást igényeltek, nem bemagolt válaszokat – pedagógus értékelte a magyar érettségi tételeket
2025. június 16., hétfő

Harminc éve nyílt meg a Tornya–Battonya határátkelőhely

Kerékpártúrával egybekötött ünnepség keretében emlékeztek meg a pécskai és battonyai önkormányzatok, illetve a román és magyar határvédelmi szervek arról, hogy harminc éve nyitották meg a Tornya–Battonya határátkelőhelyet.

Harminc éve nyílt meg a Tornya–Battonya határátkelőhely
2025. június 16., hétfő

Sok részeg sofőr bukott le Bihar megyében

Megyeszerte szondáztattak a rendőrök Bihar megyében: akadt olyan sofőr, akit súlyosan részeg állapotban kellett a kocsiból kiszállítani, mások reggeli pálinkázás után ültek volánhoz.

Sok részeg sofőr bukott le Bihar megyében
2025. június 16., hétfő

Itatásra és öntözésre sem ajánlják a megnövekedett sótartalmú Maros vizét a folyó Arad megyei szakaszán

Megemelkedett a Maros sótartalma a folyó Arad megyei szakaszán, ezért a helyi vízügyi igazgatóság figyelmeztette a mezőgazdaságban dolgozókat, hogy sem itatásra, sem öntözésre nem javallott a vize.

Itatásra és öntözésre sem ajánlják a megnövekedett sótartalmú Maros vizét a folyó Arad megyei szakaszán
2025. június 16., hétfő

Forró napokkal indul a hét, de hamarosan picit enyhül a hőség

Továbbra is meleg lesz az idő az ország legnagyobb részén a következő időszakban, csapadékra inkább június 18-a körül és 25-e után lehet számítani – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Forró napokkal indul a hét, de hamarosan picit enyhül a hőség
2025. június 16., hétfő

Nagy műszaki kihívások elé állítja a kivitelezőt a Gyergyószékről induló autópálya-szakasz

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) hétfőn kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Gyergyóditró és Grințieș közötti (2A jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására adta hírül az Agerpres hírügynökség.

Nagy műszaki kihívások elé állítja a kivitelezőt a Gyergyószékről induló autópálya-szakasz
2025. június 16., hétfő

A hétvégén is bőven akadt dolguk a hegyimentőknek

Az elmúlt 24 órában 17 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 18 személynek nyújtottak segítséget – számolt be hétfőn a Facebook-oldalán a Salvamont.

A hétvégén is bőven akadt dolguk a hegyimentőknek
2025. június 16., hétfő

A csendőröknek kellett elkergetniük a ház udvarán fára felmászott medvét az egyik erdélyi településen

A csendőröknek kellett elkergetniük vasárnap este egy medvebocsot, amely egy ház udvarán álló fára mászott fel a Fehér megyei Felsővidrához tartozó Mărtești faluban.

A csendőröknek kellett elkergetniük a ház udvarán fára felmászott medvét az egyik erdélyi településen
2025. június 16., hétfő

Újraindult a vízszolgáltatás Dicsőszentmártonban, sótalanító berendezést vásárolnak

Bár újraindult a dicsőszentmártoni vízmű, az általa szolgáltatott víz nem iható. Az országos vészhelyzeti bizottsághoz (CNSU) fordult segítségért a Maros megyei vészhelyzeti bizottság a Kis-Küküllő menti települések ívóvízellátásának biztosításához.

Újraindult a vízszolgáltatás Dicsőszentmártonban, sótalanító berendezést vásárolnak