A vasárnap estébe hajló megemlékezés közel félezer résztvevője előtt a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság (THHB) elnöke hozzátette: a 2000. szeptember 5-én megalakult THHB Kolozs, illetve Fehér megyében eddig harminc helységben azonosította a második világháborúban hősi halált halt 1541 magyar honvéd eltemetési helyét, ezek egy részét emléktáblával, kereszttel vagy kopjafával jelölte meg.
A nagyenyedi láger történetét szemtanúk visszaemlékezései alapján Rácz Levente, a Fehér megyei RMDSZ elnöke foglalta össze. Azt követően, hogy a szovjet–román túlerő áttörte a tordai frontot, 1944 októberétől tömegesen hurcolták Nagyenyedre a magyar és német hadifoglyokat. Paulini Piroska és Jakab Árpád nagyenyedi szemtanúkat idézve Rácz Levente elmondta: Enyeden az Ambrosi-Fischer-féle növény- és fatelepen, valamint a Széna téri hajdani iskolában, a mostani autóbusz-pályaudvaron őrizték a foglyokat, akiknek élelmet és gyógyszereket gyűjtöttek az enyedi magyarok. A tetvek, valamint a vérhas- és a tífuszjárvány miatt azonban naponta tucatjával haltak meg a foglyok, akiket tömegsírokban, gyászszertartás nélkül hantoltak el.
Rácz Levente elmondása szerint az életben maradt foglyokat 1945 húsvétjáig tartották Enyeden, ahonnan Tövisre, majd ismeretlen helyre szállították.
„Arra kell törekednünk, hogy mindenütt, ahol halottaink vannak, méltó síremléket állítsunk” – jelentette ki az avatón Markó Béla. Beszédében a szövetségi elnök arra emlékeztetett: ha abból indulunk ki, hogy minden föld annyit ér, ahányan meghaltak érte, akkor Erdély földje igen drága, hiszen történelme során sok nemzet sok fia adta érte életét; de a történelem arra is tanít, hogy e nemzetek és népek soha ne forduljanak többé szembe egymással. Az emlékműszentelőn jelen levő Horváth Lajos, a budapesti Hadisírgondozó Iroda elnöke kiemelte: „Az ilyen alkalmak nem arra valók, hogy megmutassuk, milyen kegyesek vagyunk, és hogy tudunk ünnepelni, hanem arra, hogy a hősöktől erőt tudjunk meríteni”.
Pataky József bejelentése szerint idén szeptemberben Tordatúron állítanak kopjafát az 1944. őszi harcokban ott elesett 52 magyar honvéd emlékére. Erre a Communitas Alapítvány háromezer lejt ad – közölte Pataky Józseffel Markó Béla. A tordatúri református egyházközség gondnoka, Nagy Károly a Krónikának elmondta: a honvédek emlékére saját költségén készíttetett Székelyföldön hatszáz lejért kopjafát, amelyet már Tordatúrra szállítottak.
A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.
Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.
Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.
Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.
Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.
Huszonnégy órára őrizetbe vették vasárnap reggel az egyik temesvári szavazókör elnökét, a gyanú szerint kiskorút környékezett meg szexuális együttlét céljával – közölte a Temes megyei rendőrség.
Sorsfordító, történelemfordító időket élünk Romániában, Szatmárban, a Partiumban és Erdélyben, de a Vatikánban, a Szentszéknél is – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Csanáloson.
Mi magyarok együvé tartozunk, itt Európa szívében, a Kárpát-medencében – jelentette ki Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter szombaton a partiumi Székelyhídon a határon átívelő, Álmosdra vezető zarándoklat kiindulópontjánál.
,,Mozgalmas” majálisuk volt a Fehér megyei rendőröknek: több részeg sofőrt is vérmintavételre szállítottak kórházba, és volt, aki kocsilopás közben bukott le.
Hosszúra nyúlt felújítási munkálatok után megnyitja kapuit a látogatók előtt a szászkézdi parasztvár. A történelmi Királyföld szélén található településen május 3-ától várják a látogatókat. A hétvégén tartják továbbá a településen a hagyományoss&a