2012. február 02., 08:162012. február 02., 08:16
„Mi, a marosvásárhelyi magyar történelmi egyházak papjai és lelkipásztorai örömmel vesszük tudomásul, hogy tavaly megfogalmazott felhívásunk meghallgatásra talált: két Maros megyei magyar politikai szervezet megegyezett a polgármesterjelölt személyében. Hisszük, hogy a dr. Vass Levente körüli politikai egyetértés jó visszhangra talál a megyeszékhely lakosságának körében, és általa a szélesebb körű társadalmi összefogás egész Marosvásárhelynek élhetőbb jövőt biztosít” – áll a dokumentumban.
Az aláírók az EMNT és az RMDSZ közös jelöltjének bizonyított keresztény erkölcsére, szakmaiságára, alázatára hivatkozva kérik fel híveiket Vass támogatására. A lelkipásztorok ugyanakkor a politikai pártokhoz fordulva ama elvárásuknak adnak hangot, miszerint az összefogást a városi tanácsosi listák összeállítására is ki kell terjeszteni.
A római katolikus, református, unitárius és magyar evangélikus egyházi képviselők állásfoglalása azok után született, miután a hét elején az EMNT és az EMNP vezetősége leszögezte, hogy Marosvásárhelyen aláírt koalíciós szerződést vár az RMDSZ-től, az MPP előválasztásokat sürget, míg az RMDSZ vásárhelyi elnöke szerint egyikre sincs szükség. Közben az MPP szintén nyílt levélben jelezte, hogy a továbbiakban is kitart régi ötlete mellett, miszerint Bölöni László egykori labdarúgót kellene indítani a polgármesteri szék visszaszerzéséért.
Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.
Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.
Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).
Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.