Városnapi uniós “ajándék” Borszéknek

"Hatalmas ajándékkal" rajtol a Borszéki Napok tizennyolcadik kiadása Mik József polgármester szavai szerint, aki csütörtökön aláírta Gyulafehérváron azt a támogatási szerződést, amely megoldja Borszék fürdőtelep útjainak, járdáinak, és vízlevezető árkainak teljes felújítását, mindössze két százalékos önrésszel.

2013. augusztus 01., 19:172013. augusztus 01., 19:17

2013. augusztus 01., 19:182013. augusztus 01., 19:18

\"Nagy az öröm, nagy ünnep van Borszéken, hiszen ezáltal megvalósul a teljes infrastruktúra korszerűsítése, már csak a kezelőközpont építése és a villák felújítása marad hátra\" – tájékoztatott Mik József polgármester. Elmondta, csütörtökön írták alá a gyulafehérvári Központi Régiófejlesztési Ügynökség székhelyén a Borszék fürdőváros utcáinak felújítása című finanszírozási szerződést közel 11  és fél millió lej értékben, amelynek keretében majdnem hat kilométer utcát újítanak fel.

A Kárpátok út kultúrháztól sípályáig terjedő szakasza, a Körsétány, a Stadion utca, a Tavasz utca, a Jókai Mór utca, a Forrás utca, az Összekötő utca és a Szarvas utca is része a beruházásnak. \"A hat kilométer Borszék város utcáinak felét jelenti: úthálózat, járdák, sáncok, vízlefolyó rendszer kivitelezését\" – mondta az elöljáró. Rámutatott, a beruházás elsősorban a fürdőtelepen lévő, fele-fele arányban aszfaltos és kockakővel burkolt utcákat érinti.

A polgármester hozzátette, az ütemterv szerint még ki kell írni a közbeszerzési eljárást, így számítások szerint jövő tavasszal fognak hozzá a munkálatokhoz, amelyeket 2014 végére kell befejezniük. A városvezetés több pályázatot is benyújtott a fejlesztési ügynökséghez, a polgármester szerint szeptember 16-áig kell elkészíteniük a kivitelezési terveket. \"A Borszéki Napokra a legnagyobb ajándékot kaptuk, van okunk ünnepelni: a víz- és szennyvízvezetékek cseréje megtörtént, most az infrastruktúra is tökéletesen elkészülhet – ez az első eleme a stabil fellendülésünknek. Marad a kezelőközpont felépítése és a villák korszerűsítése\" – fogalmazott Mik József. A Hargita megyei üdülőtelepen a hétvégén tartják a városnapokat.

Gergely Imre

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát

A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát
2025. május 06., kedd

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést

Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést
2025. május 05., hétfő

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el

Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el
2025. május 05., hétfő

Jó, ha mindig van nálunk esernyő: záporok kísérik a hol hűvösebb, hol melegebb időjárást

Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Jó, ha mindig van nálunk esernyő: záporok kísérik a hol hűvösebb, hol melegebb időjárást
2025. május 05., hétfő

EMSZ: az ország polgárai egyértelmű üzenetet küldtek, elég volt a múlt embereiből

A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.

EMSZ: az ország polgárai egyértelmű üzenetet küldtek, elég volt a múlt embereiből
2025. május 05., hétfő

Elsöprő győzelmet arattak a nemek a koronkai lakóparképítésről kiírt népszavazáson

A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.

Elsöprő győzelmet arattak a nemek a koronkai lakóparképítésről kiírt népszavazáson
2025. május 05., hétfő

A magyarok által is támogatott polgármestere lett Zilahnak

Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.

A magyarok által is támogatott polgármestere lett Zilahnak
2025. május 05., hétfő

Helyben minden a régi: tarolt a liberális jelölt a Bihar megyei időközi választáson

Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.

Helyben minden a régi: tarolt a liberális jelölt a Bihar megyei időközi választáson
2025. május 05., hétfő

Viharosra fordul az időjárás az ország nagy részén

Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.

Viharosra fordul az időjárás az ország nagy részén
2025. május 04., vasárnap

Megsérült turistákat kellett ellátniuk a hegyimentőknek a Székelykőn

Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.

Megsérült turistákat kellett ellátniuk a hegyimentőknek a Székelykőn