„Nem történt itt semmi, tessék szépen oszolni”
Fotó: MTI/Veres Nándor
Megfellebbezte az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) az ügyészség határozatát, miszerint a vádhatóság nem indít bűnvádi eljárást az úzvölgyi katonatemetőben tavaly nyáron történt rendbontások miatt.
2020. március 19., 22:502020. március 19., 22:50
2020. március 19., 22:532020. március 19., 22:53
A román ügyészség bűncselekmény hiányára hivatkozva lezárta a nyomozást az úzvölgyi katonatemetőnél tavaly júniusban történt magyarellenes cselekmények tárgyában. Mint ismeretes, tavaly nyáron feldühödött, folyamatosan a magyarokat becsmérlő és gyalázó román „megemlékezők” – részben bukaresti futballhuligánok, akik közül többen alkoholos befolyásoltság alatt álltak – zászlórudakkal ütlegelték, kövekkel dobálták az imádkozó, a temető bejárata köré élőláncot fonó magyarokat. A temetőfoglalás nyomán az EMNP sírgyalázás, garázdaság, rongálás, testi sértés, valamint gyűlöletkeltés miatt a bírósághoz fordult.
Az alakulat sajtóirodája csütörtökön lapunkat arról tájékoztatta, hogy a néppárt megfellebbezte az ügyészségi határozatot. Csomortányi István EMNP-elnök, az Erdélyi Magyar Szövetség társelnöke előrebocsátotta: ha igazuknak nem sikerül érvényt szerezniük, a nemzetközi fórumokhoz fordulnak. A néppárt elnöke korábbi, marosvásárhelyi sajtótájékoztatón elmondta: bár a hatóságok válaszukban etnikai alapú ügyként kezelik az úzvölgyi eseményeket (végig román és magyar táborokról beszélve), mégis egyetlen magyar tanút sem hallgattak meg.
A testi sértés és garázdaság vádját azzal utasították el, hogy senki nem tett ilyen tárgyú feljelentést, valamint nem tudtak beazonosítani áldozatokat, holott számtalan videofelvétel tanúskodik az erőszakos cselekmények sorozatáról. Ugyanakkor az ügyészség azt is jelezte, hogy a gyűlöletkeltés és az uszítás tényállása nem állapítható meg az úzvölgyi eset kapcsán, a magyarság – vagy bármely más nemzeti közösség – elleni esetleges uszítás pedig egyébként sem tekinthető bűncselekménynek, legföljebb csak szabálysértésnek.
A néppárt vezetői ezt követően döntöttek úgy, hogy megfellebbezik az ügyészségi határozatot, melyre március 19-én sor is került. „Ha elutasítják keresetünket, nemzetközi színtéren szerzünk érvényt igazunknak. Nem hagyhatjuk, hogy másfél milliós közösségünket elüldözéssel és halállal fenyegessék – ahogy ez az úzvölgyi hősi katonatemetőnél történt –, majd pedig az elkövetők mindezt büntetés nélkül megússzák” – nyomatékosította Csomortányi István.
Egy az úttestről lesodródott és felborult személygépkocsihoz riasztották péntek este az Arad megyei katasztrófavédelmi felügyelőséget (ISU). Mire a kisjenői osztag a helyszínre ért, egy máramarosi hivatásos tűzoltócsapat megkezdte az áldozat mentését.
Nagy hírverés nélkül hirdette meg partiumi és Kolozs megyei gazdapályázatait a magyar állami pénzekből finanszírozott erdélyi gazdaságfejlesztési program lebonyolítására szolgáló Pro Economica Alapítvány. A részletekről Kozma Mónika ügyintézőt kérdeztük.
Sakálok jelentek meg Brassó megyében is, miután az elmúlt időszakban a Székelyföldön több ízben jelezték felbukkanásukat.
Több mint 200 kilogramm kábítószert kobozott el a rendőrség Arad megyében két Maros megyei illetőségű férfitől, akik Spanyolországból csempészték Romániába a tiltott szereket. A kábítószer-csempész bűnbanda három tagját már korábban őrizetbe vették.
Hipotermiás állapotban hoztak le egy ukrán férfit a hegyimentők a Máramarosi-havasokból péntekre virradóra. Egy másik ukrán állampolgárt még keres a Salvamont.
Magyar nyelvű tájékoztató kampányban és a vidéki fiatalok felvilágosításában vállal szerepet a HPV Koalíció tagjaként a KIFOR. A kincses városban nemrég létrejött kezdeményezés célja, hogy hívja fel a figyelmét a HPV megelőzésére, a védőoltásra.
Polipos töltött káposztával rukkolt elő egy brassói étteremlánc, mind a négy vendéglőjükben megkóstolhatják a vendégek a különlegességet.
Négy gyerek kapott szervet, egyikük szívet a július 15-én, egy tragikus baleset miatt elhunyt kosárlabdázó kisfiú halála után.
A gázkazánok beszerelése miatt csütörtökön napközben nem lesz melegvíz abban több mint 20 ezer aradi háztartásban, amelyek a távfűtési hálózaton keresztül kapják mind a fűtést, mind a melegvizet.
Iskolakezdésre beüzemelnék a sótalanító berendezéseket a Kis-Küküllő mentén, ezért gyorsított eljárással szerzik be a felszereléseket, amelyek révén ismét ihatóvá válna a folyónak a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett vize.
szóljon hozzá!