Jogi útra terelte. Bíróságon az úzvölgyi „temetőfoglalás” ügye
Fotó: Pinti Attila
Az úzvölgyi katonatemető jogi helyzetének tisztázatlansága és a román parcella és emlékmű létrehozásához szükséges hatósági jóváhagyások hiánya miatt támadta meg a közigazgatási bíróságon Bákó megye prefektusa a dormánfalvi önkormányzat úzvölgyi temetőre vonatkozó határozatait.
2019. november 05., 19:582019. november 05., 19:58
2019. november 05., 20:082019. november 05., 20:08
A prefektus hivatala kedden válaszolt az MTI egy héttel korábban feltett kérdéseire, és megerősítette a Hargita megyei önkormányzat által kiszivárogtatott információt: október 11-én megtámadta a közigazgatási bíróságon a dormánfalvi önkormányzat több határozatát. Egyfelől azt márciusban hozott 29-es határozatot, amellyel a település magánvagyonából a közvagyonába helyezte át az úzvölgyi katonatemetőt, és azt a 48-as határozatot, amellyel az előbbi formai hibáit próbálta javítani. Másfelől pedig az építési engedélyt is megtámadta, amelyet önmaga számára bocsátott ki az önkormányzat a román parcella és az emlékmű létrehozására.
Előrelépésnek számít az úzvölgyi katonatemető körül kialakult vitában, hogy Bákó megye prefektusa két keresetet indított Dormánfalva ellen a bíróságon.
Az MTI-nek adott válaszában a prefektusi hivatal azokat a főbb okokat is felsorolta, amelyek miatt a bírósághoz fordult.
A vonatkozó törvényből idézte: semmisek azok az építési engedélyek, amelyeket a törvényben felsorolt állami hatóságok engedélye nélkül bocsátottak ki.
A prefektus azt is megemlítette, hogy az építési engedély kibocsátására benyújtott dokumentációban Dormánfalva polgármesteri hivatala nem bizonyította egyértelműen a terület fölötti tényleges tulajdonjogát. Megemlítette, hogy az önkormányzat tavaly december 17-én bocsátotta ki az építési engedélyt a temető átalakítására, de csak több mint három hónappal később hozott határozatot a terület közvagyonba vételéről. Ráadásul
Arról is említést tett, hogy a Hargita megyei Csíkszentmárton és a Bákó megyei Dormánfalva határának megállapítása bírósági eljárás tárgyát képezi.
Semmisek azok az építési engedélyek, amelyeket a törvényben felsorolt állami hatóságok engedélye nélkül bocsátottak ki
Az MTI-nek adott válaszokat Valentin Ivancea jegyezte, aki szeptember vége óta látja el a Bákó megyei prefektusi tisztséget.
A korábbi prefektus: Maricica Luminița Coșa mindkét ügyben ultimátumot adott Dormánfalva polgármesterének a törvényesség visszaállítására, de annak ellenére sem indította el a kilátásba helyezett közigazgatási pereket, hogy a kiszabott határidőig a polgármester nem teljesítette követeléseit.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.
A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.
A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.
Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.
Eddig csak javasolták az Arad megyei gazdáknak, hogy se itatásra, se öntözésre ne használják a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett Maros vizét, csütörtök délután azonban a megyei vészhelyzeti bizottság egyenesen megtiltotta ezt.
Nincsenek élő halak a parajdi bányakatasztrófa miatt megnövekedett sótartalmú Kis-Küküllő szennyezett szakaszán, és hódelhullást is tapasztaltak az elmúlt napokban.
szóljon hozzá!