2012. február 22., 10:152012. február 22., 10:15
A kolozsvári turizmus népszerűsítését és fejlesztését szolgáló civil szervezet alapító okiratát többek között a helyi polgármesteri hivatal, a turisztikai egyesületek szövetsége, a megyei kereskedelmi és iparkamara, a szállodatulajdonosok egyesülete, a népművészek egyesülete, illetve a Babeş–Bolyai Tudományegyetem képviselői írták alá.
László Attila alpolgármester elmondta, az egyesület célja népszerűsíteni Kolozsvárt, hogy 2020-ban megkapja az Európa kulturális fővárosa címet. Hozzátette, az egyesület létrehozásának ötlete már három éve felmerült, ugyanis szükség volt egy entitásra, amely összefogja a turizmusban érdekelt intézményeket, cégeket. Roxana Ghiran, a szállodatulajdonosok egyesületének képviseletében elmondta, elsősorban azon európai nagyvárosok polgárait akarják megcélozni, ahonnan közvetlen repülőjárat van Kolozsvárra.
A legtöbb látogató Magyarországról, Olaszországból, Spanyolországból és Németországból érkezik a kincses városba, így őket próbálják majd több napra itt tartani azzal, hogy üdülési csomagokat dolgoznak ki számukra. Ahhoz, hogy minél több turistát vonzzanak a városba, szervezett autóbuszos kirándulásokra, a múzeumok programjának, a rendezvényeknek az összehangolására, egy turistakártya bevezetésére lenne szükség.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.
A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.
A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.
Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.