Tüntettek a fogyatékkal élők – 2000 munkahely szűnhet meg egy kormányrendelet miatt

•  Fotó: Facebook

Fotó: Facebook

Ellehetetleníti a kormány döntése a fogyatékkal élők alkalmazását az érintettek és a civil szervezetek szerint. A munkaügyi minisztérium ennek ellenkezőjét állítja.

Kőrössy Andrea

2017. augusztus 22., 23:312017. augusztus 22., 23:31

Több mint kétszáz, fogyatékkal élő személy tüntetett kedden Bukarestben a munkaügyi minisztérium épülete előtt a kormány 2017/60-as számú sürgősségi rendelete ellen, amivel

szeptember elsejétől gyakorlatilag megszüntetik azt a jogi formát, amely által eddig a hátrányos helyzetűek munkaszerződéssel alkalmazásban állhattak.

Diana Chiriacescu, a szociális szolgáltatásokat nyújtó civil szervezeteket tömörítő egyesület elnöke rámutatott: az intézkedés nyomán mintegy 2000, fogyatékkal élő személy fogja elveszíteni a munkáját.

„A speciális jogi formának éppen az volt a lényege, hogy lehetőséget biztosított a fogyatékkal élők számára, hogy a társadalom hasznos tagjainak érezhessék magukat.

Idézet
Az ilyen engedéllyel rendelkező vállalkozások többségét szeptembertől bezárják, az alkalmazottak pedig kénytelenek lesznek alig néhány száz lejes állami szociális támogatásból megélni”

– idézte a Mediafax hírügynökség Diana Chiriacescut. Leszögezte: a munkaügyi minisztériumtól a rendelet visszavonását követelik.

A jogi formát egyébként bármelyik, állami vagy magánkézben lévő jogi személy, műhely igényelhette, az engedély alapján pedig az alkalmazottaknak legalább harmada fogyatékkal élő személy kellett hogy legyen. Az egyesület elnöke azt is elmondta: a munkaügyi tárca azzal indokolja a rendelet szükségességét, hogy az ágazatban egyre gyakoribbak a visszaélések, Diana Chiriacescu szerint viszont soha nem végeztek semmilyen ellenőrzést, holott az általa vezetett szervezet többször is erre kérte a szaktárca illetékeseit.

„Ehelyett inkább a teljes szektor ellehetetlenítése mellett döntöttek. A helyzet súlyos, hiszen a speciális jogi formával rendelkező egységek nemcsak munkahelyet biztosítottak, hanem több tízezer személynek nyújtottak szociális szolgáltatásokat” – fejtette ki.

A munkaügyi minisztérium illetékesei ezzel szemben azt állítják: a sürgősségi rendelet épphogy a fogyatékkal élők javát szolgálja.

A szaktárca közleménye szerint a speciális jogi formával rendelkező egységek nem fognak megszűnni, hiszen a továbbiakban is szerződést köthetnek állami intézményekkel, így biztosítva munkát a fogyatékkal élő személyeknek. Rámutatnak: a törvénymódosításra azért volt szükség, mert egy átfogó ellenőrzés nyomán kiderült, hogy a korábbi előírások nem hatékonyak.

A 732 engedélyezett egységben ugyanis mindössze 1900 hátrányos helyzetű személyt alkalmaztak, ez az összes fogyatékkal élő polgár alig 0,26 százaléka. A minisztérium szerint a rendelet által nemcsak növelik a munkavállalók számát, hanem, mivel emelkedni fog a fogyatékkal élőket nem alkalmazó cégek által befizetendő illeték, az államkasszába is több pénz fog befolyni, amit az ágazat további fejlesztésére fordíthatnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
2025. július 10., csütörtök

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak

A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak
2025. július 10., csütörtök

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra

A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra
2025. július 10., csütörtök

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem

Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem
2025. július 10., csütörtök

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt

Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt
2025. július 10., csütörtök

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit

Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit
2025. július 10., csütörtök

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt

Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt
2025. július 10., csütörtök

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)

A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)
2025. július 09., szerda

Szigorítanák az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságokat

Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.

Szigorítanák az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságokat
2025. július 09., szerda

Adományokat vitt a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász

Átadta szerdán a Kovászna megyei Kökösbácsteleken az újabb, adománygyűjtő akcióból származó 16 millió forintos (mintegy 200 ezer lej) támogatását a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász.

Adományokat vitt a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász