Folytatódik az egymásra mutogatás, levegőben lóg a vásárhelyi iskolahálózat

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Tovább zajlik az intézmények közti egymásra mutogatás Marosvásárhelyen a 2017/2018-as tanévre vonatkozó iskolahálózat kapcsán. Ezúttal a tanfelügyelőség sürgeti az önkormányzatot, míg pár napja épp ennek az ellenkezőjéről beszélt a városháza illetékese.

Hajnal Csilla

2017. június 22., 22:472017. június 22., 22:47

Lejárt a nyolcadikosok országos szintű képességfelmérője, melynek eredményeit június 30-án hozzák nyilvánosságra, ezután egy hét áll a tanulók rendelkezésére, hogy eldöntsék, melyik gimnáziumban folytatják tanulmányaikat.

A gond az, hogy

Marosvásárhelynek még mindig nincs érvényes iskolahálozata, amelyből pontosan kiderülne, hogy hol indulnak ősztől kilencedik osztályok.

A korábbi években ezt már legalább egy hónappal a tudásfelmérő előtt lapozgathatták a nyolcadikosok, idén azonban teljes káosz uralkodik a téma körül.

Claudiu Maior, a polgármester tanácsosa a hét elején arról beszélt, hogy a „várhatóan csütörtökön gyűlésező” Maros megyei tanfelügyelőségtől várják az iskolahálózatra vonatkozó határozatot, amit a helyi tanácsosok is el kell hogy fogadjanak – ezzel szemben kiderült, a tanfelügyelőség még csak nem is ülésezett a témában. Mi több, a tanfelügyelőség csütörtökön sajtóközleményben hívta fel a helyi tanács figyelmét arra, hogy ne kezelje felelőtlenül az iskolahálózat kérdését.

„A tanügyi törvény alapján

Idézet
felszólítjuk Marosvásárhely helyi tanácsát, hogy iktassák be a június 29-ei tanácsülés napirendi pontjai közé Marosvásárhely iskolahálózatának megszavazását is.

Ellenkező esetben a Maros Megyei Tanfelügyelőség nem vállalja a felelősséget azért, hogy a nyolcadik osztályt végzettek nem fogják tudni megjelölni azt a középiskolát, ahol folytatni szeretnék tanulmányaikat” – áll a tanfelügyelőség lapunkhoz is eljuttatott, Ioan Macarie főtanfelügyelő által aláírt közleményben.

Ezt Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes lapcsaládunk kérdésére megerősítette, és leszögezte: a tanfelügyelőség nem döntött arról, hogy melyik iskolahálózati javaslatot fogadja el. Azt sem tudja, hány középiskolai osztály indulhat ősztől Marosvásárhelyen,

a helyi tanács döntésére várnak,

mint mondta, egyelőre minden „lóg a levegőben”.

A megyei tanfelügyelőség februárban megtiltotta a Római Katolikus Teológiai Gimnázium cikluskezdő osztályainak indítását, a polgármesteri hivatal által átküldött beiskolázási tervet egyszer sem fogadták el, formai hibákra hivatkozva. A városi tanács határozatait pedig törvényességi okokra hivatkozva a prefektúra dobta vissza. Az intézmények közötti felelősségáthárítással azonban nemcsak a katolikus iskola diákjainak, hanem a megye összes nyolcadikot végzettjének a továbbtanulását veszélyeztetik.

A 4837 nyolcadik osztályt végzett Maros megyei diák közül egyébként 901 nem vizsgázott a héten megszervezett országos képességfelmérőn, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy gimnáziumba vagy szakgimnáziumba iratkozhassanak. A vizsgáról lemaradtak egy része pótvizsgára jelentkezik, de akad köztük olyan is, aki eleve szakiskolába készül, vagy elhagyta az iskolát. A 3936 beiratkozott diák közül 1325-en a magyar, 64-en a német tagozaton végezték. Csütörtökön az anyanyelvi vizsgával véget ért a felmérő, amelyet a megye 111 vizsgaközpontjában szerveztek meg.

Biró Zsolt parlamenti képviselő egyébként a csütörtöki sajtótájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet, hogy a törvény rendelkezései ellenére

Maros megyében nem biztosított minden nyolcadikos magyar gyerek számára, hogy anyanyelvén tanuljon tovább

a következő tanévben. „A kialakult helyzetért a megyei tanfelügyelőség és az oktatási minisztérium a felelős. Meg kell nevezni a vétkeseket, akik blokkolják a közösségi igény kifejezésre juttatását” – mondta marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke.

Hozzátette, mivel mindenféle határidő már rég lejárt az iskolahálózat jóváhagyására, az érvényben levő módszertan szerint az előző években elfogadott iskolahálózat a mérvadó, ezért a törvény értelmében a tanfelügyelőségnek kell meghoznia a szükséges döntéseket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök

A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök
2025. május 09., péntek

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe

Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe
2025. május 09., péntek

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében

Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében
2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban
2025. május 09., péntek

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen

A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen
2025. május 09., péntek

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban

Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban
2025. május 09., péntek

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson

Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson
2025. május 08., csütörtök

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon

Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon
2025. május 08., csütörtök

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya

A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya
2025. május 08., csütörtök

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen

Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen