Bevonz. Magát a Károlyi-kastélyt már bő egy évtizeddel ezelőtt felújították
Fotó: Facebook/Visit Carei
Folytatódik a nagykárolyi Károlyi-kastély felújítása: Szatmár és a Partium egyik legnépszerűbb látványossága a két cselédház, a dendrológiai park és a Víztorony korszerűsítésére kap jelentős, több mint 8 millió eurós uniós támogatást. A helyi múzeumnak is otthont adó, bő egy évtizeddel ezelőtt szintén EU-pénzekből felújított műemlék közvetlen környezetének rendbe tétele idegenforgalmi célokat szolgál majd, a kulturális fejlesztéseket csillagászati és virtuálisvalóság-bemutatókkal is „megspékelik”.
2024. június 22., 19:342024. június 22., 19:34
Folytatódik a restaurálási munkálatok sikertörténete Nagykárolyban, ahol az európai uniós regionális operatív program 2007–2013-as kiírása népszerű turisztikai célponttá tette a Károlyi-kastélyt, az észak-nyugati regionális program most futó, 2021–2027-es kiadása pedig további, több mint 8 millió eurós támogatással járul hozzá a Szatmár megyei látványosság kulturális-idegenforgalmi értékének növeléséhez – tájékoztatott a napokban a finanszírozást biztosító Északnyugati Regionális Fejlesztési Ügynökség.
Az újabb felújítási szakaszban korszerűsítik a cselédházakat, a Víztornyot és a kastélyt körülvevő dendrológiai parkot. Új kiállítótereket, irodalmi-képzőművészeti szalonokat és kultkávézókat hoznak létre;
Az újabb korszerűsítési projekt révén a nagykárolyi látványosság közvetlen környezetét is felújítják
Fotó: Facebook/Visit Carei
Az Északnyugati Regionális Fejlesztési Ügynökség beszámolója szerint a kastélyt és a parkot érintő, a nagykárolyi épített örökség és turizmus integrált, fenntartható fejlesztését szolgáló beruházás második szakaszának finanszírozási szerződését az intézmény és a polgármesteri hivatal kötötte. Emlékeztetnek: a projekt még 2021 áprilisában indult, a restaurálási munkálatokat – a jelenlegi becslések szerint – 2028 márciusában fejezhetik be a 19 ezer lakost számláló, 46 százalékban magyarlakta városban.
Ebből is kitűnik, hogy a projekt – az erdélyi épített örökség számos más gyöngyszeméhez hasonlóan – nehezen halad előre, viszont így is óriási segítség a helyi műemlékek megmentéséért, a turizmus fellendítéséért vívott „harcban”. A Károlyi-kastély esetében a polgármesteri hivatal még 2020 szeptemberében jelezte, 150 000 eurós támogatást kapott az önkormányzat, hogy elkészítse a teljes műszaki dokumentációját annak a projektnek, mely a város ékességét, a Károlyi-kastélyt és a hozzá tartozó melléképületeket és a park további fejlesztését célozza.
Fotó: Visit Carei/Facebook
Igyekszünk egy nagyon szép projektet elkészíteni, amely által végre funkciót kap a Víztorony, valamint a két cselédház is. Folytatjuk a park szépítését is. Azt tervezzük, hogy az összeg egy jelentős részéből a kastély további felújítási munkálatait végezzük el, a pincétől, egészen a második emeletig. Ugyanakkor szeretnénk korszerűsíteni és bővíteni a kastélyban található múzeumot is” – nyilatkozta akkor Kovács Jenő polgármester a tervezettel kapcsolatban, amely eredetileg 10 millió eurós támogatással számolt.
Jelezte: a Károlyi-kastély a megye egyik leglátogatottabb látványosságának számít, a pandémia előtti időszakban rekordokat döntött a látogatók száma, hiszen több tízezer turista tekintette meg évente. „A mi kastélyunk egy igazi ékszerdoboz, kötelességünk, hogy megóvjuk az utókor számára is. Külön öröm számomra, hogy úgy tűnik, végre lesz pénzünk arra is, hogy a városunk másik jelképének számító épület, a Víztorony is megújuljon és a cselédházak is használatba kerüljenek. Egy ilyen átfogó beruházás még inkább városunkba csalogathatja a turistákat” – emelte ki a polgármester.
Fotó: Visit Carei/Facebook
Aki jól tudja, mennyi hasznot hoz egy ilyen uniós támogatás, hiszen magát a kastélyt nagyrészt EU-s alapok lehívása révén újították fel 2008–2012 között: a teljes körű restaurálás akkor 4,7 millió euróból valósult meg.
Amint arról beszámoltunk, a mai kastély elődjét 1482-ben Károlyi Láncz László kezdte el építeni, amikor Mátyás királytól engedélyt kaptak egy kőház építésére. 1592-ben az addigi négyszögletes épületet Károlyi Mihály erősítette meg a török elleni harcok idején. A kastélyparkot már 1754-ben említették a leírásokban, „mint szép és híres udvari kert”-et, és a leírások említik a park „teknősbékatavát” is. A kőépületet – mely a végvár szerepét is betöltötte – bástyákkal, lőrésekkel, belső udvarral, valamint külső várfalakkal, mély vizesárokkal, és külső palisztráddal látták el. 1699-ben báró Károlyi Sándor alakította át újra díszesebb formába.
Fotó: Facebook/Visit Carei
1794-ben gróf Károlyi József a régi várat lebontatta és helyébe Joseph Bitthauser tervei alapján építtetett új kastélyt, barokk stílusban. Az új kastély építése során lemondtak a védőrendszerről, és a belső tereket a lakók szükségleteihez alakították. 1894-ben gróf Károlyi István újból átalakíttatta a kastélyt Ybl Miklós tervei alapján; neogótikus-neobarokk stílusú héttornyos, árokkal körülvett lovagvárrá, melyet széles sáncárok vett körül. Az átalakítást Meining Arthur budapesti műépítő végezte.
Az átépítések történetét fekete márványtábla hirdeti az épület falán, melyet még Károlyi István építtetett be ide. A mai épület stílusa egységes eklektikus és szecessziós, értékét a 18. századi barokk elemek csak emelik. A 12 hektáros parkjában több növényritkaság található. Fái közül egy 1810-ben ültetett platán a legidősebbnek tartott, melyet még gróf Károlyi György ültetett el 7 éves korában. A park szélén 33 méter magas, 1888-ban épült romantikus stílusú Víztorony áll, melynek helyén egykor híres sörház volt.
Idén megnyitnák a látogatók előtt Nagykároly legreprezentatívabb látványossága, a helyi múzeumnak is otthont adó Károlyi-kastély bástyáját – mondta el a Krónikának Hágó Attila Nándor, a közgyűjtemény igazgatója. Tavaly több mint 34 ezren látogatták meg az impozáns épületegyüttest.
Villámárvíz miatt riasztották a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Krassó-Szörény megyei katasztrófavédelmi felügyelőséget (ISU).
Nagyszeben történelmi belvárosa a két központi tér túlzsúfoltságától és elüzletiesedésétől, azaz lokális „túlturizmustól”, a megőrzés és a modernizáció közötti egyensúlytalanságtól, valamint a fenntartható mobilitási megoldások hiányától szenved.
Piotr Serafin költségvetésért és csalás elleni küzdelemért felelős európai uniós biztoshoz fordult a nagyváradi Pride megszervezésének akadályoztatása miatt a helyi ARK Egyesület.
Ferenc pápáról személyes hangvételű írásban emlékezett meg Urbán Erik OFM, a Szent Istvánról elnevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány főnöke, érseki helynök. Urbán Erik OFM a Romkat.ro portál kérésére összegezte gondolatait.
Újabb hatvan napra hatósági felügyelet alatt marad Barti Tihamér, a Hargita megyei közgyűlés korrupcióval gyanúsított alelnöke, miután a Hargita Megyei Törvényszék elutasította a hatósági felügyelet meghosszabbítása ellen benyújtott panaszát.
Súlyos közlekedési baleset történt péntek délután Arad megyében: egy személygépkocsi és egy kamion ütközött össze, előbbiben egy anya és két gyermek ült, mindannyian eszméletüket vesztették.
Halálos baleset történt csütörtök délután a Kovászna megyei Bodzafordulóhoz tartozó Bredét faluban: egy 42 éves motorost előzés közben elsodort egy utánfutóval közlekedő haszonjármű.
Orvos- és egészségtudományi képzéssel bővül a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) kínálata. Az orvos- és egészségtudományi kar megalapítását az április 24-én elfogadott kormányhatározat hagyta jóvá.
Záporokra és viharokra figyelmeztet pénteki időjárás-előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia területének mintegy háromnegyedére.
Ferenc pápa lelki üdvéért mutattak be szentmisét csütörtök este a gyulafehérvári római katolikus székesegyházban – közölte a Gyulafehérvári Érsekség.
szóljon hozzá!