Fotó: Krónika
2007. november 02., 00:002007. november 02., 00:00
Egyelõre csak a felét tártuk fel, de szeretnénk teljesen láthatóvá tenni. A turisztikai szempontból is látványos lelet idõ és pénz függvényében lesz látható\" – nyilatkozta a Krónikának Mihálka Nándor nagyváradi régész. A kolozsvári régészeti intézet kutatója szerint a kápolna építésének idõpontja a 12. század vége, 13. század elejére tehetõ. Az épület erõs szerkezete és a közepén látható tartóoszlop arra engedi következtetni a kutatókat, hogy emeletes épületrõl van szó. „Úgy tûnik, megtaláltuk azt a toronykápolnát, amelyben hajdanán a városalapító Szent László ereklyéit õrizték\" – nyilatkozta a Mediafax hírügynökségnek Adrian Andrei Rusu kolozsvári kutató.
Az egy hónapja tartó ásatások folyamán ugyanakkor a vár déli oldalán megtalálták a második kõfalat is, ami hitelesítené az 1598-ból származó metszeteket, amelyen a várat két kõfallal körülvéve ábrázolják. Nemrég találták meg az eredeti palotabástyafalakat is, amelyek a 19. század végi újjáépítések során tûntek el. A polgármesteri hivatal által támogatott közel két hónapos projekt célja megvizsgálni a vár statikai állapotát, és az alapok alá ásva felfedezni a terület korabeli domborzatát.
A nagyváradi Körösvidéki Múzeum igazgatója, Aurel Chiriac szerint a felfedezés egyben bizonyítja Nagyvárad fontos középkori szerepét. Szent László a 11. században alapított itt monostort, amelyet késõbb püspöki rangra emelt, majd földi maradványait az itt épült, de késõbb teljesen megsemmisült székesegyházban helyezték el.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.
A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.
Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.
Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.
Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.
Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.
Huszonnégy órára őrizetbe vették vasárnap reggel az egyik temesvári szavazókör elnökét, a gyanú szerint kiskorút környékezett meg szexuális együttlét céljával – közölte a Temes megyei rendőrség.
Sorsfordító, történelemfordító időket élünk Romániában, Szatmárban, a Partiumban és Erdélyben, de a Vatikánban, a Szentszéknél is – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Csanáloson.