Több millió euró infrastruktúrára

Szilágy megye - Még az ősszel pénzt kaphat a megyei utak rehabilitációjára a Szilágy megyei önkormányzat a Fejlesztési, Középítkezési és Lakásügyi Minisztérium által meghirdetett, a Regionális Operatív Program keretében kiírt pályázat révén. Csóka Tibor, a megyei tanács alelnöke lapunknak elmondta: a Varsolc–Kraszna–Csucsa közti útszakasz újraaszfaltozásának költsége 17 millió euró, a Zilahot Nagybányával összekötő út Szilágy megyei szakaszának korszerűsítése pedig 25 millió euróba kerül.

Gazda Árpád

2007. október 05., 00:002007. október 05., 00:00

„Mindkét pályázatunkat elfogadták, és tudomásunk szerint a várakozási lista első helyén állunk” – közölte az alelnök.
A Környezetvédelmi és Fenntartható Fejlődési Minisztérium által kiírt, vízhálózat, csatornarendszer, szennyvíztisztító berendezések kialakítását, illetve a meglévők rehabilitálását célzó pályázati kiírás keretében a megyei önkormányzat Kolozs Megye Tanácsával közösen nyújtott be regionális projektet. A Szamos–Tisza vízgyűjtő terület térségében fekvő hét település szennyvízkezelése elnevezésű projekt értéke 132 millió euró, amelyből 62 millió eurót a Szilágy megyei Zilah, Szilágysomlyó, Szilágycseh és Zsibó szennyvízhálózatának feljavítására és bővítésére fordítanának, ugyanakkor három víztisztító állomást és egy ülepítőberendezést is korszerűsítenének. „Kolozs megyében Dés, Szamosújvár és Bánffyhunyad szennyvízhálózatát korszerűsítenék” – nyilatkozta Tiberiu Marc, a Szilágy Megyei Tanács elnöke.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Megsérült turistákat kellett ellátniuk a hegyimentőknek a Székelykőn

Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.

Megsérült turistákat kellett ellátniuk a hegyimentőknek a Székelykőn
2025. május 04., vasárnap

Őrizetbe vették az egyik temesvári szavazókör elnökét

Huszonnégy órára őrizetbe vették vasárnap reggel az egyik temesvári szavazókör elnökét, a gyanú szerint kiskorút környékezett meg szexuális együttlét céljával – közölte a Temes megyei rendőrség.

Őrizetbe vették az egyik temesvári szavazókör elnökét
2025. május 03., szombat

Soltész a Partiumban: sorsfordító, történelemfordító időket élünk

Sorsfordító, történelemfordító időket élünk Romániában, Szatmárban, a Partiumban és Erdélyben, de a Vatikánban, a Szentszéknél is – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Csanáloson.

Soltész a Partiumban: sorsfordító, történelemfordító időket élünk
2025. május 03., szombat

Roma fiatalokat támogat a diszkrimináció elleni küzdelemben a RomaRise projekt

Egy, a romákkal szembeni diszkrimináció csökkentését célzó projekthez csatlakozhatnak ingyenesen fiatalok, akik online és jelenléti képzéseken, nemzetközi csereprogramon vehetnek részt. A RomaRise elnevezésű projektről Erőss Réka szervező beszélt.

Roma fiatalokat támogat a diszkrimináció elleni küzdelemben a RomaRise projekt
2025. május 03., szombat

Hankó Balázs Székelyhídon: mi magyarok együvé tartozunk

Mi magyarok együvé tartozunk, itt Európa szívében, a Kárpát-medencében – jelentette ki Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter szombaton a partiumi Székelyhídon a határon átívelő, Álmosdra vezető zarándoklat kiindulópontjánál.

Hankó Balázs Székelyhídon: mi magyarok együvé tartozunk
2025. május 02., péntek

Felekezetiségen felülemelkedve: Ferenc pápa lénye és öröksége erdélyi református szemmel

„A felekezetiség béklyójából kilépve csak azt tartottam szem előtt, hogy keresztyén emberként találkozzunk egy másik keresztyén emberrel” – idézte fel lapunknak Ferenc pápával való találkozását Balázs Attila tordaszentlászlói református lelkész.

Felekezetiségen felülemelkedve: Ferenc pápa lénye és öröksége erdélyi református szemmel
2025. május 02., péntek

Részegen balesetező nő, autótolvaj fiatalember, a rendőrök elől menekülő drogos sofőr bukott le majáliskor Fehér megyében

,,Mozgalmas” majálisuk volt a Fehér megyei rendőröknek: több részeg sofőrt is vérmintavételre szállítottak kórházba, és volt, aki kocsilopás közben bukott le.

Részegen balesetező nő, autótolvaj fiatalember, a rendőrök elől menekülő drogos sofőr bukott le majáliskor Fehér megyében
2025. május 02., péntek

Rebarbaraünnepség keretében megnyitja kapuit a látogatók előtt a szászkézdi parasztvár

Hosszúra nyúlt felújítási munkálatok után megnyitja kapuit a látogatók előtt a szászkézdi parasztvár. A történelmi Királyföld szélén található településen május 3-ától várják a látogatókat. A hétvégén tartják továbbá a településen a hagyományoss&a

Rebarbaraünnepség keretében megnyitja kapuit a látogatók előtt a szászkézdi parasztvár
2025. május 02., péntek

Több száz sofőrrel végeztettek alkoholtesztet majáliskor Maros megyében

Május elsejei razziát tartottak Maros megyében a közlekedésrendészet munkatársai. Elsősorban azokra a sofőrökre vadásztak, akik a majális leple alatt szeszes italt fogyasztottak, és úgy ültek volánhoz.

Több száz sofőrrel végeztettek alkoholtesztet majáliskor Maros megyében
2025. május 02., péntek

Futárszolgálattal hozatott kábítószert Spanyolországból apa és fia

Rajtakaptak a rendőrök két férfit, akik Spanyolországból hozattak veszélyes és különösen veszélyes kábítószereket, hogy azokat eladjanak. A kábítószerkereskedő apa és fia akkor bukott le, amikor egy 350 ezer lej értékű szállítmányt vettek át.

Futárszolgálattal hozatott kábítószert Spanyolországból apa és fia