Drasztikusan, 19 év alatt 17 ezerrel csökkent Hargita megyében az óvodások és iskolások száma. Az aggasztó tendencia elsődleges oka a születések számának visszaesése, illetve a lakosság elöregedése.
2017. február 08., 12:522017. február 08., 12:52
Drasztikusan csökken Hargita megyében az óvodások és iskolások száma: a megyei tanfelügyelőség által közölt adatok szerint 19 év alatt 17 ezerrel, 24,3 százalékkal esett vissza a gyermekek aránya, azaz míg 1997-ben közel 70 ezren kezdték meg a tanévet, 2016-ban a közoktatásban már csak 51 ezren vettek részt.
Az aggasztó mértékű tendenciához hozzájárul a születések számának visszaesése, a megye lakosságának folyamatos elöregedése, az iskolaelhagyás, illetve a külföldön munkát vállaló családok számának növekedése. Görbe Péter főtanfelügyelő rámutatott: egy ideje már az a trend, hogy a fiatalok elvégzik az iskolát, majd az egyetemet, ezt követően karriert építenek, így sokkal később vállalnak gyermeket, mint néhány évtizeddel ezelőtt.
„A tendencia általános érvényű”
Burus Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke úgy vélekedett: ezek elszomorító adatok, a tendencia pedig az ország többi térségében is ugyanilyen mértékben jelen van. Kifejtette: emiatt Hargita megyében is egyre több összevont osztály működik, ez már nemcsak az elemi oktatásban, hanem az általános iskolai képzésben is jellemző. A jelenség pedig sajnos osztály- és tagozatmegszűnéshez, de akár iskolák bezárásához is vezethet. „Konkrét példákat is fel lehet hozni, hiszen a kisebb falvakban élő szülők a helyi tanintézet helyett inkább nagyobb iskolába íratják gyermeküket” – tette hozzá Burus Siklódi Botond.
Az RMPSZ elnöke szerint így iskoláink fennmaradása nemcsak a demográfiai mutatóktól függ, hanem „vállalás kérdése is”. A téma kapcsán arról is beszámolt, hogy a romániai magyar oktatás szintjén öt évvel ezelőtt mintegy 162 ezer gyerek számára igényelték a Szülőföldön magyarul program keretében nyújtott anyagi támogatást, legutóbb pedig már csak 152 ezren pályáztak.
Megváltozott a korcsoportok lakosságon belüli aránya
Demeter Gyöngyvér demográfiai szakértő, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai oktatója arról számolt be: a drasztikus csökkenésnek több oka van, de első helyen egyértelműen a születések számának visszaesése áll.
„A rendszerváltást követő társadalmi-gazdasági bizonytalanság, az abortusz legalizálása, az önállósodás és a családalapítás fokozódó nehézségei mind okot szolgáltatnak erre” – magyarázta a szakember. Mint rámutatott: Hargita megyében a születési arányszám az 1992-es 12 ezrelékről 2014-re 10 ezrelékre csökkent, azaz ezer lakosra csak 10 születés jutott, de ez még mindig jobb volt, mint az országos 8,8 ezrelék. A diáklétszám csökkenéséhez ugyanakkor hozzájárult az is, hogy sokan külföldre vagy éppen más megyébe költöztek.
A hivatalos statisztikai adatok szerint Csíkszereda lakossága 2015-ben 5,5 százalékkal, Hargita megye népessége 2,8 százalékkal csökkent 1997-hez képest. Demeter Gyöngyvér azt is elmondta: ezzel párhuzamosan a korcsoportok lakosságon belüli aránya is megváltozott. Az elöregedés városi és megyei szinten is kimutatható: míg 1992-ben a 0–14 éves korosztály a megye lakosságának 23,9 százalékát képezte, 2016-ra lecsökkent 15,7 százalékra, ezzel párhozamosan a 65 év felettiek aránya 11,2-ről 15,6 százalékra nőtt. Csíkszeredában még gyorsabb és nagyobb arányú volt a változás: a legfiatalabbak 26,4 százalékos aránya 2016-ra 14,2 százalékra esett vissza, míg az idős korosztály aránya 5,3-ról 14,5 százalékra nőtt.
Nekünk stratégiai partnerünk a partiumi magyarság a jövőben – jelentette ki Lázár János építési és közlekedési miniszter csütörtökön Nagyváradon.
„Az összmagyarság érdeke minél több, a nemzeti ügyért elkötelezett határon túli magyar és magyarországi képviselő mandátumszerzése” – hívják fel a figyelmet a határon túli magyar szervezetek közös, Nagyváradon kibocsátott nyilatkozatukban.
Folyamatosan figyelemmel kíséri a parajdi sóbánya állapotát a Hargita megyei és a helyi vészhelyzeti bizottság – közölte csütörtökön a prefektusi hivatal.
„Miért dolgozunk?” – ez volt a címe a felmérésnek, amelyet fiatalok körében készítettek a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) politikai, közigazgatási és kommunikációtudományi karán (FSPAC).
Szász évvel ezelőtt kerültek ki az első mérnökök a Temesvári Műszaki Egyetem padjai mögül. A jubileumi ünnepségek keretében interaktív beszélgetésen vesz részt és előadást tart a bánsági városban a világhírű Garri Kaszparov volt sakkvilágbajnok.
A június 9-i választásokon való részvételre és a keresztény értékeket felvállaló jelöltek támogatására buzdította a hívőket szerdán közzétett felhívásukban a romániai katolikus püspökök.
Az összefogást, a közösség újjászületését is szimbolizálhatja a Budapesten előkerült, majd a jogos tulajdonosának visszaszolgáltatott kolozsborsai görögkatolikus harang – jelentette ki az átadási folyamatban résztvevő Vákár István.
Illegálisan csatlakozott a vízhálózatra a Szociáldemokrata Párt (PSD) medgyesi székháza – a törvénytelenségről a helyi sajtó szerint egy ellenőrzés nyomán hétfőn rántotta le a leplet a területi vízügyi igazgatóság.
Két holttestet találtak a román határrendészek a Máramarosi-havasokban, a Pop Iván-csúcs közelében – közölte Iulia Stan, a máramarosszigeti területi határrendészet szóvivője.
Rekordösszegű bírságot kapott egy bihari férfi, aki hét kiskutyától szabadult meg a Bihar megyei Hegyközpályi településen. A férfi egy autóból dobta ki az állatokat, és azt hitte, hogy megússza. Nem így történt.
szóljon hozzá!