Tisztelgés a fejedelem iránt: idén is megrendezik a Bocskai-zarándoklatot

•  Fotó: EMNT

Fotó: EMNT

Immár 14. esztendeje rendezik meg idén a magyarországi hajdúvárosok a Bocskai István, Erdély fejedelme előtt tisztelgő Bocskai-zarándoklatot.

Krónika

2020. február 20., 17:022020. február 20., 17:02

Az akció a hajdú múlt ápolása és őrzése mellett a határok fölötti magyar nemzeti egységet is hivatott szolgálni és demonstrálni, ezúttal éppen a nemzeti összetartozás évében, a trianoni békediktátum aláírásának centenáriumán.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) tájékoztatása szerint a február 22-én és 23-án, szombaton és vasárnap zajló zarándoklat során a Hajdúnánás–Hajdúdorog–Hajdúböszörmény–Debrecen–Derecske–Kolozsvár–Gyulafehérvár–Nagyenyed–Nagyvárad–Debrecen–Hajdúnánás útvonalat követő delegáció a Bocskai életéhez és uralkodásához kapcsolódó egyes helyszíneket, emlékhelyeket keresi fel. A tervek szerint szombaton pontban délben lesz az érkezés Kolozsvárra, a Sapientia Tudományegyetem parkolójába, ahol Tonk Márton dékán fogadja a zarándokokat.

Megemlékezés és koszorúzás lesz Bocskai István szülőházánál (Mátyás király u. 4. sz.), majd felkeresik a Farkas utcai református templomot.

Gyulafehérvárra előreláthatólag 16.30 órakor érkeznek, a tisztelgés itt a fejedelem székesegyházi síremlékénél lesz. Vasárnap reggel Nagyenyedre indulnak tovább, itt fél nyolckor keresik fel az 1849. január 8-i népirtás emlékhelyét. A tervek szerint 13 órakor érkeznek a zarándokok Nagyváradra, a Partiumi Keresztény Egyetemhez, ahol Tőkés László, az EMNT elnöke köszönti őket, üdvözlőbeszédet Szólláth Tibor hajdúnánási polgármester mond, szavalattal Meleg Vilmos színművész, az RMDSZ városi szervezetének elnöke szolgál. Az egyetem belső udvarán álló emléktáblánál megejtendő koszorúzásra és emlékezésre szeretettel várják az érdeklődőket, tisztelgőket.

Kismarjai Bocskai István (1557–1606) Várad kapitánya, Bihar vármegye főispánja, a Partium ura, Erdély fejedelme, Magyarország választott és megkoronázott királya, a magyar rendi jogok és a vallásszabadság biztosítója, a hajdúk felszabadítója és letelepítője, valamint a székelyek kiváltságainak helyreállítója volt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen

A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen
2025. május 09., péntek

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban

Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban
2025. május 09., péntek

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson

Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson
2025. május 08., csütörtök

Sokkoló kisfilm világít rá újra a George Simion vezette AUR magyarellenességére

A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.

Sokkoló kisfilm világít rá újra a George Simion vezette AUR magyarellenességére
2025. május 08., csütörtök

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon

Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon
2025. május 08., csütörtök

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya

A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya
2025. május 08., csütörtök

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen

Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen
2025. május 08., csütörtök

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia
2025. május 08., csütörtök

Kelemen Hunor a Krónikának: Simion magyargyűlöletből táplálkozik, Nicușor Dan sosem volt ellenséges a magyarokkal

Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.

Kelemen Hunor a Krónikának: Simion magyargyűlöletből táplálkozik, Nicușor Dan sosem volt ellenséges a magyarokkal
2025. május 08., csütörtök

Beindult az élet a nagyváradi repülőtér cargo-termináljában

A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.

Beindult az élet a nagyváradi repülőtér cargo-termináljában