Tisztára mosták az egyenruhás „vendégelőadót” – Megúszta a Nemzeti Lovas Színház produkcióját megzavaró maksai rendőr

Tisztára mosták az egyenruhás „vendégelőadót” – Megúszta a Nemzeti Lovas Színház produkcióját megzavaró maksai rendőr

Még szerencse. Az erős fények miatt a színészek semmit sem érzékeltek az incidensből

Fotó: Nemzeti Lovas Színház

A Kovászna megyei rendőrség álláspontja szerint a Nemzeti Lovas Színház Kincsem című előadását megzavaró maksai rendőr etikailag és szakmailag sem követett el olyan vétséget, amelyért felelősségre lehet vonni.

Szucher Ervin

2019. augusztus 07., 17:092019. augusztus 07., 17:09

2019. augusztus 07., 17:112019. augusztus 07., 17:11

Miután a Kovászna megyei rendőrség egy hónappal korábban elnézést kért a maksai rendőrfőnök botrányos viselkedéséért, a hatóság utólag tisztára mosta beosztottját, aki június 29-én megzavarta a Székely Vágta rendezvénysorozat szombat esti fénypontjának számító Kincsem című produkciót.

Amint beszámoltunk róla, a maksai Óriáspince-tetőn tartott előadás vége felé a rend őre a CV 082-es számú szolgálati Daciájával behajtott a nézőteret az óriás színpadként szolgáló lóversenypályától elválasztó sávra. Mivel autója és a szervezőkkel folytatott hangos vitája alaposan megzavarta a Nemzeti Lovas Színház előadását, a közönség egy része felhördült, fütyülni és hurrogni kezdte a karhatalmit és fiatal kolléganőjét.

Amikor bő tízperces „vendégszereplés” után távozni készült, a fősátor mellett álló tömegből valaki bekiáltotta, hogy „érzéstelenek vagytok”. Ekkor a maksai rendőr megfordult, és hangosan megfenyegette a bosszús nézőt. „Vezi, că mă întorc după tine!”, azaz vigyázz, mert visszajövök érted – kiáltotta, majd beült az autójába, és gyorsan elhajtott.

korábban írtuk

Rendőrök a Kincsem „főszerepében”: kiviselték magukat a maksai egyenruhások a lovasszínházi előadás közben
Rendőrök a Kincsem „főszerepében”: kiviselték magukat a maksai egyenruhások a lovasszínházi előadás közben

Kisebb incidens tarkította a komáromi Nemzeti Lovas Színház szombat esti, a Székely Vágta keretében a maksai Óriáspince-tetőn színre vitt produkcióját.

Előadás után az egyik szervező elmondta, hogy a szolgálati kocsijával a nézőtér elé beálló maksai rendőrfőnök azt követelte tőle, hogy szakítsa félbe az előadást, és a hangosbemondóba jelentesse be, hogy egy szabálytalanul parkoló autó akadályozza a forgalmat. A szervezők nem tartották indokoltnak az előadás megszakítását, annál is inkább, mivel alig több mint tíz perc maradt hátra. A nagyszabású zenés-lovas előadást leszerződtető cég névtelenséget kérő illetékese annyit mondott lapunknak, hogy életében nem volt része hasonló „élményben”.

„Az már előfordult, hogy a település napjain elvesztődött egy gyermek, és a csendőrség arra kért, hogy koncert alatt, két zeneszám között a műsorvezető ezt mondja be. De olyat még nem láttam, hogy egy ügyetlenül parkoló személyért egy színházi produkció félbeszakítását követelje a rendőr” – fejtette ki a Krónikának a szervező. Mint hozzátette,

még tiszta szerencse, hogy az erős fények miatt a színészek nem érzékeltek semmit az incidensből.

Lapunk az előadás másnapján felhívta a Kovászna megyei rendőrséget, és magyarázatot kért a rendőr 1989 előtti időket idéző viselkedésére. Petre Anghelescu rendőrfőbiztos, miután leellenőrizte a történteket, az intézmény nevében elnézést kért az esetért, és elmondta, hogy semmi nem teszi indokolttá az efféle viselkedést. A megyei rendőrség illetékese akkor belső vizsgálatot helyezett kilátásba. Ennek eredményeként Liviu Pampu-Romanescu megyei parancsnok és a belső vizsgálatokkal foglalkozó iroda vezetője, Mihaiela Niţu átiratban közölte, hogy

a rendőrök statútumára vonatkozó, 2002/360-as számú törvény értelmében nem találták vétkesnek beosztottjukat.

A levél aláírói ugyanakkor abbéli reményüknek adtak hangot, hogy a történtek nem befolyásolják negatívan a román rendőrség megítélését.

1 hozzászólás Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 15., hétfő

Magyarországon berúgta az ajtót a hidegfront, és szerdára eléri Erdélyt

Erős széllel, jégesővel érkezett meg a hidegfront Magyarország nyugati részébe; Erdélyben keddről szerdára virradóra várható a meredek lehűlés, véget vetve a nyárias időjárásnak.

Magyarországon berúgta az ajtót a hidegfront, és szerdára eléri Erdélyt
2024. április 15., hétfő

Juh- és kecsketej helyett tehéntejből hamisított termékeket kobozott el a hatóság

Egyre nagyobb a kereslet a juh- és kecsketejből készült termékek iránt, ami hamisításra készteti a tejfeldolgozók egy részét. Az Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság átfogó ellenőrzése nyomán 17 tonna hamisított tejterméket kobozott el.

Juh- és kecsketej helyett tehéntejből hamisított termékeket kobozott el a hatóság
2024. április 15., hétfő

Megsemmisítette a bíróság a Kölcsey-szobor ügyében kirótt pénzbüntetést

Érvénytelenítette a nagyváradi bíróság azt a 10 ezer lejes bírságot, amit a Szatmár megyei művelődési igazgatóság rótt ki a nagykárolyi polgármesteri hivatalra Kölcsey Ferenc szobrának tavalyi felavatása nyomán.

Megsemmisítette a bíróság a Kölcsey-szobor ügyében kirótt pénzbüntetést
2024. április 15., hétfő

A veszekedés hevében egy 16 éves fiú rálőtt egy férfira Nagybányán

Kórházban kötött ki egy 25 éves fiatalember Nagybányán, miután egy 16 éves tinédzser egy airsoft pisztollyal rálőtt egy elfajult veszekedés hevében.

A veszekedés hevében egy 16 éves fiú rálőtt egy férfira Nagybányán
2024. április 15., hétfő

Második napja keresnek a búvárok egy vízbe esett személyt Hunyad megyében

Második napja kutatnak a Hunyad megyei Salvamont búvárai az őraljaboldogfalvi víztározóban egy eltűnt személy után, aki az információk szerint vasárnap délután belefulladt a vízbe.

Második napja keresnek a búvárok egy vízbe esett személyt Hunyad megyében
2024. április 15., hétfő

Újabb külföldi járatok indulnak a brassói repülőtérről

Június 15-től a FlyLili légitársaság járatokat indít Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtérről, összekötve Brassó megyét – Románia szívét – a legfontosabb európai városokkal – jelentette be hétfőn Adrian Veștea fejlesztési miniszter.

Újabb külföldi járatok indulnak a brassói repülőtérről
2024. április 15., hétfő

Lezuhant a szatmárnémeti kórház emeletéről, és életet vesztette egy páciens

Egy páciens meghalt a hétfőre virradó éjszaka, miután lezuhant a szatmárnémeti régi kórház emeletéről, közölte hétfőn Rodica Lohan, az intézmény szóvivője.

Lezuhant a szatmárnémeti kórház emeletéről, és életet vesztette egy páciens
2024. április 15., hétfő

Hiába telepítettem napelemeket, a hálózat nem tudja befogadni a termelt áramot

Hiába telepítettem napelemeket a telkemre, csak töredékét termelem annak az áramnak, amit termelhetnék; a hálózat ugyanis nem alkalmas az áram befogadására, és ha süt a nap, letiltja a napelemeimet – panaszolta a Krónikának egy olvasó.

Hiába telepítettem napelemeket, a hálózat nem tudja befogadni a termelt áramot
2024. április 13., szombat

Tulipános környezetben jelentette be Emil Boc, hogy nem adja Kolozsvárt Brüsszelért

Megpályázza ötödik mandátumát Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, aki közösségi oldalán posztolt élő videóban jelentette be döntését szombaton.

Tulipános környezetben jelentette be Emil Boc, hogy nem adja Kolozsvárt Brüsszelért
2024. április 13., szombat

Az RMDSZ és az EMSZ külön polgármester- és önkormányzati képviselőjelölteket indít Nagyváradon

Biró Rozália parlamenti képviselő lett az RMDSZ nagyváradi polgármesterjelöltje a júniusi romániai helyhatósági választásokon – döntött a párt küldöttgyűlése. Csomortányi István személyében az Erdélyi Magyar Szövetség is indít saját polgármesterjelöltet.

Az RMDSZ és az EMSZ külön polgármester- és önkormányzati képviselőjelölteket indít Nagyváradon