Petrás János László, a Kárpátia rockegyüttes énekese
Felháborítónak és antidemokratikusnak tartják a romániai hatóságoknak a Kárpátia frontemberével szembeni eljárását a zenekar 2014-es, Csíkszeredában rendezett pünkösdi koncertjének szervezői.
2018. január 05., 20:392018. január 05., 20:39
2018. január 05., 20:492018. január 05., 20:49
György László és Tőke Ervin (utóbbi a Minta ifjúsági szervezet elnöke) pénteken nyilatkozatot juttatott el a Krónika szerkesztőségéhez annak kapcsán, hogy a marosvásárhelyi táblabíróság jogerősen 9 ezer lej pénzbírság kifizetésére kötelezte, és három évre eltiltotta a romániai fellépésektől Petrás János Lászlót, a Kárpátia rockegyüttes énekesét. A 2017. december 27-én kimondott ítélet szerint az énekes az „emberiesség elleni bűntettekért felelős személyek kultuszát, vagy fasiszta, rasszista, idegengyűlölő eszmék terjesztését” tiltó törvénycikket sértette meg, és tettét nagy nyilvánosság előtt követte el.
A bukaresti főügyészség 2015 decemberében emelt vádat Petrás János László ellen, aki a Kárpátia rockegyüttes 2014. június 6-i csíkszeredai koncertjén mind az előadott dalok szövegével, mind pedig a közönséggel folytatott párbeszéd által felingerelte a hallgatóságot, „hozzájárult a románellenes érzelmeik gerjesztéséhez és felerősítéséhez, és a románok elleni intoleranciára és fizikai erőszakra uszított”. A szervezők azonban úgy ítélik meg, hogy a bíróság lábbal tiporja a véleménynyilvánítás szabadságát, a művészi szabadságot értelmezi és megfélemlíti ezzel a döntéssel a magyar közösséget.
A szervezők közölték, az ügyészségre többüket is beidézték az ügy kapcsán, akkor is és most is állítják: nem történt a koncerten az előadók részéről irredenta, gyűlöletkeltő eszmék terjesztése. Ugyanakkor megjegyzik, hogy nem bocsájtották a hang- és videófelvételeket a rendelkezésükre, ami szerintük újabb kérdéseket vet fel az ügyben. A koncert szervezői előrebocsátották: amint újra Erdély földjére léphet a Kárpátia zenekar teljes felállásban, újra várják Csíkszeredába.
Az ügyészség szerint a koncerten elhangzott dalok által a vádlott harcra hívta a magyarokat a Magyarországtól elcsatolt területek visszaszerzésére a Krím-félszigeten érvényesített orosz modell alapján. Ugyanakkor fegyveres harcra szólított, hevesen vitatta a trianoni békeszerződés előírásait, elnyomóknak és bocskorosoknak minősítette a románokat. A vádlottnak a Csíki Hírlap által idézett nyilatkozata szerint minden magyarnak joga van kifejteni véleményét Trianonról, a háborús dalokban pedig a magyar katonák hősiességét magasztalták.
Petrás János László úgy értékelte, hogy az elveszített területeket békés eszközökkel lehet visszaszerezni, a harcra való hivatkozás pedig metaforikus jellegű. A Te bujdosó székely című dalról az énekes azt mondta, hogy ez egy 1920-ban keletkezett népdal, nem az együttes szerzeménye, és ezzel nem a románokat akarta megsérteni, hanem az eredeti szöveget adták elő – idézte a bírósági dokumentumból a Csíki Hírlap.
Húsz év után sikerült visszaszereznie az alpolgármesteri tisztséget a pécskai RMDSZ-nek. Kocsik Imre lett a „befutó” az Arad megyei településen, aki szerint nagyobb önbizalmat és önbecsülést adhat a pécskai magyarságnak a siker.
Egy halálos áldozatot és három sérültet követelt egy szombat éjszakai spontán konfliktus, amely a történelmi Máramarosban található Jód (Ieud) településen tört ki. Az áldozat egy 23 éves helybeli férfi.
Hetvenöt éves korában elhunyt Puskás Bálint Zoltán jogász, volt alkotmánybíró, az RMDSZ korábbi szenátora, a romániai Máltai Szeretetszolgálat alapító tagja és tiszteletbeli elnöke.
Románia Kelet-Európa legszennyezettebb országai közé tartozik, a finomszemcsés részecskék okozta légszennyezés elsősorban a nagy városokban, például Kolozsváron jelent súlyos problémát.
Tömbházlakásának lépcsőházában lett rosszul, és elhunyt egy 75 éves temesvári férfi röviddel azután, hogy kibocsátották a kórházból. Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított vizsgálatot a rendőrség.
A hegyimentők és a határrendészek a péntekről szombatra virradó éjszaka két ukrán állampolgárt hoztak le a Máramarosi-havasokból – tájékoztatott Dan Benga, a Máramaros megyei hegyimentő-szolgálat (Salvamont) igazgatója.
Mintegy 9 millió euró vissza nem térítendő támogatáshoz jut az Arad megyei önkormányzat fenntartásába tartozó Arad Megyei Sürgősségi Kórház, amelynek onkológiai osztályát szerelik fel modern eszközökkel, illetve nyolc műtőjét újítják meg.
Házszentelés közben raboltak ki egy családot Nagybányán: a tolvaj kihasználta, hogy a pap megérkezése után nyitva maradt a lakás ajtaja, és egy 250 lejt tartalmazó pénztárcával, valamint iratokkal távozott a házból.
2025 második napján aggasztó méreteket öltött a hegyi balesetek száma – jelentette pénteken a Salvamont hegyimentő-szolgálat.
Több mint 30 malac elpusztult, 600 sertést pedig kimentettek abból a tűzből, amely csütörtök reggel keletkezett egy Szatmár megyei farmon – közölte a katasztrófavédelmi felügyelőség.
szóljon hozzá!