Fotó: Gödri Alpár Béla
2007. október 24., 00:002007. október 24., 00:00
A tervezett épület számára egy másik ordotox templom tõszomszédságában, az Árpád utcai park részben zöldövezettel borított területét szemelték ki. Az építkezés jóváhagyásáról, valamint a részleges városrendezési tervrõl holnapi ülésén dönt a városi tanács. Bizonytalanság uralkodik azonban a tanácsosok körében a tekintetben, hogy a politikai alku eredményeképpen kijelölt hely megfelel-e a zöldövezetekre vonatkozó jogszabályoknak. Különösképpen annak fényében, hogy a napokban kellene megjelennie a Hivatalos Közlönyben az új, szigorításokat tartalmazó 2007/59-es sürgõsségi kormányrendeletnek, amely egyrészt megtiltja a zöldövezetként nyilvántartott területek rendeltetésének megváltoztatását, továbbá elõírja azt, hogy minden lakosra 26 négyzetméternyi zöldövezetnek kell jutnia 2014-ig. Amennyiben Szatmárnémeti eleget szeretne tenni ez utóbbi elõírásnak, a városban létezõ zöldterületeket meg kellene kétszerezni.
Akad, aki a régi fõtéren építtetné
Az új ortodox templom építésének terve alaposan felborzolta a kedélyeket a városban. „Mit akarnak még, nem fejezõdött már be a hagymakupolás honfoglalás? – háborodott fel a Krónika kérdésére egy magyar nemzetiségû szatmárnémeti fiatalember. – Így is zsúfolt a város, a levegõ pedig szennyezett. Nincs még elég ortodox templom Szatmáron? Fejeznék inkább elõször azokat be, amiket elkezdtek.” A románság is eltérõen vélekedik a dologról, amint az a helyi lapokból, valamint az internetes fórumokon megjelentekbõl kitûnik. Vannak, akik ellenzik azt, hogy bárminemû épülettel elfoglalják a még létezõ köztereket, sokan akadnak viszont olyanok is, akik tûzzel-vassal akarják a templomot. Ez utóbbiak ráadásul a kijelölt hellyel sem elégedettek, õk a régi fõtéren látnák szívesen az új ortodox templomot, a római katolikus székesegyház szomszédságában lévõ park helyén, a magyar templommal egyenrangú elõkelõségû helyen.
Az ortodox egyház beadványát az új templom építésérõl tavaly fogadta el a helyi tanács. Ez azonban még csak egy elvi döntés volt, amely tartalmazta azt is, hogy egy részleges városrendezési terv elfogadása is szükséges a végsõ határozathoz. Az Árpád utcai, már létezõ ortodox templom mellett egy parkosított rész van, majd pedig egy lebetonozott terület következik, amelyek egyaránt parkosított térként szerepelnek a városrendezési tervben. Az eredeti elképzelés szerint az új templom körülbelül 60 négyzetmétert foglalt volna el a beültetett zöldövezetbõl, ami már a korábbi, 24-es törvénynek sem felelt meg. A jogszabály ugyanis elõírja, hogy a városi parkokból legtöbb 10 százalékot szabad elfoglalni a különbözõ építményekkel. A városi RMDSZ képviselõi különben félsikernek könyveli el, hogy az ortodox templomot legalább sikerült kiszorítani a régi központból. „Az ülés után felhívtak a környezetvédelmi hatóságtól, és megkérdezték, hogy: megbolondultatok, nem tudjátok, hogy ezt nem szabad? – indokolta az RMDSZ-es tanácsosok állásfoglalását Fogel László frakcióvezetõ. – A templom elhelyezésérõl politikai egyeztetések nyomán döntöttünk: ezt ajánlottuk a fõtéri park helyett. Ha törvénytelen, hát tagadják meg az engedélyezését a környezetvédelmi hatóságok.” A kérdés kényes Ilyés Gyula polgármester számára is, aki magyarként egy körülbelül 60 százalékos románságú város elöljárója. „Nem engem kell kérdezni, nem szeretném ezt a dolgot kommentálni – jelentette ki lapunknak Ilyés. – A döntést nem én hozom meg, ehhez tanácsi határozat kell. Ha az új kormányhatározat tiltja ezen a helyen az építkezést, valószínûleg leáll az engedélyeztetési folyamat.” Az RMDSZ-es vezetõk félelme az, hogy ha az egyház a régi központban, a székesegyház és a divatház közötti parkot kéri, nem tudnak jogszabályokat felhozni az építkezés megakadályozására, ugyanis az említett területet annak ellenére, hogy zöldövezettel borított, a városrendezési tervben nem „zöldövezetként” tartják nyilván, így nem vonatkozik rá a törvény tiltása. Ezen a helyen állt néhány évtizeddel korábban a polgármesteri hivatal, amit lebontottak ugyan, és a helyét bokrokkal és fákkal ültették be, ám a rendeltetését azóta sem változtatták meg hivatalosan. „Alig várták, hogy ne szavazzuk meg, hogy ezután kérhessék a fõtéri parkot” – véli Fogel László frakcióvezetõ.
Négy ortodox templom épül
A 115 ezres megyeszékhelyen az egyházi nyilvántartás szerint 58 ezer ortodox hívõ él, akik 18 parókiához tartoznak, és nyolc templomot használnak. Ezek közül – Socolan Ioan esperes tájékoztatása szerint – négy még mindig épülõfélben van, a Golescu híd lábánál levõ már körülbelül 20 éve épül. A görög katolikusoknak visszaszolgáltatott két templom hívei, megközelítõleg négyezer család, jelenleg a Vatra Româneascã szervezet székházának udvarán felhúzott fából készült barakkokban tartja a misét.
„Elvettek tõlünk egy templomot, és ugyanott akarunk egy másikat. A terveken változtattunk, közelebb lesz az épület a sugárúthoz, így nem sértjük meg vele a zöldövezetet” – válaszolta Ioan Socolan esperes a Krónika kérdésére.
A nagybányai székhelyû Regionális Mûemlékvédelmi Bizottság által jóváhagyott új terv szerint valóban nem a növényekkel borított részen feküdne a templom, viszont még a városrendezési tervben parkosított részként feltüntetett terület határain belül. „Nagyon remélem, hogy még a tanácsülés elõtt megjelenik a sürgõsségi kormányhatározat a Hivatalos Közlönyben, hogy tudjuk értelmezni azt – jelentette ki lapunknak Nits János, a városi tanács urbanisztikai bizottságának elnöke. – Amíg ez nem történik meg, a rendelet nem jogerõs, illetve amíg a pontos szövegét nem ismerjük, nem tudjuk eldönteni, hogy a tervezet sérti-e ennek elõírásait.”
A szatmárnémeti városi tanácsnak 23 tagja van, melybõl 12 RDMSZ-es, 5 szociáldemokrata, 6 pedig liberális párti, az urbanisztikai döntéshozatalhoz pedig a megjelent képviselõk szavazatainak egyszerû többsége szükséges.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.
A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.
Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.
Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.
Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.
Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.
Huszonnégy órára őrizetbe vették vasárnap reggel az egyik temesvári szavazókör elnökét, a gyanú szerint kiskorút környékezett meg szexuális együttlét céljával – közölte a Temes megyei rendőrség.
Sorsfordító, történelemfordító időket élünk Romániában, Szatmárban, a Partiumban és Erdélyben, de a Vatikánban, a Szentszéknél is – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Csanáloson.