2008. január 23., 00:002008. január 23., 00:00
Albertini 2003-ban versenyvizsgával foglalta el az állást, amelybõl most a tanév végéig kérte felfüggesztését az oktatási minisztériumtól. „Csapatmunkában képzeltem el ezt a tevékenységet, amikor öt évvel ezelõtt versenyvizsgáztam az állásra, de mivel nem tudok elveim szerint dolgozni, most abbahagyom, és viszszamegyek tanítani\" – ismertette döntésének okát Albertini, aki februártól a Bolyai Farkas Gimnáziumban fog tanítani. A Krónikának elmondta, nem akar többé vezetõ funkciót magának. „Csakis személyes okai vannak a döntésemnek, amit vagy elfogadnak a minisztériumban, vagy nem. Én döntöttem: nem folytatom.\" Arra a kérdésre, hogy tudja-e, ki lesz az utódja, Albertini csupán annyit válaszolt, hogy valakit biztos találnak a helyébe, de ez már nem tartozik az õ hatáskörébe. Elképzelhetõ, hogy amíg megtalálják a megfelelõ személyt, addig a magyar tanfelügyelõk között osztja szét a tanfelügyelõség a teendõket.
Csökken a Korond-patak sótartalma – közölte Luci Ervin román vízügyi igazgató. Ez annak köszönhető, hogy kiszivattyúzzák a vizet a parajdi sóbánya omladozó régi részlege fölött, és csak a veszélyeztetett terület alatt engedik vissza a mederbe.
A 2025-ös romániai magyar nyelv és irodalom érettségi vizsga tételsora jól strukturált, követelmény-alapú volt, ugyanakkor méltó kihívás elé állította azokat a diákokat, akik valóban elmélyültek az irodalomban.
Kerékpártúrával egybekötött ünnepség keretében emlékeztek meg a pécskai és battonyai önkormányzatok, illetve a román és magyar határvédelmi szervek arról, hogy harminc éve nyitották meg a Tornya–Battonya határátkelőhelyet.
Megyeszerte szondáztattak a rendőrök Bihar megyében: akadt olyan sofőr, akit súlyosan részeg állapotban kellett a kocsiból kiszállítani, mások reggeli pálinkázás után ültek volánhoz.
Megemelkedett a Maros sótartalma a folyó Arad megyei szakaszán, ezért a helyi vízügyi igazgatóság figyelmeztette a mezőgazdaságban dolgozókat, hogy sem itatásra, sem öntözésre nem javallott a vize.
Továbbra is meleg lesz az idő az ország legnagyobb részén a következő időszakban, csapadékra inkább június 18-a körül és 25-e után lehet számítani – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) hétfőn kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Gyergyóditró és Grințieș közötti (2A jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására adta hírül az Agerpres hírügynökség.
Az elmúlt 24 órában 17 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 18 személynek nyújtottak segítséget – számolt be hétfőn a Facebook-oldalán a Salvamont.
A csendőröknek kellett elkergetniük vasárnap este egy medvebocsot, amely egy ház udvarán álló fára mászott fel a Fehér megyei Felsővidrához tartozó Mărtești faluban.
Bár újraindult a dicsőszentmártoni vízmű, az általa szolgáltatott víz nem iható. Az országos vészhelyzeti bizottsághoz (CNSU) fordult segítségért a Maros megyei vészhelyzeti bizottság a Kis-Küküllő menti települések ívóvízellátásának biztosításához.