Égbekiáltó csonkok. A terelőút évekkel ezelőtt megépített műtárgyai (archív felvételek)
Fotó: Haáz Vince
Tíz évvel az első kapavágás után a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) kérvényezte a Marosvásárhelyen továbbra is csak várva várt körgyűrű régóta tervezett szakaszának áthelyezését egyik európai uniós támogatási programból a másikba.
2024. május 10., 17:002024. május 10., 17:00
A csaknem 12 kilométer hosszú aszfaltcsík a Segesvár felől Szászrégen irányába, azaz délkeletről észak felé tartókat „vezetné ki” a városból. A mostani fejlemény szerint az építtető már nem a nagy infrastrukturális operatív programon (angol rövidítése LIOP, román rövidítése POIM) keresztül számíthat a költségek 85 százalékának EU-s elszámolására, hanem a transzeurópai közlekedési hálózat (TEN-T) megvalósítását támogató szállításügyi program 2021-2027-es kiadásában céloz meg egy bizonyos összeget. Azt is felvállalva, hogy itt csupán a költségek legtöbb 40 százalékát állják uniós forrásokból – tájékoztatott az Economedia.ro portál.
A gazdasági lap szerint ahhoz, hogy a közlekedési minisztérium újabb versenytárgyalást tudjon kiírni a munkálatok elvégzésére, véglegesíteni kell a műszaki-gazdasági mutatókat, amelyeket kormányhatározatban kell elfogadni.
Az Economedia emlékeztet, az említett körgyűrűszakasznak már volt kivitelezője a spanyol Copisa cég révén, ám ez a projekt is „a közlekedési minisztérium és a CNAIR tehetetlenségét példázza” egy viszonylag könnyen megvalósítható, a környékbeliek számára rendkívül fontos beruházás esetében.
Nagyernye határában egy jelenleg felesleges körforgalom jelzi a leendő terelőút majdani kapcsolódási helyét
Fotó: Haáz Vince
Pedig a munkálatoknak még 2014-ben nekifogtak, ráadásul nagy csinnadratta kíséretében: maga Victor Ponta akkori miniszterelnök is részt vett az ünnepi eseményen. Azonban 2017-ben felbontották a kivitelezővel kötött szerződést. Miközben a hatóságok megpróbáltak mindent a rosszul dolgozó vállalkozásra kenni – melynek 2016-ig kellett volna elkészülnie, de 2017-re csak a munkálatok mintegy harmadát végezték el –, szakértők szerint igazuk volt a spanyoloknak is abban, hogy a CNAIR foghíjas műszaki dokumentációt bocsátott rendelkezésükre.
Emiatt a kivitelezőnek olyan munkálatokat is el kellett volna végeznie, amelyek jelentős pluszköltségeket generálnak, a román hatóságok viszont nem voltak hajlandók többet fizetni. Ennél is felháborítóbb, hogy amikor 2019-ben – kétévnyi, nehezen megmagyarázható csend után – újabb versenytárgyalást írtak ki, nem javítottak a korábbi hibákon, így nem csoda, hogy senki sem jelentkezett. Közben arra sem voltak képesek, hogy felmérjék a már elvégzett munka állapotát, így 2020-ban – nyolc évvel az első megvalósíthatósági tanulmány elkészülte után – törölték a közbeszerzési eljárást.
Annyiban maradt a terelőút-építés
Fotó: Haáz Vince
Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármester februárban még azt nyilatkozta, idén két szakaszon kezdődhet el a munka. A 6-os számúnak – mely az E60-as európai útból indul Koronka határából, és egészen a Segesvári útig tart – már akkor megvolt valamennyi jóváhagyása; emellett valamivel közelebb állt a megvalósuláshoz a 3-as számú szakasz is, mely a Bodoni utcát köti majd össze az A3-as észak-erdélyi autópályával. Az újrázni kívánó elöljáró az idei helyhatósági választások előtt fontos fejlesztési tervei között említette a hírhedt elődje, Dorin Florea által sokáig hiába ígérgetett terelőút megépítését is.
Faluvégi Ervin Zoltán eddigi főtanfelügyelő-helyettes személyében ideiglenes jelleggel magyar vezető áll Szilágy megye tanfelügyelőségének élén – számolt be pénteken a tanfelügyelőség tájékoztatása alapján a Monitorul de Sălaj megyei lap.
A dolgozatok megjelölésének elmaradása ellenére átlagosan mintegy két-három tizeddel nőttek a kolozsvári magyar diákok jegyei román nyelv és irodalomból a tavalyiakhoz képest – nyilatkozták a Krónikának kincses városi magyar tanintézetek vezetői.
A rendkívüli hőség miatt Románia 28, vörös hőségriadó alatt álló megyéjében korlátozzák nappal a 7,5 tonnánál nagyobb össztömegű járművek forgalmát az autópályákon, gyorsforgalmi utakon és országutakon.
Hat tűzoltó egység dolgozik továbbra is a szatmárnémeti kartonhulladék-tároló központnál csütörtökön keletkezett tűz eloltásán – jelentette pénteken a Szamos katasztrófavédelmi felügyelőség.
Több mint 60 katonai tűzoltót mozgósítottak csütörtökön egy szatmárnémeti kartonhulladék-tároló központban keletkezett tűzesethez, de önkéntes tűzoltóbrigádok segítségére is szükség van.
A város szülöttjének, Prielle Kornélia színésznőnek, Petőfi szerelmének avatnak emlékszobát a Máramarosszigeti Magyar Napokon. A hétvégi, három napos rendezvényről a szervezőket kérdeztük.
Új, professzionális konyhai berendezésekkel szerelték fel az aradi Csiky Gergely Főgimnázium bentlakásának konyháját, aminek köszönhetően gyorsabban, nagyobb mennyiségben és költséghatékonyabban tudják majd előállítani a napi menüket az étkezdében.
Rendőrök menekítettek ki egy, a tűző napon hagyott személygépkocsiba bezárt kutyát Resicabányán – közölte csütörtökön a Krassó-Szörény megyei rendőr-főkapitányság.
Év eleje óta 123 vadtámadást jelentettek a Hargita megyei Környezetvédelmi Ügynökségnél (APM), az estek túlnyomó többségében medve támadt a háziállatokra vagy emberekre.
Jobb pályán mottóval szervezi meg július 23. és 28. között a Magyar Ifjúsági Tanács és a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort, ismert nevén Tusványost – közölték a szervezők.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)