Stabilizálták a rónaszéki bányaomlás kráterének széleit, hogy ne keletkezzen újabb süllyedés

Rónaszék

Megerősítették a rónaszéki bányaomlás helyszínén keletkezett kráter falait

Fotó: Facebook/Zahoránszki Brigitta

Fatörzsekkel, rönkökkel és földdel stabilizálták a beomlott rónaszéki sóbánya helyén keletkezett kráter széleit, hogy megelőzzék a további talajsüllyedést. Zahoránszki Brigitta, a történelmi Máramaros parlamenti képviselője a Krónikának elmondta: a szakemberek által javasolt ideiglenes megoldás láttán a rónaszékiek érzik, hogy a hatóságok nem közömbösek a helyzetük iránt, és a környékről éjszakára kilakoltatott lakosok már nem ellenkeznek az óvintézkedés ellen.

Pataky Lehel Zsolt

2025. július 28., 18:552025. július 28., 18:55

Ideiglenes megoldásként fatörzsekkel és nagy rönkökkel támasztották meg az egykori Ferdinánd-bánya bejáratánál július 21-én, múlt hétfőn keletkezett 30 méter átmérőjű és 10-15 méter széles kráter falait szombat délután. Ezzel akarták elejét venni annak, hogy a vasárnapra jósolt esőzés nyomán tovább omoljon a rónaszéki – az 1930-as évek óta használaton kívüli – sóbánya. Az eredeti süllyedést is a nagy csapadék okozta, pontosabban jelentette az utolsó cseppet a pohárban…

„Pénteken voltak kint a szakemberek, különböző méréseket és számításokat végeztek, amelyeknek az eredményeit ma délutánra várjuk. Megpróbáltak bejutni a drónnal a tárnákba is, hogy pontosabb képet alkossanak a bányáról, de nem sikerült kiásni a járatokat, aztán rájuk esteledett.

Idézet
Az egyik szakértői javaslat úgy szólt, hogy nem szabad hozzányúlni a kráterhez, egy másik szerint pedig ideiglenesen meg kellett erősíteni a gödör falát. Végül a helyi és a megyei hatóságok ez utóbbi mellett döntöttek.

A katasztrófavédelem és a csendőrség emberei a helyiekkel közösen végezték el a munkát” – nyilatkozta a Krónikának hétfő délben a máramarosszigeti Zahoránszki Brigitta, az RMDSZ Máramaros megyei parlamenti képviselője, aki kezdettől nyomon követi a fejleményeket, és az elmúlt három napban is a helyszínen járt.

Nem veszélytelen munka •  Fotó: Facebook/Máramaros Megyei Prefektúra Galéria

Nem veszélytelen munka

Fotó: Facebook/Máramaros Megyei Prefektúra

Időközben megtalálták a 2002-es területrendezési tervet, amelyben a Ferdinánd-bánya is szerepel, ezáltal pontosan meg tudják határozni a sóbánya kiterjedését és mélységét. A történelmi Máramarosban már az ókorban is bányászták a sót, a Felsőróna (Rona de Sus) községhez tartozó Rónaszéken (Coștiui) is ez jelentette a fő megélhetést a 20. század elejéig. A Ferdinánd-bánya volt az utolsó termelőegység, ahonnan feljöttek a csillék.

Az omlás miatt első körben öt, második lépésben újabb 22 házból telepítették ki a lakókat, összesen 58 személyt,

illetve azt az utcát is lezárták, amelyben a veszélyeztetett házak találhatók.

korábban írtuk

Megkezdték a beomlott bánya feltárását, éjszaka nem tartózkodhatnak házaikban a kilakoltatott rónaszékiek
Megkezdték a beomlott bánya feltárását, éjszaka nem tartózkodhatnak házaikban a kilakoltatott rónaszékiek

Megkezdődtek a munkálatok a beomlott rónaszéki sóbányánál, a geotechnikusok és bányaszakértők megpróbálják kideríteni, mi okozhatta a problémát, és megállítható-e a további földomlás.

Ruttner Károly rónaszéki RMDSZ-elnök pénteken azt nyilatkozta a Krónikának, hogy az ingatlanokban nem keletkezett kár, csak egyik ház ajtaja záródik nehezebben az eddiginél, és Zahoránszki Brigitta is megerősítette, hogy a házak eddig még nem sérültek meg. Ellenben az aszfaltos út több helyen is megrepedt, ez látszik Florian Valeriu Sălăjeanu Máramaros megyei prefektus videójában is, amit a hivatal Facebook-oldalára töltött fel.

A repedéseket – ezt is ideiglenes megoldásként – szurokkal és betonnal töltötték ki, megelőzendő a víz beszivárgását, hogy ne mossa alá az úttestet.

Javult a közhangulat Rónaszéken

„Kezdetben a lakosok tiltakoztak az evakuálás ellen, aztán a hatóságok megértették, hogy el kell lássák az állataikat, ezért megengedték, hogy napközben ott tartózkodjanak, és csak éjszakára távozzanak. Sokan ezt sem akarták, de hát sürgősségi állapot van érvényben, és ennek alá kell vetniük magukat. Úgy érzem, hogy bár továbbra is aggódnak, már nem olyan heves az ellenkezésük.

Idézet
Azzal, hogy látták, valami végre történik a kráternél, látják, hogy törődnek velük, nem közömbös a helyzetük a hatóságok számára,

és javult a hangulat, együttműködőbbek, esténkén maguktól mennek el” – osztotta meg tapasztalatait Zahoránszki Brigitta.

Egyesek rokonoknál húzzák meg magukat éjszaka, mások a felsőrónai polgármesteri hivatal által kijelölt szállásokon találhatnak menedéket. Egy kultúrotthonban, egy ifjúsági klubban és helyi kolostorban rendeztek be tábori ágyakat.

Szálláshely azoknak a kilakoltatottaknak, akiknek nincs hol tölteniük az éjszakát •  Fotó: Facebook/Máramaros Megyei Prefektúra Galéria

Szálláshely azoknak a kilakoltatottaknak, akiknek nincs hol tölteniük az éjszakát

Fotó: Facebook/Máramaros Megyei Prefektúra

A 2021-es adatokat tükröző népszámlálás szerint Felsőróna községnek 4171 lakosa van, közülük 229-en vallották magukat magyarnak, míg majdnem ugyanennyi személynek (216-nak) nem ismert az etnikai hovatartozása (1443 ukránt, tovább 3-3 romát és németet regisztráltak, míg a többség román). Községi szinten a magyarok aránya (az ismert nemzetiségű lakossághoz képest) hivatalosan tehát 5,79 százalék, de ők a mintegy 700 lakosú Rónaszéken élnek, és 45 százalékot tesznek ki az egykor színmagyar faluban.

Krizsanovszki Enikő Erzsébet Máramaros megyei alprefektus múlt csütörtökön azt nyilatkozta a Krónikának, hogy az érintett házak tulajdonosainak egyike sem rendelkezik biztosítással, sőt az 1960-as években épült ingatlanokat építkezési engedélyek nélkül húzták fel, ami bonyolítja majd a helyzetet az esetleges kárrendezés során. Ennek ellenére a kormánymegbízott helyettese úgy vélte, ha megtörténik a baj, biztosan „találnak rá megoldást”.

Máramaros megye prefektusa is találkozott az érintettekkel, akik együttműködnek a hatóságokkal •  Fotó: Facebook/Máramaros Megyei Prefektúra Galéria

Máramaros megye prefektusa is találkozott az érintettekkel, akik együttműködnek a hatóságokkal

Fotó: Facebook/Máramaros Megyei Prefektúra

Ruttner Károly szerint egyes érintett családok azt tervezik, hogy értékeiket elköltöztetik a rokonokhoz, vagy akinek van másutt ingatlanja, oda viszi. Sokan külföldön dolgoznak, néhány ház nem lakott állandó jelleggel, vagy az otthon maradt idősebb családtagokra van bízva. „Érthető az aggodalmuk, mert egyeseknek egy léket munkája van benne” – mondta.

korábban írtuk

Sürgősségi állapot Rónaszéken a bányaomlás miatt, nem hagynák el otthonaikat a kilakoltatott személyek
Sürgősségi állapot Rónaszéken a bányaomlás miatt, nem hagynák el otthonaikat a kilakoltatott személyek

A Máramaros megyei vészhelyzeti bizottság sürgősségi állapotot vezetett be Rónaszéken, ahol a hétfői bányaomlás nyomán több mint kéttucat házból ki kellett lakoltatni az embereket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 28., hétfő

Csőbe húzták a parajdi sóbányát elárasztó Korond-patakot

Bevezették hétfőn az elárasztott parajdi sóbánya fölött kígyózó Korond-patak vizét az ebből a célból épített csőrendszerbe, és ezzel végéhez közelednek a bányánál zajló sürgősségi munkálatok az illetékesek szerint.

Csőbe húzták a parajdi sóbányát elárasztó Korond-patakot
2025. július 28., hétfő

Változékony időjárással érkezik az augusztus

Románia régióinak nagy részén ingadozó lesz a hőmérséklet a következő két hétben, és esőzésekre is számítani lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) július 28. és augusztus 10. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Változékony időjárással érkezik az augusztus
2025. július 28., hétfő

Közel húszezer lejnyi bírságot eredményezett a tiltás ellenére megtartott nagyváradi Pride-felvonulás

Összesen 19 800 lej értékű bírságot „Osztott szét” a csendőrség a Nagyváradon szombaton az önkormányzat tiltása ellenére megtartott Pride-felvonulás kapcsán.

Közel húszezer lejnyi bírságot eredményezett a tiltás ellenére megtartott nagyváradi Pride-felvonulás
2025. július 27., vasárnap

Kettészakad az ország: egyik felében felhőszakadások, a másikban kánikula tombol

Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztás van érvényben vasárnap estig az ország nyugati felén. Az ország keleti felében ugyanakkor harmadfokú, vörös jelzésű riasztást adtak ki kánikula miatt.

Kettészakad az ország: egyik felében felhőszakadások, a másikban kánikula tombol
2025. július 27., vasárnap

Vihar tombolt több erdélyi, partiumi és bánsági megyében

Az Országos Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) szerint jelentős károkat okozott a szombat délutáni és esti vihar Románia nyolc megyéjében – köztük Erdély, a Partium és a Bánság számos településén.

Vihar tombolt több erdélyi, partiumi és bánsági megyében
2025. július 26., szombat

„Székelyföld felemelése” Romániát is gazdagítaná – őshonos nemzeti közösségekről beszélgettek a Tusványoson

Ha az Európai Unió nem védi meg őshonos nemzeti közösségeket, nem különbözteti meg őket a bevándorló közösségektől, „akkor Európa saját sírját fogja megásni”,

„Székelyföld felemelése” Romániát is gazdagítaná – őshonos nemzeti közösségekről beszélgettek a Tusványoson
2025. július 26., szombat

Hankó Balázs: kiemelt célkitűzés, hogy a „magyar identitással” oktató Sapientia EMTE Románia egyik legjobb egyeteme legyen

A tudomány nemzetközi, de a tudós hazafi, így elvárható a magyar tudósoktól, hogy a nemzetközi tudomány szolgálata mellett saját nemzetük megerősítésén dolgozzanak – hangoztatta Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter szombaton Tusnádfürdőn.

Hankó Balázs: kiemelt célkitűzés, hogy a „magyar identitással” oktató Sapientia EMTE Románia egyik legjobb egyeteme legyen
2025. július 26., szombat

„Hiába futsz el, barátom, a végén visszajössz” – Orbán Viktor válaszolt a közönség kérdéseire a Tusványoson

Orbán Viktor miniszterelnök a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem hagyományos előadása után idén is maradt a színpadon, hogy válaszoljon a közönség több esetben igencsak személyes jellegű kérdéseire.

„Hiába futsz el, barátom, a végén visszajössz” – Orbán Viktor válaszolt a közönség kérdéseire a Tusványoson
2025. július 26., szombat

Tőkés László a Tusványoson: Erdély jövője a román-magyar párbeszédtől függ

A román-magyar párbeszéd közös jövőnk tekintetében nélkülözhetetlen, Erdély és benne az erdélyi magyarság ügye a román partnerek, barátok nélkül megoldhatatlan – hangoztatta Tőkés László szombaton az erdélyi Tusnádfürdőn.

Tőkés László a Tusványoson: Erdély jövője a román-magyar párbeszédtől függ
2025. július 26., szombat

Zivatarokra figyelmeztető riasztásokat adtak ki több erdélyi megyére

Narancssárga és sárga jelzésű riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a várható zivatarok miatt.

Zivatarokra figyelmeztető riasztásokat adtak ki több erdélyi megyére