Lesújtó a hazai felsőoktatás helyzete – mutat rá jelentésében a Számvevőszék. Az állami ellenőrző szerv kimutatása szerint 25 év alatt 30 százalékkal lett kevesebb a hazai egyetemi hallgatók száma, és a diákság létszáma mellett az oktatás színvonala is jelentősen csökkent. Az egyetemek száma ellenben nőtt, jelenleg 103 felsőoktatási intézményt tartanak nyilván Romániában. Azonban az oktatott tárgyak nincsenek összhangban a munkaerő-piaci kereslettel, ezzel magyarázható, hogy egyre több a diplomás munkanélküli.
2016. május 07., 10:062016. május 07., 10:06
2016. május 07., 10:402016. május 07., 10:40
Huszonöt év alatt 30 százalékkal lett kevesebb a hazai egyetemi hallgatók száma, és a diákság létszáma mellett az oktatás színvonala is jelentősen csökkent az elmúlt évtizedekben – derül ki a Számvevőszék jelentéséből. Az állami ellenőrző szervnek a Mediafax hírügynökség által ismertetett kimutatása szerint az egyetemek száma ellenben nőtt: jelenleg 103 felsőoktatási intézményt tartanak nyilván Romániában, egyesek esetében azonban az oktatás színvonala sok kívánnivalót hagy maga után.
A diáklétszám a 2011–2015-ös időszakban csökkent a leglátványosabban, ami egyértelműen a demográfiai folyamatokkal, az alacsonyabb születési rátával magyarázható. Az alacsonyabb létszámmal párhuzamosan a felkészültségi mutatók is romlottak, ez egyrészt a felvételi vizsgák megszüntetésének tulajdonítható, másrészt annak, hogy az oktatási rendszer nem igazodik a munkaerőpiaci és gazdasági elvárásokhoz – mutat rá a Számvevőszék. Ez jelentésében arra is kitér, hogy a „hígabb” színvonalat az egyetemek nagy száma indokolja, melyek ráadásul nem az oktatás minőségével arányosan részesülnek állami támogatásban.
Egyetemre járt a fiatalok 70 százaléka
Az állami ellenőrző szerv kimutatása szerint az 1990–1991-es adatokhoz viszonyítva a 2013–2014-es tanévben 1,4 millió diákkal volt kevesebb, ami a jelentés szerint a születési ráta csökkenése mellett az emigrációval és az iskolaelhagyás növekedésével magyarázható. A Számvevőszék úgy véli, a felsőoktatás színvonalának csökkenése a közoktatás egyre rosszabb helyzetéből ered, 2013–2014-ben a 7 és 10 év közötti lakosságnak a 7,2 százaléka, a 11 és 14 év közöttinek a 8,5 százaléka nem volt beiskolázva.
Az iskolaelhagyás jelenséggé válását mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egy 2014-es kimutatás szerint a 18 és 24 év közötti lakosok 18 százaléka legtöbb nyolc osztályt végzett, és egyáltalán nem volt szakképesítése. A Számvevőszék szerint a szakiskolák megszüntetése tovább rontott a helyzeten, azok is kiléptek a rendszerből, akik szívesen tanultak volna szakmát.
A jelentés az érettségire is kitér, eszerint a vizsgaeredmények a 2013–2014-es tanévben csökkentek drasztikusan, ennek hatására pedig az egyetemek zöme megszüntette a felvételi vizsgát, ami károsan hatott a középiskolai oktatásra, hisz nem sarkallta jobb teljesítményre a diákokat. Az egyetemek így a kevésbé felkészülteket is felvették, és a 2007–2011-es időszakban a hallgatók száma elérte a rekordértéket, a 19–23 év közötti fiatalok több mint 70 százaléka valamelyik felsőoktatási intézménynek a tagja volt. Ezt a támogatási rendszer is elősegítette, hisz az egyetemek a diákok száma alapján részesülnek állami támogatásban, azaz fejpénzben, mutat rá a Számvevőszék.
Túl sok a diplomás munkanélküli
A jelentés szerint a romániai felsőoktatás gyenge színvonalát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy jóval kevesebb hazai diák tanul tovább külföldi egyetemeken, mint ahány külföldi veszi igénybe a romániai felsőoktatási kínálatot. A romániai egyetemek kis kivétellel meg sem jelennek a nemzetközi toplistákon, ráadásul a kivételek sem szerepelnek „megtisztelő helyen”, hívja fel a figyelmet a Számvevőszék.
Az ellenőrző szerv szerint a felsőoktatás gyenge minősége, valamint az a tény, hogy az intézmények nem alkalmazkodnak a gazdasági kereslethez, vezetett oda, hogy telítődött a munkaerőpiac, és ekkora mértéket ölt a munkanélküliség az egyetemet végzettek, elsősorban a fiatalok körében. A munkaadók gyakorlati tudást várnak, és azt szeretnék, ha a hallgatók már diákéveik alatt szakosodnának, vonja le a következtetést a jelentés. Eszerint a jelenlegi áldatlan helyzetre az jelentheti a megoldást, ha szorosabbra fűzik az egyetemek és a munkaadók közötti együttműködést és a fejkvótarendszer helyett az egyetemek finanszírozása teljesítményalapú lesz, ráadásul az lesz a döntő kritérium, hogy az illető intézmény diákjai mennyire tudtak elhelyezkedni a munkaerőpiacon.
Közzétette szerdán a bukaresti oktatási minisztérium a romániai felsőoktatási intézmények metarangsorát, amelyet a Nemzetközi Rangsorolási Szakértői Csoport (IREG) által globálisan elismert egyetemi rangsorok alapján állítottak össze.
Ahol a magyarok számaránya megkívánta, a Magyar Polgári Erő mindenhol összefogott az RMDSZ-szel – jelentette ki a Krónikának Kulcsár-Terza József. Az MPE vezetője Csoma Botonddal, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnökével tartott sajtótájékoztatót.
Húsz évvel ezelőtt szállt fel az első Wizz Air-gép a dél-lengyelországi Katowiceből, azóta az összes kelet-közép-európai országból üzemeltet járatokat a magyar tőkéjű diszkont légitársaság. A Wizz Air vezérigazgatójával, Váradi Józseffel beszélgettünk.
Arany János-díjjal tüntették ki a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) éves közgyűlésén a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) két oktatóját, Sándor Bulcsút és Bartos-Elekes Zsombort.
Összeütközött két villamos szerdán Aradon. Két utas megsérült, egyiküket kórházba kellett szállítani.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el szerdán az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország több megyéjében.
Kilenc jelölt száll versenybe Nagyszeben polgármesteri tisztségéért, köztük a jelenlegi polgármester, Astrid Fodor (Romániai Német Demokrata Fórum) – jelentette be szerdán a megyeszékhely 1-es számú választási irodája.
Sárga viharriasztást adott ki szerdára az Országos Meteorológiai Igazgatóság az ország több régiójára, beleértve Erdély egyes részeit is.
A híres rocklegenda, a Republic, Tamás Gábor, a fiatalok által kedvelt Intim Torna Illegál, valamint a Compact is koncertezik a hétvégén Marosszentgyörgyön!
Nyolc jelölt száll versenybe Marosvásárhely polgármesteri tisztségéért, öten közülük függetlenként indulnak a június 9-i helyhatósági választásokon – derül ki a jelöléseket véglegesítő jegyzőkönyvből.
szóljon hozzá!