Szakadozik a kamaszok szociális hálója, még inkább kiszolgáltatottak a rosszakaró influencereknek

Belevesznek. A mai kamaszok nagy része az online térben keres követendő mintát •  Fotó: Pixabay.com

Belevesznek. A mai kamaszok nagy része az online térben keres követendő mintát

Fotó: Pixabay.com

A kiskamaszok a család helyett mindig is a kortársak, a nagyobbak között keresték a példaképet, a mostani fiatalok pedig az online tér felé fordulnak. Most pedig, amikor beszűkült a szociális szférájuk, még inkább oda menekülnek, ahol az influencereknek sokkal nagyobb hatásuk van rájuk – vázolta a Krónikának Keresztesi Polixéna. A kolozsvári iskolapszichológust az Alexandru Cumpănașu TikTok-botrányát követően kérdeztük arról, milyen veszélyeket jelenthetnek az internetes véleményvezérek, és hogyan lehet megelőzni a bajt.

Simó Helga

2021. január 17., 13:522021. január 17., 13:52

Nagy port kavart nemrég Alexandru Cumpănașu, a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) elnöke, aki ezúttal a TikTok nevű, főként gyerekek és fiatalok által használt közösségi oldalon létrehozott felhasználó oldala miatt került a közbeszéd középpontjába. A korábban magyarellenességével „kitűnő” férfinak, aki „Profu online” néven aktivál, több mint 500 ezer követője van.

Csakhogy a vádak szerint tanárok ellen uszítja a gyermekeket, illetve szexuális utalásokat is tett nem egy videójában.

Az ügy kapcsán Keresztesi Polixéna kolozsvári iskolapszichológust többek között arról kérdeztük, hogy szerinte miért ilyen fogékonyak a fiatalok a hasonló véleményvezérek által megosztott tartalmakra, van-e okuk a szülőknek az aggodalomra, és hogy miként segíthetnek a szülők és tanárok a kritikus gondolkodás kialakításával, melynek használatával a gyerekek szelektálni tudnak az őket érő információhalmazból.

Az elmúlt években egyre népszerűbbé vált a fiatalok körében az „influencerek” (internetes közegekben nagy befolyással bíró személyek, véleményvezérek) követése, akik akár naponta frissülő tartalommal is jelentkezhetnek, és több platformon is megjelennek, mint például az Instagram, Youtube vagy éppen a TikTok.

Olyan véleményvezérek, akik valamilyen általuk képviselt értékrend vagy téma hiteles, esetenként csak hitelesnek tűnő képviselői, akik képesek a közösség különböző szintjein hatni a gondolkodásra.

Azt hihetnénk, hogy ez a Nyugaton sokkal elterjedtebb jelenség, azonban a „Be Social” magyarországi médiaügynökség által készített 2019-es felmérés szerint a megkérdezett tinédzserek 61 százaléka több mint tíz véleményvezért követ az Instagramon, közel egyharmaduk harmincnál is többet.

•  Fotó: Pixabay.com Galéria

Fotó: Pixabay.com

Befolyásolás a legsérülékenyebb életkorban

Keresztesi Polixéna, a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium iskolapszichológusa a Krónikának elmondta, hogy a 12–16 év közötti életkor talán a legsérülékenyebb periódus az ember lélektani fejlődése során. Jellemző rájuk a naivitás, befolyásolhatóság, a nyitottság az újra.

Idézet
A felnőtté válás útján vannak, nagyon gyakran felnőttesnek érzik magukat, sok mindent kipróbálnának, viszont az úgynevezett kritikai gondolkodásuk még nem annyira fejlett. Nem tudják még a rövid és hosszú távú következményeket megjósolni”

– fejtette ki a szakember. Hozzátette, hogy nem annyira a családnak a véleménye és a befolyása fontos, hanem a kortárs csoportok, a barátok, akár a nagyobbakra való felnézés, példakép, mintakép követése. Ez pedig nem újszerű dolog, hiszen 100 évvel ezelőtt is ugyanez volt a helyzet. Viszont erre a generációra és a 21. századra jellemző, hogy inkább az online térben történik ez.

Idézet
Ez hangsúlyosabbá vált az elmúlt egy évben, mert a kamaszok szociális szférája csökkent. Az internet felé menekülnek, és itt keresik a lehetőségeket, a kapcsolatokat, és nyilván egy sztárnak, vagy esetünkben az influencereknek sokkal nagyobb hatásuk van rájuk”

– hangsúlyozta a pszichológus. Ezt azzal magyarázta, hogy a gyerekek az interneten szívják magukba az új ötleteket, információkat. Tehát akár egy új eszmének, egy új hullámnak, trendnek is nevezhető, legyen az TikTok- vagy Youtube-videó, egy videójáték vagy bármi más.

•  Fotó: Pixabay.com Galéria

Fotó: Pixabay.com

A legtöbb gyereket nem sodorja magával az ár

„A kiskamasz korban az elsődleges szerep a lázadás. Általában a szülők, felnőttek elleni lázadás. Általában semmi nem jó, amit a felnőtt mond, és nagyon sok esetben időnként megjelenik a tanárral szembeni hasonló attitűd is” – fejtette ki a szakember. Véleménye szerint ez akár gondolati szinten is történhet, mert a gyerek azt látja, hogy a tanár is olyan, mint a szülei, akik meg akarják mondani neki, hogy mit csináljon. Ezért egy befolyással bíró személy egyeseket nagyon könnyen a tanár ellen hangolhat.

Idézet
Azt gondolom, hogy vannak követők, mert mindig volt ilyen, mint például a cigizés, az alkohol, drogfogyasztás, vagy bármi egyéb esetében. Mindig vannak külső nyomások és hatások, viszont ez nem azt jelenti, hogy minden gyerek megy utána”

– hívta fel a figyelmet a pszichológus. Szerinte a legtöbb gyerek érdeklődik, valamilyen szinten kipróbálja, de nem sodorja magával az ár. Nagyon sok gyerek élvezi, vagánynak tartja, hogy fellázadunk, megmondjuk a tutit a szülőknek vagy a tanároknak. Viszont van józan ész és vannak pozitív példák meg pozitív nyomások is a gyermekek körében.

•  Fotó: Pixabay.com Galéria

Fotó: Pixabay.com

Tiltás helyett tájékoztatás

A szakember szerint nagyon fontos, hogy nem moralizálni, nem letiltani kell a gyerekeket, hanem beszélni kell velük dolgokról. Mert ha elkezdik tiltani, akkor nyilván annál nagyobb a lázadás. Viszont, ha tájékoztatják a gyereket, akkor már ő tud dönteni. És akkor valahol ő is a dolog részesének érzi magát.

Arra a kérdésre, hogy milyen űrt töltenek be a véleményvezérek a gyerekek lelki életében, a pszichológus azt nyilatkozta, hogy

ez az a kor, amikor önmagukat keresik.

„Ki vagyok én, mi a szerepem? Legtöbbször önértékelési problémákkal küzdenek a serdülők, és nagyon sok esetben ehhez még az társul, hogy akár a családi vagy a baráti körben, eléggé egyedül érzik magukat” – jelezte Keresztesi Polixéna. Hozzátette, hogy ez lehet törődés vagy odafigyelés hiánya, meg nem értettség érzése, és akkor a TikTok vagy az ehhez hasonló platform egyfajta menekülés lehet. A szülők feladata, hogy alternatívát nyújtsanak erre. Olyan jellegű tevékenységet felkínálni a gyereknek, ahol ezt tudja pótolni, ahol barátkozik másokkal, kommunikációra van lehetősége, elmondhtja a problémáját valakinek.

Egyértelmű a veszély, fontos az elővigyázatosság

A szakember szerint egyértelmű, hogy lehetséges veszélynek vannak kitéve a gyerekek, és itt az elővigyázatosság a kulcsszó. Fontos, hogy a szülők ismerjék a veszélyeket és tudjanak kommunikálni a gyerekkel olyan témákról is, mint a szexualitás, a drog vagy az alkohol.

Idézet
Ha ezek a témák nem tabuk egy családban, hanem beszélünk róla, akár egy ilyen hír kapcsán is mondhatjuk, hogy nézd ezt a tanár urat, na mit szólsz hozzá?

És akkor egy kicsit lehet pedzegetni a témát, és ez már egy fajta irányvonal lehet a gyerek számára. Látjuk a reakcióból, hogy mi a véleménye ezzel kapcsolatban” – fejtette ki a pszichológus.

Keresztesi Polixéna arról is beszélt, hogy az interneten elérhető megbízhatatlan hírek, személyiségek miként befolyásolják egy gyerek, fiatal, kamasz világlátásának alakulását, és hogyan lehet segíteni őket abban, hogy szelektáljanak a hozzájuk érkező információk között. „Rengeteg információhoz hozzájutnak egy-két gombnyomással, és nem igazán tudják, mi a helyes, mindent készpénznek vesznek. Mert a kiskamaszok még nem tudnak nagyon szelektálni” – emelte ki a pszichológus, hozzátéve:

szülőként és pedagógusként is rá kell vezetni őket a kritikai gondolkodásra.

Ha kap egy információt valahonnan, akkor gondolja át, hogy szerinte az miről szól, és egy kicsit arra irányítani, hogy nem kell mindent magától értetődőnek venni. Akár lehet példákat hozni. Például reklámok esetében, vagy nagyon sok információ kering most a vírusos témával kapcsolatban is. És megkérdezni, hogy a gyerek szerint ezek közül most mi valós és mi nem valós.

•  Fotó: Pixabay.com Galéria

Fotó: Pixabay.com

Éreztetni kell a biztos szülői hátteret

A pszichológus elismerte, hogy ez egy nagyon nehéz problematika, mert mondjuk egy 15 évest nagyon nehéz ilyen helyzetbe hozni, mert ha valaki neki ajánlotta, akiben ő nagyon bízik, akkor azt az információt ő garantáltnak tekinti.

Idézet
Itt nagyon fontos lenne szülőként is úgy beszélgetni, felajánlani a gyereknek, hogyha neki bármiféle gondja adódik vagy belesodródik egy problémába, amiből nehezen tudna esetleg kimászni vagy akár félelemmel tölti el, akkor viszont kérjen segítséget”

– hangsúlyozta a szakember. Egy kamaszgyereknél ritka az, hogy mindent elmond a felnőtteknek, sőt egyre kevesebb információt oszt meg. Nagyon fontos, hogy a szülők biztosítsák a gyereket arról, hogy ott vannak a háttérben.

Fontos például a szexuális tartalmakról, szexuális jellegű zaklatásról való beszélgetés a gyerekkel, akkor is, ha esetleg kényelmetlen, vagy nem akarja meghallani. Azért még mindig ad valamennyit a szülő szavára. Jó, ha ezeket egy rövid beszélgetés formájában megemlítik, mert ezt a fajta segítségnyújtást és érzelmi támaszt a kamasznak éreznie kell. „Nem fog nekünk sok mindent elmondani, viszont ha azt érzi, hogy támogatjuk és nem szidjuk le minden apróságért, akkor segítségért fog hozzánk fordulni” – fogalmazott Keresztesi Polixéna.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 23., péntek

Tonnaszám tömítik el textíliák a szennyvízvezetéket, felelőtlen vécéhasználatra panaszkodik a vízművek

Havonta több tucat tonna hulladékot – főleg nedves törlőkendőket és textíliákat – szednek ki az aradi vízművek munkásai a szennyvízfővezetékekből, és a dugulás nemcsak kellemetlenséget, hanem gyakran költséges javítást is okozhat.

Tonnaszám tömítik el textíliák a szennyvízvezetéket, felelőtlen vécéhasználatra panaszkodik a vízművek
2025. május 23., péntek

Tüntettek Sepsiszentgyörgy egyetlen román középiskolájának diákjai és szüleik

Iskolájuk felújításának befejezéséért tüntettek Sepsiszentgyörgy egyetlen román középiskolájának, a Mihai Viteazul Főgimnáziumnak a diákjai és szüleik pénteken, az öt éve tartó munkálatok befejezését kérve.

Tüntettek Sepsiszentgyörgy egyetlen román középiskolájának diákjai és szüleik
2025. május 23., péntek

Százötvenezer eurót ért a szerszámokkal együtt ellopott mikrobusz

Szerszámokkal és különböző barkácsfelszerelésekkel együtt ellopott körözött mikrobuszt tartóztattak fel a rendőrök péntek délelőtt a dél-erdélyi (A1-es) autópálya Déva és Nagylak közötti szakaszán.

Százötvenezer eurót ért a szerszámokkal együtt ellopott mikrobusz
2025. május 23., péntek

Megbírságolták a rendőrök, mert őzet tartott a portáján

Kemény büntetést fizet az, aki hivatalos iratok nélkül vadonból befogott állatot tart a portáján. Egy őzet tartó csíkszentsimoni lakost ezer lejre bírságolt meg az állatvédelmi rendőrség.

Megbírságolták a rendőrök, mert őzet tartott a portáján
2025. május 23., péntek

Növekszik Erdélyben a rotavírus-fertőzések száma, a vakcinát féléves kor alatt ajánlják

Romániában egyre több rotavírus-fertőzéses esetet regisztrálnak. Az orvosok arra figyelmeztetnek, hogy a betegség leginkább az 5 év alatti gyermekeket érinti.

Növekszik Erdélyben a rotavírus-fertőzések száma, a vakcinát féléves kor alatt ajánlják
2025. május 23., péntek

Rendőrségi razzia Szilágy megyében: az iskolaelkerülésnek szabnának gátat

Az iskolaelkerülés, az antiszociális magatartások és a tiltott szerek fogyasztásának megelőzésére rendezett razziát a Szilágy Megyei Rendőr-főkapitányság, közösen a Szilágy megyei csendőrség tagjaival.

Rendőrségi razzia Szilágy megyében: az iskolaelkerülésnek szabnának gátat
2025. május 23., péntek

Felszabadítaná politikai képzelőerőnket az alternatív érdekérvényesítésért fellépő Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom

Felszámolná az „informális politikai alkuk” erdélyi magyar világát, felszabadítaná az erdélyi magyarok politikai képzelőerejét az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom, amely alternatív érdekérvényesítési csatornákon keresztül szeretne cselekvően fellépni.

Felszabadítaná politikai képzelőerőnket az alternatív érdekérvényesítésért fellépő Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom
2025. május 22., csütörtök

Várja a Kárpát-medence magyarságát a 11. Duna Napok

A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából idén is megrendezi a Duna Napokat az Europa Nostra-díjas magyarlakta faluban a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt.

Várja a Kárpát-medence magyarságát a 11. Duna Napok
2025. május 22., csütörtök

Apáczai-emléktáblát avattak Kolozsváron

Emléktáblaavatással és az életművéről szóló kiállítással emlékeztek Apáczai Csere Jánosra csütörtökön Kolozsváron, az erdélyi magyar pedagógus, filozófus és teológus születésének 400. évfordulója alkalmából.

Apáczai-emléktáblát avattak Kolozsváron
Apáczai-emléktáblát avattak Kolozsváron
2025. május 22., csütörtök

Apáczai-emléktáblát avattak Kolozsváron

2025. május 22., csütörtök

Módosítanák a vadászati törvényt, előre bejelentett vadászatokhoz kötnék a fegyverhasználatot

A vadászat biztonságosabbá és átláthatóbbá tételét célzó törvénymódosítást kezdeményezett Dragoș Ciobotaru, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Vrancea megyei képviselője.

Módosítanák a vadászati törvényt, előre bejelentett vadászatokhoz kötnék a fegyverhasználatot