Fotó: Radu Norbert
Petőfi érzékeny dalköltészete volt a témája a Babeș-Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán, a Marianum épületében tartott pénteki rendezvénynek, amelyen Egyed Emese irodalomtörténész, egyetemi tanár kalauzolta a résztvevőket a költő lírájának, a versek utóéletének világába.
2022. augusztus 19., 19:572022. augusztus 19., 19:57
A bölcsészkar egykori magyar szakosai évek óta találkoznak a Kolozsvári Magyar Napok keretében: Egyed Emese kezdeményezte az évente megszervezett eseményt, amelybe idén is sokan kapcsolódtak be. Egyed Emese többek közt arra hívta fel a figyelmet, közeledik a költő születésének bicentenáriuma – 1823. január 1-jén látta meg a napvilágot – , és jó lenne figyelembe venni, hogy manapság talán sokat emlegetjük Petőfit, de kevesen olvassák a verseit. A pénteki esemény a költő néhány, széles körben talán kevéssé ismert verse hangzott el a Thé-Trupp Egyetemi Irodalmi Színpad képviselőinek előadásában. Tar Gabriella Nóra, a bölcsészkar német szakának oktatója, Soós Amália filozófus és Erdélyi Tünde református lelkész tolmácsolásában hallhatta a közönség a Merengés, az Álmaim, A költészet, az Egypár rövid nap és a Dalaim című Petőfi-verseket. Egyed Emese arra is felhívta a figyelmet, a 26 éves korában elhunyt Petőfi rövid idő alatt született költészete ma is sok aktuális tartalmat hordoz, nyilván nem kell minden sorába aktualitást erőltetni, de lírája rendkívül színes, ezért érdemes ma is kézbe venni.
A kolozsvári Marianum (bölcsészkar) kertjében álló filagóriában énekelték el az esemény résztvevői Petőfi Távolból című, megzenésített versét Egyed Emese (jobbról a második) kezdeményezésére
Fotó: Kiss Judit
„Diákkoromban, amikor a kortársak, vagyis Juhász Ferenc, Nagy László és Weöres Sándor költészetét bújtuk, nem értettem, hogy az irodalomtanárnőnk miért akar mindenáron Petőfi-versekből összeállított rendezvényeket szervezni. Tanárként értettem meg, később. Mert
– fejtette ki Egyed Emese.
Fotó: Radu Norbert
Ezt igazolja a rendezvényen elhangzott, A költészet című vers néhány sora is: „a költészet! olyan épület,/ Mely nyitva van boldog-boldogtalannak, / Mindenkinek, ki imádkozni vágy, / Szóval: szentegyház, ahová belépni / Bocskorban sőt mezítláb is szabad.” A közönség tagjai is bekapcsolódtak hozzászólásaikkal a Petőfi-versek világának felidézésébe, felmerült többek közt az is, hogy mai napig nem tudni biztosan, hol is található a költő végső nyughelye. Egyed Emese azt mondta, meglátása szerint
Azt, hogy a „lánglelkű” költő versei ma is élőek és széles körben elhangzanak, az egyik résztvevő, a kolozsvári születésű, évtizedek óta a németországi Stuttgartban élő Ferenczy-Vass Éva hozzászólása húzta alá.
Fotó: Radu Norbert
Mint mondta, az aktív kulturális tevékenységet folytató,
A rendezvény meghitt hangulatú, spontán énekléssel zárult: a résztvevők a Marianum kertjében található filagóriában dalolták el a Kis lak áll a nagy Duna mentében kezdetű, Távolból című Petőfi-vers megzenésített verzióját. Egyed Emese úgy fogalmazott, ez a vers és dal érzelmes, de néha lehetünk érzelmesek is, hiszen nagyon gyakran szigorúak és igazságkeresők vagyunk.
Kezdő vállalkozásokat támogató központ nyílt meg pénteken Sepsiszentgyörgyön, a Start Venture Studio (Start VS) feladata, hogy segítse a helyi startup-cégek nemzetközi terjeszkedését – tájékoztatta a szervezet pénteken az MTI-t.
A Hargita megyei hegyimentők pénteken figyelmeztették a hegyitúrák kedvelőit, hogy a földcsuszamlások és sziklaomlások miatt a következő napokban kerüljék a Balánbányáról az Egyes-kőre vezető kék kereszttel jelzett túraösvényt.
Harmadfokú (vörös jelzésű) árvízkészültséget rendelt el pénteken az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) a Feketeügy Kovászna megyei szakaszára.
Az elmúlt hetek esőzései következtében víz alá került a tavaly átadott bözödújfalusi Összefogás templomának hajórésze. Szász Levente Loránd erdőszentgyörgyi polgármester a Krónikának elmondta, egyelőre nem aggódnak.
A parajdi sóbányában bekövetkezett vízbetörés következtében közvetlenül fenyegető veszélyhelyzet alakult ki – állapítják meg erdélyi geológusok egy május 30-án közzétett szakmai állásfoglalásban.
Jövő heti erdélyi látogatása során Parajdot is felkeresi Sulyok Tamás – ezt maga a köztársasági elnök jelentette be pénteken Facebook-oldalán.
Az Erdélyi Református Egyházkerület gyűjtést hirdet a székelyföldi árvízkárosultak számára.
Antal Lóránt Hargita megyei RMDSZ-es szenátor csütörtök este a parajdiakkal találkozott egy nagygyűlés keretében. A politikus a Krónikának elmondta, hogy meg kell találni a tragédia felelőseit.
Továbbra is súlyos az árvízhelyzet Erdély keleti részén, Hargita megye mellett Brassó és Kovászna megyében is komoly gondokat okoz a lezúdult hatalmas mennyiségű eső.
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) megnyitotta hivatalosan 23. karát, az Orvos- és Egészségtudományi Kart.
szóljon hozzá!