Segítséget kér a magyar címeres zászló kitűzése miatt megbírságolt csíkszéki polgármester

Szolidaritásra szólította fel az egyelőre passzív magatartást tanusító magyar polgármestereket Bíró László csíkmadarasi polgármester azt követően, hogy Adrian Jean Andrei, Hargita megye prefektusa 9000 lejre bírságolta meg az elöljárót a magyar címeres zászló kitűzése miatt.

2013. november 19., 19:402013. november 19., 19:40

A második mandátumát töltő RMDSZ-es polgármester közölte, a tizenöt napos határidőn belül fellebbezni fog a döntés ellen, azonban úgy véli, a helyi közösség szimbólumainak használata nem képezheti jogi vita tárgyát. „Nem állt szándékomban magyarkodni, és nem is kampányfogásként tűztem ki 2008-ban a piros-fehér-zöld címeres lobogót a községháza homlokzatára. Akkor is úgy gondoltam, és ez most sincs másképp, hogy a címeres magyar lobogó történelmi szimbólumunk, az összmagyarság jelképe és a községháza homlokzatán van a helye” – nyomatékosított az elöljáró. A községvezető hangsúlyozta, az egész térségből kapott bátorító üzeneteket, egy csomortáni lakos részéről pedig pénzbeli felajánlás is érkezett. Hozzátette azonban, a politikum részéről egyelőre nem érkezett konkrét jelzés a történtekkel kapcsolatban. „Folyamatban van az ügy, az RMDSZ-en belül még nem értünk oda, hogy konkrétumokat leszögezzünk. Úgy tudom, hogy a Területi Képviselők Tanácsa (TKT) következő ülésén értékelik ki a helyzetet” – mondta Bíró. A csíkmadarasi polgármester elmondta továbbá, Borboly Csaba megyei tanácselnök, a területi szervezet elnöke telefonon jelezte neki, hogy egyeztetni szeretne vele zászlóügyben. „Talán most jött el annak az ideje, hogy a többi csíki település vezetője is szolidaritást vállaljon ebben az ügyben. Nem igazán tettek ilyen jellegű lépést, úgy látom másképp értékelik ők ezt az egész történetét. Esetleg megkérdezném én tőlük, hogy mégis miben látják a megoldást az önrendelkezési törekvések terén?” – tette fel a kérdést a polgármester.

Többen is támogatnák az elöljárót

Az ügy kapcsán egyébként több olvasónk is érdeklődött levélben és sms-ben arról, hogyan tudna segíteni a prefektúra által kirótt büntetés kifizetésében. Egy szekszárdi olvasónk levelében érthetetlennek nevezi „az RMDSZ passzív magatartását” ebben az ügyben. „Nem szabad a megfutamodásnak még a látszatát sem kelteni, hiszen egy ilyen lépés a román politikusoknak azt a jelzést küldené, hogy a magyarokat meg lehet törni és meg lehet félemlíteni (…). Sajnos történtek már elrontott lépések az RMDSZ részéről az elmúlt évtizedekben, nem lenne szabad tovább fokozni a hibás döntéseket” – jegyzi meg a magyarországi olvasónk.

Kovács Péter: gyűjtést szervezünk

Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára a Krónika kérdésére elmondta: a csíkmadarasi elöljáró fellebbezésének elbírálását követően, a döntés függvényében a szövetség gyűjtést szervezne a büntetés kifizetése érdekében. „Láthattuk a marosvásárhelyi eset kapcsán – amikor Lakó Péterfi Tündét megbírságolták a kétnyelvű árucímkék kiosztása miatt –, hogy közösségi üggyé vált, és rövid időn belül sokkal több pénz gyűlt össze, mint amennyire szükség volt. Természetesen segíteni fogunk a polgármesternek” – mondta Kovács Péter.

Amint arról beszámoltunk, néhány hónap alatt ez a második alkalom, hogy a községvezetőnek felelnie kell amiatt, hogy a községházára kitűzte a címerrel ellátott piros-fehér-zöld lobogót. Csíkmadaras polgármestere 2008-ban helyezte ki a magyar címeres lobogót a községházára, rá négy évre pedig a román média hatására indult hivatalos eljárás az ügyben. Hargita megye prefektusa ezt követően 4000 lejre bírságolta meg az elöljárót idén februárban. Végül hosszas jogi hercehurcát követően Bíró Lászlót 2500 lejes bírság kifizetésére és a magyar lobogó bevonására kötelezte a prefektusnak igazat adó törvényszék. Ennek a döntésnek október végén eleget is tett a polgármester, majd néhány nappal később ismét kitűzte a szóban forgó címeres zászlót a községházára. Adrian Jean Andrei kormánymegbízott a múlt hétfőn bírósági keresetet is benyújtott Bíró László ellen jogerős törvényszéki ítélet végrehajtásának elutasítása miatt. A prefektus azzal indokolta az eljárást, hogy a polgármester következetesen megtagadja a címeres lobogó eltávolítását, noha ennek kitűzését törvénytelennek ítélte a csíkszeredai bíróság és a Hargita megyei törvényszék. Bíró László polgármester elmondta, igazságtalannak tartja a prefektusi döntést, hiszen Magyarország hivatalos állami lobogója három egyenlő szélességű, piros, fehér és zöld, vízszintes sávból áll, míg a címerrel ellátott nem hivatalos, az összmagyarság jelképe.

Rédai Attila

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 10., szombat

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után

Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után
2025. május 10., szombat

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál

Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál
2025. május 10., szombat

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes

Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes
2025. május 09., péntek

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal

A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal
2025. május 09., péntek

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök

A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök
2025. május 09., péntek

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe

Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe
2025. május 09., péntek

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében

Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében
2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban
2025. május 09., péntek

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen

A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen
2025. május 09., péntek

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban

Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban