Segítség a romáknak

Sepsiszentgyörgy – Rendőrök és civilek az Õrkőért. A sepsiszentgyörgyi Õrkő negyedi romák életkörülményeinek javítása érdekében nagyszabású építkezési akcióba kezd a Kovászna megyei közösségi rendőrség több civil szervezettel karöltve – tájékoztatott tegnap az ötletgazda, Bãlãnicã Gil.

2007. május 16., 00:002007. május 16., 00:00

A Kovászna megyei közösségi rendőrség parancsnoka elmondta: a helyi Közösségért Egyesülettel, a Pro Nobis Egyesülettel és az őrkői romák Amenkha nevű egyesületével közösen legkésőbb júliusban indítja el az akciót, amelynek keretében feljavítják és átalakítják a 2002-ben PHARE-alapokból épített roma Közösségi Házat. Itt a rendőrség is kap egy irodahelyiséget. Továbbá azt tervezik, hogy egy helyiséget teleháznak rendeznek be. A Közösségi Ház előtti teret le szeretnék betonozni, és parkolót alakítanának ki. Ugyancsak az Õrkő negyedben, egy műgyepes futballpályát is létesítenének. Bãlãnica Gil elképzeléseit már ismertette a sepsiszentgyörgyi tanácscsal, és úgy tűnik, az önkormányzat rendelkezésükre bocsát egy 4 ezer négyzetméteres területet a Közösségi Ház mellett, ahol ki tudják majd alakítani a műgyepes pályát. Számításaik szerint 5 ezer euróból Hollandiából vásárolnának egy használt pályát, amelyet a romák segítségével építenek fel.

Az Õrkő negyedi Néri Szent Fülöp roma iskola előtti teret és az utcát is le szeretnék aszfaltozni, hogy az iskolába járó gyermekeknek ne kelljen nap mint nap átverekedniük maguk a sártengeren. Bãlãnicã Gil szerint a projektet jövő év végére fejeznék be. Jelen pillanatban azonban még a munkálatok fedezéséhez szükséges pénzösszegek összegyűjtésén dolgoznak. A rendőrtiszt tudomása szerint erre a célra nem pályázhatnak meg európai uniós pénzalapokat, mivel Kovászna megyében a 2002-es népszavazáskor mindössze 57 személy vallotta magát romának, annak ellenére, hogy csak az Õrkő negyedben közel 3 ezren élnek. Ezért háromszéki cégektől várnak segítséget, illetve egy tombolaakciót is szerveznek.

A kezdeményezés társszervezője, a sepsiszentgyörgyi Pro Nobis egyesület már 17 éve foglalkozik az őrkői romakérdéssel. Õk pályáztak és építették meg például a Közösségi Házat is. Kernászt Huba, az egyesület elnöke lapunknak úgy nyilatkozott, nem ért egyet a rendőrtiszttel, hogy nem lehetne uniós alapokat pályázni erre a célra, hiszen ha így lenne, nem tudták volna megépíteni a Közösségi Házat. „Az Unió biztosan támogatja a terveinket, mivel soha nem vesznek figyelembe olyan statisztikai adatokat, hogy hányan vallották magukat romának” – szögezte le a Pro Nobis elnöke, aki szerint elképzelhető, hogy a tervezett munkálatokra pénzt tudnak szerezni a Román Szociális Fejlesztési Alapból is.

Dima Mihály, az őrkői romákból álló Amenkha Egyesület elnöke lapunknak úgy nyilatkozott, szükségük van a külső segítségre és a jó ötletekre, mert a roma közösség magától nem tud felemelkedni. „Beszéltem már az őrkői cigányokkal, és sokan felajánlották segítségüket az építkezésekhez” – mondta Dima, aki szerint elképzelhető, hogy ha bővülnek a Közösségi Ház szolgáltatásai, ott több munkanélküli romát is lehet majd foglalkoztatni. „Az lenne a legfontosabb, hogy a cigányokat leszoktassuk a kukázásról. Ezért azt szeretném, ha elsősorban azokat a férfiakat foglalkoztatnánk, akik jelenleg kukázásból élnek” – mondta. Az Amenkha Egyesület jelenleg az őrkői lakosok feltérképezésével foglalkozik, mivel nincs hivatalos adat arról, hogy pontosan hányan élnek a roma negyedben. Dima közölte, mintegy 3 ezer romáról van tudomásuk, akiknek többsége rögtönzött házakban él, sokuknak nincs személyazonossági irata, és főként kukázásból, gyermekpénzekből és szociális segélyekből tartják fenn magukat.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

Bolyai Farkas születésének 250. évfordulójáról is megemlékeznek a Vásárhelyi Forgatagon

Augusztus 27–31. között rendezik meg a 12. Vásárhelyi Forgatagot Marosvásárhelyen. A rendezvénysorozattal idén a „vásárhelyiséget” ünneplik, valamint Bolyai Farkas születésének 250. évfordulója alkalmából a világhírű matematikus előtt is tisztelegnek.

Bolyai Farkas születésének 250. évfordulójáról is megemlékeznek a Vásárhelyi Forgatagon
2025. július 11., péntek

Székely Nemzeti Tanács: a nemzeti régiók védelme európai ügy

A Székely Nemzeti Tanács szerint az európai parlamenti képviselők számos elégedetlenségének és az Európai Bizottsággal (EB) szemben megfogalmazott kritikáinak nincsen más elvi kerete, mint éppen a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés.

Székely Nemzeti Tanács: a nemzeti régiók védelme európai ügy
2025. július 11., péntek

Újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai, nőtt a vízszint az elöntött sóbányában

Kétnapos kényszerszünet után pénteken újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai – számolt be a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat beruházási igazgatója.

Újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai, nőtt a vízszint az elöntött sóbányában
2025. július 11., péntek

Nem kerül túl sokba az sem, ha valaki egy hétig hagyja az autóját a kolozsvári reptér melletti parkolóban

Új parkolási díjakat vezettek be a kolozsvári repülőtér melletti Park & Ride parkoló hatékonyabb kihasználtságáért – közölte Oláh Emese, a kincses város RMDSZ-es alpolgármestere.

Nem kerül túl sokba az sem, ha valaki egy hétig hagyja az autóját a kolozsvári reptér melletti parkolóban
2025. július 11., péntek

Csak vadászattal lehet elérni, hogy a medve féljen az embertől – Évekbe telhet a medvetámadások számának csökkenése

Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.

Csak vadászattal lehet elérni, hogy a medve féljen az embertől – Évekbe telhet a medvetámadások számának csökkenése
2025. július 10., csütörtök

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
2025. július 10., csütörtök

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak

A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak
2025. július 10., csütörtök

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra

A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra
2025. július 10., csütörtök

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem

Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem
2025. július 10., csütörtök

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt

Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt